Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Barack Obama

MTI Világ

Az alelnökjelölti vitát várja epedve Amerika

Felfokozott figyelem irányul az Egyesült Államokban a korábban inkább periférikusnak tartott alelnökjelölti vitára, miután Mitt Romney republikánus elnökjelölt az első televíziós szópárbajban legyőzte Barack Obama elnököt.

MTI Világ

Obama tovább keményít Iránnal szemben

Barack Obama amerikai elnök újabb utasítást írt alá, amelyben elrendeli az Irán elleni szankciók újabb körének végrehajtását - közölte kedden a Fehér Ház.

MTI Világ

Áll a bál a Szezám utcás Obama-reklám miatt - videó

A gyerekeknek készülő, Szezám utca című ismeretterjesztő műsor alkotói kedden közleményben tudatták, hogy ki akarnak maradni az amerikai választási küzdelemből, miután sorozat egyik szereplője, a Nagy Madár felbukkant az Obama-kampány egyik reklámfilmjében.

MTI Világ

Fej-fej mellett Obama és Romney egy intézetnél

Újabb közvélemény-kutatás, ezúttal a Reuters és az Ipsos legfrissebb felmérése mutatott ki holtversenyt Barack Obama elnök és republikánus párti kihívója, Mitt Romney között a valószínű választók körében.

MTI Világ

Romney átvette a vezetést Obamától

Négy százalékpontos vezetésre tett szert a republikánus Mitt Romney a hivatalban lévő Barack Obamával szemben az amerikai elnökségért folytatott küzdelemben a Pew kutatóintézet hétfőn nyilvánosságra hozott adatai szerint.

Gát Anna Világ

Most inkább a zsebükkel szavaznak az amerikaiak

Az amerikai választóknak fontosabbak az őket személyesen is érintő gazdasági, munkaügyi kérdések a melegjogoknál és a dróntámadások jogszerűségénél. Interjú az amerikai elnökválasztást a helyszínről követő Rényi Pál Dániel újságíróval.

Gát Anna Világ

Obama és az emberi jogok - csak a szája járt?

Az emberi jogi harcos, humánus békepolitikus, szegény emberek megmentője imidzzsel felvértezett Obama négy évétől sokan vártak látványos változásokat. Sorba vettük, hogyan teljesített Obama ezen a téren.

MTI Világ

Kiéleződött a harc Obama és Romney között

Mitt Romney republikánus elnökjelölt behozta hátrányát, sőt, előzni is tudott egyes, úgynevezett "csatatérállamokban" az amerikai elnökjelöltek első tévévitája nyomán - derült ki a Rasmussen Reports által pénteken nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásból.

MTI Világ

Romney visszavonta egyik korábbi kijelentését

A republikánus elnökjelölt visszavonta a Fox News televíziónak adott csütörtöki nyilatkozatában azt a korábbi kijelentését, miszerint az amerikaiak 47 százaléka áldozatnak gondolja magát és az állami támogatástól függ.

MTI Világ

WSJ: mulandóak a sikerek az első tévévitákban

Mitt Romney republikánus elnökjelölt elismerést vívott ki a Barack Obama elnökkel folytatott első tévévitán nyújtott teljesítményével, ám a történelmi példák azt bizonyítják, hogy az effajta sikerek, különösen ha a kihívók érik el őket, mulandók - írta pénteki számában a The Wall Street Journal.

MTI Világ

Több mint 67 millióan nézték ugyanazt a műsort

Több mint 67 millió néző kísérte figyelemmel az amerikai elnökjelöltek első televíziós vitáját, ami 15 millióval volt több, mint négy évvel ezelőtt - közölték a Nielsen piackutató cégre hivatkozva pénteken az amerikai lapok.

MTI Világ

Obama stábja szerint Romney felelni fog kijelentéseiért

Agresszívabban fogja szóvá tenni kihívója politikai "következetlenségeit" Barack Obama a következő televíziós vitákban - jelentette ki csütörtökön az MSNBC televíziónak David Axelrod, az amerikai elnök kampánystábjának vezető stratégája.

MTI Világ

Twittertörténelmet írt Obama és Romney

Az amerikai elnökjelöltek szerda esti első televíziós vitája volt a Twitter történetében a legnagyobb érdeklődéssel kísért politikai esemény: Barack Obama és Mitt Romney másfél órás összecsapása alatt 10,3 millió bejegyzés érkezett a közösségi portálra.

Seres László USA

Seres: Romney eldöntötte

Nem csak az elnökjelölti vitát döntötte el ezzel a minden várakozást felülmúló szereplésével. Romney láthatóan azt döntötte el, hogy nyerni akar. Az amerikai elnökjelöltek első tévévitája egy magyar republikánus-szurkoló szemével.

1
66 67 68 69 70
119
Hiába küzdünk a visszaváltó automatákkal, a Mohu sokkal fenntarthatóbban is működtethetné az italospalackok rendszerét

Hiába küzdünk a visszaváltó automatákkal, a Mohu sokkal fenntarthatóbban is működtethetné az italospalackok rendszerét

Külföldi sztárokkal ad elő egy kevésbé ismert francia operát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar a Müpában

Külföldi sztárokkal ad elő egy kevésbé ismert francia operát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar a Müpában

„Orrszarvúk, gazellák, varacskosdisznók, impalák, gnúk és argalik, tőlem nem kell féljetek!” – üzeni Krusovszky Dénes

„Orrszarvúk, gazellák, varacskosdisznók, impalák, gnúk és argalik, tőlem nem kell féljetek!” – üzeni Krusovszky Dénes

Hihetetlen, de már 60 éves a Toyota hibrid technikája, ami egy apró és cuki sportkocsiban debütált – körbefotóztuk

Hihetetlen, de már 60 éves a Toyota hibrid technikája, ami egy apró és cuki sportkocsiban debütált – körbefotóztuk

Végzetes ütközés: a Mötley Crüe frontemberének a magángépe a kifutón rohant bele egy másik repülőbe

Végzetes ütközés: a Mötley Crüe frontemberének a magángépe a kifutón rohant bele egy másik repülőbe

Ruanda nekiállt felszámolni az analfabetizmust a mesterséges intelligencia segítségével

Ruanda nekiállt felszámolni az analfabetizmust a mesterséges intelligencia segítségével

Váradi József, a Wizz Air vezére: Nem ülhetünk vissza a lovakra repülés helyett

Váradi József, a Wizz Air vezére: Nem ülhetünk vissza a lovakra repülés helyett

Tökéletes Einstein-gyűrűt találtak a szomszédban

Tökéletes Einstein-gyűrűt találtak a szomszédban

G. Fodor Gábor: Majkából nem lesz szavazat, ahogyan Bödőcs Tiborból sem lett

G. Fodor Gábor: Majkából nem lesz szavazat, ahogyan Bödőcs Tiborból sem lett

A címlapról ajánljuk