Hogy milyen borzasztó következményekkel járhat, ha valaki olyan helyen kénytelen élni, ahol megroggyant a szakrális talapzat, Navracsics Tibor példáján empirikusan tudjuk tanulmányozni.

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének egykori miniszterelnök-helyettese, közigazgatási és igazságügyi minisztere, kormányzati struktúrájának megálmodója és megvalósítója, a jogszabályalkotásért hatáskörrel rendelkező kormánytagja hirtelen olyanokat kezdett el beszélni a 444-nek (igen, a 444-nek!44!!4!), hogy az Békemenet után kiált. Navracsics Tibor külföldről bírálja hazáját! Olyanokat állít például, hogy „egyszerűen a magyar közélet, beleértve politikusokat és újságírókat is, olyan nyelven fogalmaz és beszél a másikról, ami nem pusztán vita, hanem annál egy sokkal lesújtóbb és sokkal hevesebb emberi érzelmeket kiváltó dolog“.

Ahelyett, hogy Brüsszelmoszkvát meggyőzné a magyarság ezeréves igazságáról és mély történelmi fájdalmáról, nemzeti sorskérdéseiről, beáll azon balliberálisok táborába, akik állandóan angolul és franciául olvassák és értelmezik a magyar híreket. „Ám ha ezt idegen nyelven olvassuk (mármint a magyarországi vitákat – TP), és magunkra ismerünk, az egy egészen rossz képet ad a magyar belpolitikáról“ – nyilatkozza az EU-biztos. De miért kéne nekünk idegen nyelven olvasnunk önmagunkról? Ezer éven át nem éppen azért küzdött e kis nép itt a Kárpát-medencében, hogy ne kelljen idegen nyelven olvasnia? És akkor most jön egy Daniel Cohn-Bendit, akarom mondani egy Navracsics Tibor, és fejünkra olvassa vitáink külföldi jelentését?

Sőt, gazdasági menekültként Brüsszelben még a multikulturalizmust is elfogadta: „Európa eredetéből adódóan multikulturális“. Pedig ismernie kéne, hogy a multikulturalizmussal a hatvannyolcasok akarják Európa szakrális talapzatát megdönteni, a keresztény Európa eszméjét alámosni. Miért ragaszkodik hát hozzá Navracsics, amikor egykoron ő is tudta, hogy a multikulturalizmus nem csak veszélyes, de meg is bukott már réges-rég?

„Amiben nagyon más, az a Jean-Claude Juncker és Orbán Viktor ülésvezetési felfogása közötti különbség. Orbán Viktor aktívan irányítja a vitát akkor is, ha épp nem ő beszél, hanem az adott javaslat előterjesztője. Jean-Claude Juncker inkább moderátori szerepet tölt be“ – mondja Navracsics Tibor, és szavaiból nem tudjuk kiolvasni, hogy mélyen elítélné-e Juncker eme anarcho-szindikalista módszerét.

Navracsics bizottsági krédóját egyenesen szocialista elődjétől, Andor Lászlótól vette át: „Ugye én nem jeleníthetek meg nemzeti érdeket a Bizottságban, de általánosan elfogadott a biztosoknak az az informális szerepe, hogy az őket küldő tagállamot tájékoztatják a Bizottság és az Európai Unió ügyeiről.“ És hol marad a szabadságharc, Rákóczi kurucainak máig szóló üzenete, amit viszont éppen neki kéne Brüsszelmoszkvabécs felé kézbesítenie? De ő ezt nem teszi, elvégre „Andor Laci“ jó barátja se tette. „Lacival nagyon jóban vagyok.“ Tessék? Mintha az egykori miniszterelnök-helyettes úr korábban nem bontotta volna ki teljes részletességgel, hogy Andor László neki jó barátja. Azért buszoztak magyar munkások, parasztok és dolgozó értelmiségiek hajnalok hajnalán Budapestig békemenetelni, hogy aztán hazánk EU-biztosa hazánk ellenségeivel barátkozzék?

Joggal merülhet fel az interjú kapcsán másokban is, hogy „amióta csak a magyar politika környékén kóborlok, folyamatosan azzal vagyok megvádolva, hogy Orbán Viktort akarom megbuktatni, és én akarok lenni a miniszterelnök“. E szavai mindenképpen mutatják, hogy Navracsics Tibor valóban nem urizál. Becsülendő szerénységre vall ugyanis, ahogy „kóborlásként“ tudja le, hogy a jelenlegi rendszer egyik megálmodója, kitalálója, végrehajtója és második embere volt.

A Nemzeti Együttműködési Rendszer egykori második emberének elég havi húszezer euró, hivatali kocsi, brüsszeli lakás és pár ingyenutazás, hogy kormányának és pártjának általa korábban kritika nélkül képviselt és mindenen keresztülvert elveivel és érdekeivel szemben szólaljon meg. Ugyan hírlik, hogy Navracsics Tibor korábban sem volt mindenkor meggyőződve a kormánypolitika helyességéről, és néha még fel is húzta egy-egy kormányülésen a szemöldökét (egy alkalommal állítólag odáig vetemedett, hogy meg is köszörülte a torkát), a nyilvánosságban ennek semmi jelét nem adta. „Viták voltak“ – jellemzi Brüsszelből visszanézve kapcsolatát például Lázár Jánossal.

Navracsics Tibornak ugyanúgy tetszett a Nemzeti Együttműködési Rendszer, amíg annak a fizetési listáján szerepelt, mint ahogy most az Európai Unió fizetési listájáról kedvelte meg a brüsszeli intézményrendszert. Lehet persze, hogy ha öt év múlva majd visszatér Budapestre, már nagyon súlyos, Junckerrel vívott vitákra fog visszaemlékezni.

Lázár és Navracsics között talán az a legnagyobb különbség, hogy míg az utóbbi csak emlékezni szokott korábbi vitáira, az előbbi tényleg kész nyilvánosan is kiállni véleményéért.