szerző:
Tetszett a cikk?

Nem sokkal a tisztán elektromos Seal U után megérkezett a középkategóriás kínai SUV áramot és benzint egyaránt kedvelő új verziója, a zöld rendszámos plugin hibrid hajtású Seal U DM-i. Róma környékén vezettük az éppen a magyar gyárát építő BYD legfrissebb újdonságát.

Az első európai gyárát Szegeden felépítő BYD tavaly ősszel három villanyautóval érkezett meg Magyarországra, ez volt a Dolphin, az Atto 3 és a Seal, majd pedig idén egy újabb elektromos modell, a Seal U is felbukkant hazánk útjain.

Egészen mostanáig tehát csak és kizárólag azok találhatták meg számításukat a BYD háza táján, akik villanyautó vásárlásán gondolkodtak, de persze csak idő kérdése volt, hogy a kínai vállalat mikor hozza el első plugin hibridjét Európába.

Most viszont már itt van, megérkezett a zöld rendszámot részben benzines hajtáslánccal kombináló Seal U DM-i, mely azonban csak mifelénk számít a maga nemében első fecskének, ugyanis a BYD a saját hazájában már 2008 óta kínál plugin hibrideket.

Olyannyira, hogy a 16 éve debütált F3DM szedán a világ első sorozatgyártású külsőleg tölthető személyautója volt, a maga szerény kis 1 literes 3 hengeres motorjával, és 60 kilométeres e-hatótávot biztosító 16 kWh-s aksijával.

2024 viszont már erről a vadonatúj plugin hibrid SUV-ról szól a BYD-nél:

Seal U DM-i
László Ferenc

Mint két tojás

Aki látott már Seal U-t, annak a Seal U DM-i is felettébb ismerős lesz, a 100 százalékban és a csak részben elektromos hajtásláncú testvérmodellek lényegében csak és kizárólag a tekintetben térnek el egymástól, hogy a komolyabb hűtésigény miatt utóbbin egy szolid kis hagyományos hűtőrácsot is kialakítottak.

Minden más változatlan maradt, így például a frontrészt az U-formájú egyedi fényszórók uralják, oldalról pedig a finoman emelkedő övvonal tűnik fel elsőként. A légellenállási együttható nem túl kedvező, mindössze 0,34-es.

Seal U DM-i
László Ferenc
Seal U DM-i
László Ferenc

A kerekek minden esetben 19 colosak, és a vizuális összképnek jót tenne, ha kicsit szélesebb lenne a nyomtáv. A hátsó ablak fölött jól mutat a méretes légterelő és a fénycsíkkal összekötött hátsó lámpatesteket is egész jól eltalálták a designerek.

A kilincsek és a visszapillantó-tükrök egyaránt hagyományos kialakításúak, a hatféle fényezéssel rendelhető Seal U DM-i nem kíván sci-fi kategóriás négykerekű űrhajóként viselkedni.

Seal U DM-i
László Ferenc

El lehet benne férni?

A 4,78 méteres hosszúság azt jelenti, hogy a Seal U DM-i körülbelül negyedméterrel nagyobb az új VW Tiguannál, mintegy 10 centiméterrel méretesebb a Hyundai Ioniq 5-nél és a Kia EV6-nál, illetve lényegében akkora, mint a Kia Sorento.

Vagyis messze nem kicsi, és már a befoglalóméretei alapján is remek családi szabadidő-autónak tűnik. Az ajtók felnyitását követően ténylegesen bebizonyosodik, hogy a legújabb BYD-ban mind elöl, mind hátul korrekt a helykínálat.

Seal U DM-i
László Ferenc
Seal U DM-i
László Ferenc

Elöl igen kényelmesen el lehet férni a komfortra hangolt, elektromos állítású, bár állítható deréktámasz nélküli ülésekben, és hátul is rendben van a fej-, illetve lábtér, a teljesen sík padló áldásos hatásairól nem is beszélve.

A csomagtér 425 literes kapacitása elmarad a várakozásainktól (Seal U: 552 liter), az osztott hátsó hátsó üléstámlák ledöntését követően pedig 1440 literre bővíthető a raktér.

Seal U DM-i
László Ferenc

Forgatható gigant kijelző

Az idegesítő érintő- helyett remekül használható normál nyomógombokkal rendelkező, alul minimálisan csapott és kellemes fogású kormány mögött egy 12,3 colos digitális műszeregységre lehetünk figyelmesek, mely kiváló képminőséggel szolgál, de személyre szabhatóság terén lenne még hova fejlődnie.

A minden kivitel esetében 15,6 colos képátlójú infotainment rendszer gombnyomásra elforgatható vízszintesből függőleges pozícióba, ami bár igen látványos, kevés gyakorlati haszonnal szolgál.

Seal U DM-i
László Ferenc
Seal U DM-i
László Ferenc

Az Android-alapokon nyugvó szoftver felhasználói felület nemcsak igényes megjelenésű és könnyen kezelhető, hanem egyben szélvész gyors is, ami egyrészt a végletekig optimalizált OS-nek, másrészt a kellően ütőképes kínai chipsetnek köszönhető.

A kétnapos menetpróba során lassulással, döcögéssel, lefagyással egyáltalán nem találkoztunk, a sebesség a csúcskategóriás okostelefonok, vagy például a Teslák szintjén mozog.

Seal U DM-i
László Ferenc
Seal U DM-i
László Ferenc

A minőségérzet rendben van, a műszerfal és a kézre eső felületek minősége leginkább a Hondákat juttatja eszünkbe, ami azért még nem a Mazda, vagy a neves német gyártók szintje, de nem lehet okunk panaszra, ez már messze nem “kínai gagyi”, sőt!

A BYD ráadásul már az olyan finomságokra is bőven odafigyel, mint amilyen például a bennünk BMW-s élményeket felidéző üveg váltópöcök, a remek tempójú dupla vezeték nélküli mobiltöltő, vagy az akár 60 W-ot is leadni képes USB-C aljzat.

Az Infinity hi-fi 10 hangszóróval masszírozza a hallószerveinket, leginkább közepesnek nevezhető hangminőség mellett, a nem túl okos klímáról pedig az a benyomásunk támadt, hogy automatának kamuzott manuális rendszerhez van szerencsénk.

Seal U DM-i
László Ferenc
Seal U DM-i
László Ferenc
Seal U DM-i
László Ferenc

Két világ határán

Míg az elektromos Seal U esetében egyetlen 218 lóerős és 310-330 Nm-es elsőkerék-hajtás található a kínálatban, addig a plugin hibrid Seal U DM-i némileg több választási lehetőséget biztosít.

A Boost nevezetű alapmodell elejében egy 1,5 literes 4 hengeres szívó benzinmotor található, mely mindössze 98 lóerős teljesítményű, de e mellé 197 lóerővel száll be a hajtásba a szintén az első kerekeket hajtó villanymotor.

Seal U DM-i
László Ferenc

A végeredmény 218 lóerő és kereken 300 Nm, ami 8,9 másodperces 0-100-as szintidőt és 170 km/h végsebességet tesz lehetővé. Viszonyításképp, a hasonlóan erős elektromos Seal U 9,3-9,6 másodperc alatt tudja le a 0-100-as sprintet és maximum 175 km/h-val képes haladni.

A 18,3 kWh kapacitású akkumulátor 80 kilométeres e-hatótávval kecsegtet, és a teljes hatótáv eléri az 1080 kilométert, értelemszerűen javarészt a 60 literes benzintartályra támaszkodva. Ez jelentősen combosabb, mint a normál Seal U 71,8-87 kWh kapacitású telepe által ideális esetben biztosított 420-500 kilométeres WLTP-hatótáv.

Seal U DM-i
László Ferenc

Kicsit később válik elérhetővé a hasonló hajtásláncot némileg nagyobb, 26,6 kWh-s aksival társító Comfort kivitel, mely 125 kilométeres elektromos-, illetve 1100 kilométeres komplett hatótávval veszi célkeresztbe a vásárlók pénztárcáját.

AC-fronton 11 kW, DC-n 18 kW jelenti a plafont. Nem elírás, az akkumulátor tényleg maximum csak 18 kW-tal tölthető, de mivel nem túl nagy a kapacitása, egy 30-80 százalékos procedúra akár 35 perc alatt letudható.

Seal U DM-i
László Ferenc

Ide az összes lóerővel!

A Róma környéki nemzetközi menetpróbán a Design fantázianevű csúcsmodellt tudtuk kipróbálni, melynek szintén 1,5 literes 4 hengeres benzinmotorját turbófeltöltő segíti 130 lóerőhöz.

Ehhez hozzájön még az első és a hátsó villanymotorok 204, illetve 163 lóereje, és az egyenlet végén 324 lóerő, illetve igencsak tiszteletre méltó 550 Nm-es csúcsnyomaték szerepel.

Seal U DM-i
László Ferenc

Az 5,9 másodperces 0-100-as gyorsulás több, mint korrekt és a 180 km/h-s végsebesség is legfeljebb csak az Autobahnon lehet kevéske. Az összkerék-hajtású Seal U DM-i azonban mégsem a menetdinamikájával, hanem sokkal inkább a csendességével, és meglepően villanyautószerű viselkedésével hagyott mély nyomokat bennünk.

A belsőégésű motor hangját csak igen elfojtva, valahonnan a messzi távolból lehet hallani, és csak akkor, ha padlógázzal kínozzuk a technikát. Nincs az a bizonyos fület bántó tipikus bégető CVT hangzás, melytől sok rivális hibrid és plugin hibrid szenved.

Seal U DM-i
László Ferenc

Nincs továbbá váltó sem, sem kézi, sem automata, sem fokozatmentes automata. Alaphelyzetben elektromosan és a lehető legnagyobb csendben suhanhatunk, hibrid módban pedig párhuzamos és soros működésre is képes a hajtáslánc.

Az igen jó, 43,04 százalékos hatékonyságú benzinmotor csak 80 és 120 km/h között hajtja közvetlenül a kerekeket, csak ilyenkor zár a kuplung. Minden más esetben a villanymotorok felelősek a hajtásért, a benzinmotor pedig elektromos energiát termel.

Seal U DM-i
László Ferenc
Seal U DM-i
László Ferenc

A csak a kisebb méretű, 18,3 kWh-s aksival készülő négykerék-hajtású és erősebb Seal U DM-i esetében 70 kilométeres elektromos-, illetve 870 kilométeres kombinált hatótávot ígér a gyártó.

A hajtáslánc igen kifinomultnak tűnik, a különböző üzemmódok közötti automatikus váltást szinte észre sem lehet venni. A fékérzet és a lassulás kiváló, a rekuperáció erejét két fokozatban lehet állítani.

Más kérdés, hogy a 2,1 tonnás tömeg sajnos a hatalmas aksis elektromos Seal U-k szintjén mozog, ezenkívül a kormányzás is lehetne kevésbé szintetikus, valamint az enyhén imbolygós futóműre is ráférne némi finomhangolás.

Seal U DM-i
László Ferenc

Konklúzió, árak

A BYD nem feltétlenül kívánja mindenkire ráerőltetni a tisztán elektromos hajtást, remek dolog, hogy a Seal U immár nemcsak villanyautóként, hanem akár szupermodern plugin hibridként is hazavezethető.

A divatos formaterv, a minőségi és tágas sík padlós utastér, a kifinomult hajtáslánc és a korrekt menetdinamika miatt egyértelműen pozitívak az első tapasztalataink, de például a csomagtér mérete és a futómű hangolása kapcsán azért lenne még hova fejlődnie a Seal U DM-i-nek.

A hivatalos hazai listaárak egyelőre ismeretlenek, mindenesetre az európai árak alapján nagyjából 16,1-18,4 millió forint magasságára lehet számítani. Viszonyításképp, az elektromos Seal U-t 16,3-17,5 millió forint ellenében lehet hazavezetni.

Seal U DM-i
László Ferenc

Az általános garancia 6 év, illetve 150 ezer kilométer, az akkumulátorra pedig 8 év, illetve 200 ezer kilométeres garanciát vállal a gyártó, és azt ígéri, hogy utóbbi lejártát követően még mindig megmarad az eredeti kapacitás legalább 70 százaléka.

A plugin hibrid riválisok közül a kisebb méretben 243 lovas elsőkerék-hajtást kínáló Ford Kuga 16,6 millió forinton nyit, a 265 lóerős összkerék-hajtású Kia Sorento alaphangon 21,4 millió forintba kerül, a 306 lovas és szintén négykerék-hajtású Toyota RAV4-ért pedig minimum 22,4 millió forintot kell fizetni.

Seal U DM-i
László Ferenc
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!