![Ilyen lehetne egy Dacia lakóautó Ilyen lehetne egy Dacia lakóautó](https://img.hvg.hu/Img/fc9eb537-14d3-47cf-a652-bb5b4c6aa8b6/18087d61-e5f1-4a34-9c58-f185e1b9020f.jpg)
hvg.hu
Autó
Két kocsit is ellopott egy férfi, az egyik kigyulladt, a másikban elaludt, majd ötezerért eladta
Egy kocsmában adott túl a lopott autón, és a vételárat helyben el is költötte.
hvg.hu
Autó
Halálos baleset okozott egy piroson áthajtó sofőr Miskolcnál
Hétfőn délelőtt történt a baleset.
hvg.hu
Autó
Magyarországon a Nissan teljesen új villanyautója, az Ariya
Sokat kellett várnunk rá, most azonban már itthon is elérhető a japán gyártó akár 500 kilométeres hatótávú újdonsága.
hvg.hu
Autó
Közel 900 lóerős lett ez a nyitható tetejű új Ferrari
Az újdonság bőven kevesebb mint 3 másodperc alatt katapultál álló helyzetből 100-as tempóra.
hvg.hu
Autó
Még izgalmasabb lett a BMW 2-es kupé, erősebbé vált az M240i
A kiváló 6 hengeres turbós benzinmotorban a jelek szerint sikerült még találni némi erőtartalékot.
MTI
Autó
Verstappen nyerte az osztrák sprintfutamot
A szombati száguldáson rajt-cél győzelmet aratott.
hvg.hu
Autó
Biztonságos közlekedésre alkalmatlan volt a húszéves kisbusz, ami Nyársapátnál okozott halálos balesetet
Lezárult a rendőrségi vizsgálat a baleset nyomán, amelyben egy anya és kisfia haltak meg.
hvg.hu
Autó
3,3 másodperc alatt 0-ról 100-ra és 300 km/h: ezt tudja ez a kicsi új Audi
Ennél többet nem nagyon lehetne kihozni a négykarikás gyártó kompakt modelljéből.
hvg.hu
Autó
Akár 1100 kilométeres hatótávot ígér a Tesla Model 3 új kínai kihívója
Az egyedi külsejű újdonság ideális esetben kevesebb, mint 4 másodperc alatt katapultál 0-ról 100-ra.
hvg.hu
Autó
Hatalmas az érdeklődés, de naponta csak tucatnyi elektromos Hummer készül
Jelek szerint csak nagyon lassan tudják felfuttatni a hatalmas és bivalyerős amerikai pickup-SUV gyártását.
hvg.hu
Autó
Sportosabb lett a Hyundai egyedi külsejű villanyautója, az Ioniq 5
A dél-koreai gyártó elektromos modelljének nemcsak a külseje, hanem a viselkedése is hajszálnyival sportosabb karakterű lett.
hvg.hu
Autó
Itt vannak az új rendszámok, de autópálya-matricát még nem mindenhol lehet rájuk venni
Három helyett már négy betű van az új magyar rendszámokban, de még nem mindenhol sikerült lekövetni a változást.
hvg.hu
Autó
Ilyen lett volna a Volkswagen Phaeton második generációja, ha a dízelbotrány el nem söpri a típust
A német csúcslimuzin egyetlen teljesen kész prototípusát elővette titkos gyűjteményéből a gyártó.
hvg.hu
Autó
4 csillagot kapott a törésteszten a BMW i4 villanyautó
Képeken és videón a BMW elektromos szedánjának friss töréstesztjei.
hvg.hu
Autó
Keréktől kerékig hűtőrács ennek a kínai autónak az eleje
Ráadásul ki is van világítva, ha valakinek nem lenne elég szembetűnő.
hvg.hu
Autó
Kisebb turbómotorra cserélte a régi V6-os egységét a Toyota
A Highlander csúcsmodelljét mostantól egy új benzines erőforrás mozgatja.
hvg.hu
Autó
Büntetőfékezős leckéztetésből lett karambol az M0-son
Szerencsére most leginkább csak tanulságai vannak az esetnek.
hvg.hu
Autó
Megkezdődött a villanyautóként is elérhető új 7-es BMW sorozatgyártása
A bajor gyártó új luxuslimuzinja háromféle hajtáslánc-technológiával készül.
hvg.hu
Autó
Lehet, hogy VW Golfból negyvenmilliót gyártottak, de ebből a fajtából csak 71 példányt
A Golf R őse, a Volkswagen Golf G60 Limited a német kompakt egyik legritkább változata.
hvg.hu
Autó
2,4 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100-ra a legújabb Ferrari
Az erősítőkúrán átesett plugin hibrid újdonság teljesítménye jelentősen meghaladja az 1000 lóerőt.
A címlapról ajánljuk
Új magasságokban a kormányzati sikerkommunikáció: harmadik éve dicsekednek ugyanazzal a fejlesztéssel
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Egy belső sávban „ragadt” autóst büntettek a rendőrök – videó
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Balogh Gábor az öttusasikerekről: „Ezekben az eredményekben sem a szövetség, sem én nem fogunk díszelegni”
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.