Újra otthont teremtenek az egyik legritkább nagymacskának a szaúdiak – egy magyar szakember is dolgozik rajta
Szaúdi-Arábia nagy ambícióval igyekszik differenciálni alapvetően olajkitermelésen és -értékesítésen alapuló gazdaságát. Számtalan nagyívű program is indult ennek jegyében, legyen szó futurisztikus megavárosról, focibizniszről, vagy épp a turisztikai vonzerő növeléséről. Utóbbi körébe tartozik az az eddig példátlan természetvédelmi rekonstrukciós program, amivel egy csúcsragadozót telepítenének vissza ősi élőhelyére. A párducformák eme különleges alfaja élőhelyének helyreállítása már-már bolygóépítéshez hasonlítható összetett feladat, amiből egy magyar természetvédelmi szakember is kiveszi a részét. Interjú Patkó Lászlóval, akit a WWF Magyarország Nagyragadozók programja éléről szipkázott el az a szaúdi királyi bizottság, amelyik az arab leopárd visszatelepítésén dolgozik.
hvg.hu: Kezdjük talán azzal, miként került a projetkbe?
Patkó László: Rém egyszerű a történet: levadászott egy fejvadász cég a Linkedinen keresztül. Egy “hibrid” embert kerestek, aki rendelkezik akadémiai/kutatói múlttal, de projektvezetői tapasztalattal is bír. Utána jött a hosszú, 3-4 fordulós kiválasztási folyamat, ahol arról kellett meggyőznöm mindenkit, hogy átlátom a rövid és a hosszú távú folyamatokat is, és hogy konyítok valamennyit a vadvilág megőrzéséhez.
hvg.hu: Milyen érzés volt, hogy ilyen nagyszabású munkát bíztak önre?
P.L.: Szuper volt, de tudni kell, hogy én itt valójában nem a leopárdokat kergetem a terepen, hanem projektvezetőként egy sor projektért felelek. A leopárd csak a csúcsa az egésznek, komoly alapozó munka zajlik. Ami közvetlenül a leopárdhoz kapcsolódik, az például a leopárd-tenyészközpont at-Taifban.
Már csak azért sem kergethetem őket a terepen, mert nagyon kevés van belőlük, talán egy-két kóbor példány téved át néha délről a jemeni határon, de itt Al-Ulában, ahol mi dolgozunk, nagy valószínűséggel már nincs jelen a vadonban. Csak a történelmi elterjedése mutatja, hogy valaha itt is volt. Szóval elsőre nagyon jó volt, hogy 'Hurrá leopárd!', aztán kiderült, hogy nincs is leopárd – még. Ahhoz viszont, hogy majd legyen, nagyon sok feladatot kell még elvégezni, hiszen egy csúcsragadozó visszatelepítéséről beszélünk, aki a táplálékpiramis tetejére kerül vissza.
Szóval nem arról van szó, mint Európában, vagy épp Magyarországon, ahol természetes úton, Szlovákiából tértek vissza a nagyragadozók, hanem tényleg aktív visszatelepítésről van szó, ami már most is zajlik. Csak még nem leopárdokat engedünk szabadon, hanem a legnagyobb prédafajaik egyedeit nagy tömegben. Ilyen például az arab bejza vagy oryx – egy fehér színű kisebb méretű antilopfaj – az arab gazella, az arábiai golyvás gazella, illetve a núbiai kőszáli kecske – az alpesi kőszáli kecske rokona. Ez sem elég még azonban, mert az ő táplálékukként szolgáló őshonos növényzetről is gondoskodni kell, így zajlik egy ilyen célú revitalizáció is. Az egész ökoszisztémának rendben kell lennie.
hvg.hu: Ez olybá tűnik, mintha bolygóépítés lenne.
P. L.: Hát erről is beszélhetünk, igen. Az biztos, hogy más a lépték, mint amikor mondjuk Európában egy-két hódot visszatelepítenek egy területre, vagy elengednek néhány vadmacskát. Itt százas nagyságrendben eresztjük ki a prédafajokat. És igen, a visszatelepítés helyszíneként természetvédelmi vadrezervátumként kijelölt területek is óriásiak: összesen körülbelül 12 500 négyzetkilométerről beszélünk, ami a természetvédelmi programok helyszínéül szolgáló Al-Ula megye területének a bő felét teszik ki. De úgy talán jobban érzékelhetjük a nagyságrendet, ha Magyarországgal vetjük össze: a rezervátumok alapterülete másfélszer akkora, mint az összes védett terület Magyarországon (8500 km2), beleértve minden nemzeti parkot, tájvédelmi körzetet, természetvédelmi területet és a legkisebb természeti emléket is.
hvg.hu: Az, hogy prédafajokat is telepítenek azt jelenti, hogy ezek is eltűntek a környékről?
P. L.: Igen, a többségük eltűnt. Egyetlenegy nagytestű faj vad populációja maradt meg a környéken: a núbiai kőszáli kecskéé. A bejzák és a gazellák a túlhasznosítás miatt tűntek el az ország jelentős területéről, ezeket sok más helyen is aktívan telepítik vissza. Ennek van is itt hagyománya: 1962-ben indult az Operation Oryx nevű program a Phoenix-i állatkert, a Fauna and Flora International és a WWF együttműködésében, ami pont a kipusztulás szélére került arab bejzát érintette. Ez volt az első állatkerti tenyészprogram, aminek az volt a célja, hogy megmentsen és visszatelepítsen eredeti élőhelyére egy kipusztulófélben lévő fajt, és azóta is zajlanak a visszatelepítések.
hvg.hu: A bejzák visszatelepítése mennyire sikeres?
P. L.: Teljesen, de persze vannak kockázatok. Például érdekes módon az itt viszonylag erős farkasállomány. A visszatelepített állatok mortalitásának a nagy részét ezek a természetes ragadozók okozzák, de még nem látunk rá pontosan a folyamatra, ezért az év végén indítani is fogunk egy kutatási projektet a zsákmány-ragadozó populáció dinamikájának feltárására. De elég nagy számokkal dolgozunk ahhoz, hogy ne lehessen sikertelen a visszatelepítés.
hvg.hu: A sivatagi leopárdnak tehát van egy ragadozó versenytársa?
P. L.: Van. Pontosan még nem értjük a kapcsolatukat, mert az elmúlt években viszonylag kevés vadbiológiai kutatás zajlott errefelé, de az biztos, hogy az őshonos arab farkas – a Canis lupus arabs, ami kisebb, mint az európai – és az arab leopárd – ami ugyancsak kisebb, mint ismertebb afrikai rokona – egyaránt 20-30 kilogrammos jószágok, tehát valószínűleg eléggé komoly kompetitorai egymásnak.
hvg.hu: Úttörő projektnek tűnik, de olyan szempontból is, hogy ezek szerint maga terület is kevéssé ismert. Mit kell még vizsgálni a leopárd visszatelepítéséhez?
P. L.: Szaúd-Arábia nagy része valóban adathiányos a növény- és állatvilág szempontjából. Vizsgáljuk például az akáciát, ami itt az apró erdőfoltok fontos fafaja, és valamiért pusztulóban van – száradnak el az egyedei –, de van olyan kutatási projekt is, aminek célja Al-Ula megye teljes flórájának és faunájának a feltárása. Ennek során egyébként találunk olyan fajokat, amikről nem volt tudott, hogy idáig ér az elterjedési területük. Ez ökológiai szempontból persze nem meglepetés, hiszen megfelel nekik az élőhely, de a Royal Commission for Al-Ula (Királyi Bizottság Al-Ula Fejlesztéséért - RCU) előtt más nem kereste még itt őket. A projektek különlegessége mégis az a háromszintű felosztás, hogy növényzet visszatelepitése, a prédafajok, és majd a leopárd betelepítése, tehát valóban egy ilyen kis bolygóteremtés, ez az, ami igazán egyedülálló.
hvg.hu: Ez egy hosszú távú történetnek tűnik, de hol tart most a folyamat, van-e már konkrét eredmény?
P. L.: Már mostanra is több száz állat lett visszatelepítve a prédafajok közül, az első leopárdok viszont majd csak 2030 körül kerülnek vissza a vadonba. A tenyészprogramnak is vannak már eredményei: 2021 áprilisa óta négy kis leopárd született a taifi központban, és idén is várható szaporulat. Ezek a leopárdok azonban még nagyon hozzá vannak szokva az emberhez, csak a következő generációknál kezdődik a visszavadítás pár év múlva, amikor közvetlen emberi kontaktus nélkül tartják majd őket.
hvg.hu: A most születetteknek akkor már csak a kölykei lesznek kiengedve?
P. L.: Majd inkább azok utódai vagy unokái.
hvg.hu: És hogy számol, jelen lesz akkor is?
P. L.: Meglátjuk, vagy ahogy az itteniek mondják, insallah (ha Allah is úgy akarja – a szerk.). Egy évre szól a szerződésem, októberben újítják meg, ha minden jól megy, de nemcsak a cégen és rajtam múlik, hanem a családomon is, otthonra is visszavárnak, és a hazai nagyragadozókkal kapcsolatos munkát sem fejeztem még be – sok tennivaló van még Európában is, hogy enyhítsük az ember-vadvilág konfliktust és elősegítsük az együttélést.
A medve nem játék, de egyszerűbb módon védekezhetünk ellene, mint gondolnánk
A nagyragadozók visszatelepülése, számuk növekedése nem mentes a konfliktusoktól: az állattartók haszonállataikat, a vadászok a vadat féltik tőlük, a kirándulók pedig saját testi épségüket. Pedig odafigyeléssel elkerülhetők lennének a kockázatok.
hvg.hu: Ha már személyesebb irányba megyünk, milyenek az életkörülmények?
P. L.: Al-Ula egy kisváros, körülbelül ötvenezer lakossal, a munkáltatónk, a Royal Comission for Al-Ula helyi központját jól kialakították, van vásárlási, szórakozási, sportolási lehetőség, de a településen egyelőre nincs annyi kikapcsolódási lehetőség, mint egy nagyobb városban. Viszont jó túralehetőségek vannak a környéken, nagyon jó kint lenni a szabadban. Az egyik oldalról hatalmas homokkősziklák határolják a várost, a másik oldalról meg egy vulkanikus bazaltfennsík indul, a Harrat Uwayrid, és tart egészen 150-200 kilométeren át a Vörös-tengerig, a Grand Canyont már nem is kell látnom, elképesztő hely.
A helyiek pedig nagyon barátságosak, büszkék a kultúrájukra, örülnek a külföldieknek – talán mert sokáig el volt zárva az ország –, és szeretnek mesélni, megosztani ételt, italt. Szinte minden találkozó a kávé-tea-datolya szentháromsággal indul, legalábbis a terepen nincs olyan megbeszélés, ami ne egy ilyen 20 perces szertartással indulna.
hvg.hu: Ez egy hatalmas projekt, hosszú távon és napi szinten is lehetnek kihívások, mik ezek?
P. L.: Az RCU egy nagyon gyorsan, nagyon nagyra nőtt, hierarchikus szervezet, ami hatóságként is működik, és más, mint a hazai akadémiai vagy civil szféra, ahonnan jöttem. Itt, ha valamit el akarok intézni be kell tartani az eljárásrendet.
A projektet pedig le tudja lassítani az a rengeteg kutatás, amire szükség van ahhoz, hogy megalapozottan tudjuk visszatelepíteni az állatokat: meg kell érteni az élővilágot, mit fogyasztanak a prédaállatok, mekkora az adott terület eltartóképessége, hogyan hatnak egymásra az őshonos fajok, és így tovább. Ezek ismerete nélkül nem lehet felelősségteljesen beavatkozni, és persze a helyieket is be kell vonni, mert az ő támogatásuk nélkül nem fog menni, ez azonban már ismerős a WWF Magyarország Nagyragadozók programjából is.
hvg.hu: Pont ez lett volna a következő kérdés, hogy ugye itthon sokat foglalkozott az ember-vadvilág konfliktussal, az érintett érdekcsoportokkal. Mennyire ehhez képest más az ottani helyzet?
P. L.: Vannak a hazaihoz hasonló problémák, például itt is van orvvadászat, ami egyébként hozzájárult a leopárd, de főként a prédafajok eltűnéséhez.
Emiatt is be kell vonni a helyieket, de azért is, mert érintik őket a rezervátumokban érvényes korlátozások. Például lesznek helyek, ahol nem lehet majd legeltetni, és van olyan terület, ami le lett kerítve, és csak speciális engedéllyel lehet bemenni. Mindig jól el kell magyarázni, hogy miért történnek ezek a dolgok. Csakhogy itt ezt a munkát nem egy picike civil szervezet koordinálja, hanem egy jelentős autoritás, ami sok pozitív lépéssel tudja ellensúlyozni azokat a lépéseket, amiket esetleg negatívan élhetnek meg az érintettek. Az RCU programja munkalehetőségeket teremt, továbbképzéseket tart például turizmussal kapcsolatos feladatokra, mivel cél a térség turizmusának a felfuttatása is. Itt van ugye Hegra a legdélebbi nabateus romváros, ami a jordániai Petrához mérhető, és maga is UNESCO világörökségi helyszín, vagy épp Dadan, az ősi arab oázisváros, de szerveznek olyan turistacsalogató eseményeket is, mint a hőlégballon-fesztivál, drónshow, koncertek. Mindez egyébként a Saudi 2030 Vision része – a leopárd-program is –, amivel azt szeretné elérni az ország, hogy a GDP 15 százaléka a turizmusból származzon. Tehát javítják az infrastruktúrát, fejlesztenek, új utakat építenek, ami segít abban, hogy a helyiek elfogadják a programot, de van feszültség is természetesen.
hvg.hu: Vannak olyanok, akik tiltakoznak, hogy ide ne hozzanak vissza arab bejzát, pláne ne leopárdot? Lehet számítani olyan ellenállásra, mint ami a Neom óriásváros alapozásánál volt tapasztalható?
P. L.: Én nem tapasztaltam ilyesmit. A projektben nagyon sok olyan képzett szaúdi és külföldi természetvédelmi szakember dolgozik, akik tisztában vannak azzal, hogy a helyi érdekcsoportok bevonása nélkül nem lehet eredményre jutni. Mindannyiunknak van egyfajta belső fék szerepünk: minden fontosabb döntés előtt felvetjük, hogy vonjuk be a helyieket, egyeztessünk, magyarázzuk el a célokat, és ilyen domesztikált ördög ügyvédjeként tegyük fel a kényelmetlen kérdéseket is a vezetésnek. Erre egyébként ritkán van szükség, jó kollégákkal vagyunk körülvéve és ezek a kérdések a helyi szakértőkben is felmerülnek. Persze minél több érdekcsoportot vonunk be, annál lassabb egy-egy beavatkozás, de ez a garanciája annak, hogy alacsony szinten tartható az ezzel kapcsolatos feszültség.
Az állatokat – jelenleg csak a prédafajokat – eleve csak vadrezervátumi területekre telepítjük. Igyekeztünk előzetesen fel is mérni a helyiek hozzáállását. Az ember-vadvilág konfliktust feltáró előzetes elemzésből például az derült ki, hogy számukra a fő probléma a legelők használata, szeretnék, ha minden törzs a saját területeit használná, és ezt a helyzetet rendeznék, illetve állatorvosi segítséget kértek.
hvg.hu: A helyiek egyáltalán nem tartanak attól, mi lesz az állataikkal, ha visszatér a leopárd?
P. L.: Inkább a kóbor kutyák, a szamarak, és az őshonos farkasok okoznak problémát a helyieknek. A leopárd nem, bár vannak vele kapcsolatos túlzó legendák, például Ománból – ahol Jemen és az Izraeli Negev-sivatag mellett még elő-előfordul –, hogy a leopárd úgy vadászik, hogy ráugrik a dromedárra, megragadja a nyakát, a farkával pedig felcsavarodik egy fára, és úgy fárasztja ki, és öli meg a nálánál tizenötször nehezebb bikát. Ez azonban nyilvánvaló képtelenség.
Ománban egyébként vizsgálták a leopárdok ürülékét, és csupán 4 százalékában találtak kecskeszőrt, de semmi dromedárt. Az emberek 70 százaléka mégis a leopárdot vádolja a dromedárok pusztításával. A kecskék és juhok esetében persze nagyobb a valószínűsége, hogy prédálni fogja őket, ami okozhat problémát, ezért is fontos az emberek bevonása, és a kármegelőzési eszközök megismertetése már most, a projekt legelején is.
P. L.: Kérdezzük őket, információkat gyűjtünk, bizalmat építünk, segítünk a problémáik megoldásában, partneri viszonyt alakítunk ki, ami jó alapot adhat a későbbi munkához, emellett persze vannak figyelemfelkeltő, ismeretterjesztő események is. Február 10. például az arab leopárd napja, ekkorra már szerveztek leopárd-sétát is. Mielőtt az RCU megkezdte volna itt a munkát, nagyon kevés dolog történt a környéken, ezek az események viszont felteszik a térképre Al-Ulát, és a helyiek is örömmel vesznek részt rajtuk.
hvg.hu: Mennyiben segíti a projektet az, hogy az arab leopárdra egyfajta nemzeti kincsként tekint Szaúd-Arábia?
P. L.: A szaúdiak általában így gondolkodnak, de attól tartok, hogy sok helyi már elfeledkezett a fajról, mivel már egy ideje nincs jelen. No, nem olyan régóta, mert tudunk arról, hogy 2014-ben Taif mellett megmérgeztek egy állatot, és alkalmanként Jemen felől is átjöhet pár egyed, de nagyon ritka, és nehéz megfigyelni, még vadkamerákon is ritkán tűnik fel.
hvg.hu: Miért tűnt el innen? Vadászták talán trófeáért, bundáért vagy sportból?
P. L.: Lehetett példa erre is, de nem ez volt jellemző, legfeljebb szórványosan. Volt például egy Wilfred Thesiger nevű brit, aki kétszer átkelt Rab-el-Hálin – az üres negyeden – délen (ez a világ legnagyobb folyamatos homoksivataga – a szerk.). Ő 1946-ban akart Leopárdra vadászni, és feltehetően a második világháborút követően az itteni olajkincs felfedezése és feltárása idején is próbálhattak vadászni rá, de inkább az volt a jellemző, hogy túlhasznosították a prédafajokat, elpusztítva a leopárd fő táplálékforrásait, illetve az állattartásból adódó konfliktusok miatt irtották a nagyragadozót. Ez egyébként valószínűleg most is zajlik a hegyekben, de nem kifinomult vadászati módszerekkel, hanem például sziklacsapdákkal amikor a csali megmozdításával egy szikla borul az állatra. Az is jellemző volt a déli régiókban – ahol gyakrabban fordult elő a faj –, hogy az elpusztított állatot fölakasztották egy fára, ezzel jelezve a többi leopárd felé: ez történik azzal, aki prédálja a nyájat.
hvg.hu: Mit kell tudni magáról a leopárdról?
P. L.: Az arab leopárd egy leopárd alfaj, amit súlyosan veszélyeztetettként tart nyilván a Természetvédelmi Világszövetség. A leopárdok között a leginkább veszélyeztettek egyike, ebben az amuri leopárddal versenyez. Utóbbiból körülbelül 150 példány lehet, az arab leopárdból pedig 100-200 közöttire becsülik a világállományt, tehát eléggé ritka alfaj.
hvg.hu: Miben tér el leginkább a többi leopárd alfajtól?
P. L.: Pici. Ő a legkisebb leopárd alfaj, körülbelül 20-30 kilogrammos. Ománban fogtak 2010 környékén egy 34 kilós hímet, ami már-már monstrumnak számított. Ehhez képest viszont a többi leopárd alfaj egyedeinek súlya 50-90 kilogramm környékén alakul. Ha a hazai ragadozókhoz hasonlítjuk, akkor az aranysakálnál nagyobb, de a farkasnál kisebb állat.
hvg.hu: Az életmódja is más, mint a többié?
P. L.: Sajnos kevés megfigyelés van róla, de például a többi leopárdhoz képest, akik a táplálékot felviszik egy fa tetejére, hogy megóvják más ragadozóktól, ők ezt a megfigyelések alapján ritkán teszik. Eddig csak egy írásos bizonyítékról tudok Ománból, de inkább az jellemző, hogy otthagyják a talajon. Valószínűleg azért, mert viszonylag nagy testű prédát zsákmányolnak, ők meg kicsik, és túl nagy energiabefektetés lenne felvonszolni egy fára a zsákmányt. Emellett érdekes, hogy gyakoribb nappali aktivitást is megfigyeltek náluk – már a többihez képest –, de tényleg nagyon kevés adat van róla. Ugyanakkor a többi leopárd alfajhoz hasonlóan ő is lesből vadászik.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
