Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#úrkutatás

Instant tudomány

Gyönyörű fotót lőtt a Szaturnuszról a NASA

A Szaturnuszt már egy évtizede tanulmányozó Cassini űrszonda még tavaly augusztus 11-én készítette azt a fényképet, amit most tett közzé a NASA. A szonda éppen 1,7 millió km-re volt az égitesttől, akkor készítette a fotót, amin a Szaturnusz gyűrűi is kivehetők és a bolygó Titán holdja is látható.

MTI Instant tudomány

Nagyon büdös üstökös közeleg

Istálló- és záptojásszagra, valamint alkoholra emlékeztető bűz keveredik egyéb kellemetlen szagokkal a Csurjumov-Geraszimenko üstökösön - közölte a Berni Egyetem, amelynek Rosina nevű spektrométere augusztus óta elemzi az égitest gázokból és porszemekből álló csóvájában talált molekulákat az üstököst kísérő Rosetta európai űrszonda egyik mérőműszereként.

Pavló Péter Tech

Vannak-e földönkívüliek, és mikor találjuk már meg őket?

A közvéleményt foglalkoztató tudományos kérdések között igen előkelő helyen szerepel, hogy vajon létezik-e értelmes élet a Földön kívül, és ha igen, mikor találunk erre bizonyítékot. Ezzel szorosan összefügg egy feltétel kutatása: egyáltalán kialakulhatott-e az élet a bolygónkon kívül máshol is az univerzumban, vagy a Föld helyzete annyira specifikus, hogy ez szinte kizárt? Ez utóbbi feltevést a tudósok legtöbbje elveti, ugyanis egyre több olyan közvetett bizonyítékot találni bolygónkon, ami arra utal: máshol is kialakulhatott az élet.

MTI Világ

Napvihar közelít a Föld felé

Erős napvihar közelít a Föld felé, de a coloradói űridőjárás-előrejelzési központ számításai szerint nem okoz bolygónkon komolyabb zavarokat.

MTI Instant tudomány

Űrrepülőteret építenek Texasban

A rakétaindító állomás, amelyet a tervek szerint 85 millió dolláros költségvetésből hoznak létre a Brownsville-től keletre található Boca Chica Beachnél, kereskedelmi műholdak felbocsátására szolgál majd.

MTI Instant tudomány

Még nincsenek veszve az orosz űrgekkók

Az orosz űrügynökség, a Roszkozmosz újra tud kommunikálni a Photon-M4 műholddal, melynek fedélzetén kísérleti célokból növények, rovarok és gekkók utaznak, ám néhány Föld körüli kör után megszakadt a kapcsolat a földi irányítás és a jármű között.

MTI Instant tudomány

A lengyeleknek is lesz űrkutatási ügynöksége

Lengyel Űrkutatási Ügynökség (POLSA) létrehozásáról döntött pénteken a lengyel országgyűlés. Szakértők szerint Lengyelország kis műholdak építésére, világűr-felderítési projektekre vagy Föld-kutatást végző műszerek gyártására specializálódik.

1
90 91 92 93 94
110
Amikor a dolgok szinte megállíthatatlanul rossz irányt vesznek

Amikor a dolgok szinte megállíthatatlanul rossz irányt vesznek

Szabadul politikai élőhalottá vált elnökétől a demokrácia erejét bizonyító Dél-Korea

Szabadul politikai élőhalottá vált elnökétől a demokrácia erejét bizonyító Dél-Korea

A régi szép időket idézi az új Mitsubishi Colt Performance

A régi szép időket idézi az új Mitsubishi Colt Performance

Máshogy számítja januártól a KSH belföldi használatra az energiainflációt, mint ahogyan az Eurostatnak megadja

Máshogy számítja januártól a KSH belföldi használatra az energiainflációt, mint ahogyan az Eurostatnak megadja

Új számítás készült, szegényebbek-e a magyarok a románoknál és a bolgároknál, és nem örülhetünk az eredménynek

Új számítás készült, szegényebbek-e a magyarok a románoknál és a bolgároknál, és nem örülhetünk az eredménynek

2 motor és 500 lóerő elég lesz a hátsó kerekeken?

2 motor és 500 lóerő elég lesz a hátsó kerekeken?

Orbán a Fidesz 2002-es, vesztes kampány-jelmondatával gratulált az Eb-bronzéremért a magyar csapatnak

Orbán a Fidesz 2002-es, vesztes kampány-jelmondatával gratulált az Eb-bronzéremért a magyar csapatnak

A jó hír, hogy okosabb lett, a rossz pedig, hogy ezzel együtt egyre több marhaságot terjeszt a mesterséges intelligencia

A jó hír, hogy okosabb lett, a rossz pedig, hogy ezzel együtt egyre több marhaságot terjeszt a mesterséges intelligencia

Egyre több városban lakót érint a betegépület-szindróma – Mit okozhat? Mit lehet tenni ellene?

Egyre több városban lakót érint a betegépület-szindróma – Mit okozhat? Mit lehet tenni ellene?

A címlapról ajánljuk