Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Kairó

MTI Világ

A kairói amerikai nagykövetségen kerestek menedéket amerikaiak

Az Egyesült Államok kairói nagykövetségére menekült több amerikai, hogy ott várják ki, amíg megkapják az engedélyt az egyiptomi hatóságoktól az országból való távozásra. Kate Starr amerikai külügyi szóvivő hétfőn Washingtonban megerősítette ezt.

MTI Világ

Tüntetés: több ezren gyűltek össze a Tahrír téren

Több ezren gyűltek össze a kairói Tahrír téren pénteken, s a tüntetők a katonai vezetés távozását és a tavalyi összecsapások során a hatóságok által elkövetett bűncselekmények megtorlását követelték.

MTI Világ

Ma is elnapolták Mubarak tárgyalását

Folytatták hétfőn Kairóban Hoszni Mubarak volt elnök perének múlt héten elnapolt tárgyalását, de rövid tanácskozás után újabb egy nappal elhalasztották az ülést. Mubarakot bűnrészességgel vádolják több mint 800 tüntető halálában, akiket a tavaly kirobbant felkelés idején öltek meg. A megrendült egészségű, 83 éves exelnököt ismét helikopterrel vitték a bíróságra abból a kairói katonai kórházból, ahol előzetes letartóztatásban tartják.

MTI Világ

Tízezrek tüntettek Kairóban

Több tízezren tüntettek pénteken Kairóban, az ellenzéki megmozdulások szimbólumává vált Tahrír téren: a résztvevők a tiltakozók elleni erőszakos hatósági fellépéseket, s ezen belül is a nőkkel szembeni bánásmódot bírálták, valamint követelték, hogy azonnal vessenek véget Egyiptom katonai kormányzásának.

MTI Világ

Öt nap alatt 13 tüntető halt meg Kairóban

Az egyiptomi rendőrök és katonák fegyverekkel valamint könnygázzal próbálták elzavarni a tüntetőket kedden a kairói Tahrír térről. A múlt éjszakai csetepaté után reggelre még mindig több száz, az országot vezető katonai tanács azonnali távozását követelő tüntető maradt a téren. Az utóbbi öt napban 13 ember halt meg az összecsapásokban.

hvg.hu Világ

„Hosszú, kardszerű botokkal verték a gyerekeket is”

Szombaton, a délelőtti órákban az egyiptomi hadsereg előállított egy magyar állampolgárt. Közel tíz órán keresztül tartották fogva az egyiptomi belügyminisztérium épületében. Arról kérdeztük, mi folyik odabent.

MTI Világ

Tüntetések Kairóban

Folytatódtak a tömegmegmozdulások az egyiptomi fővárosban a szabad választásokért, az ország katonai irányításával szemben.

MTI Világ

Lemondott az egyiptomi kormány

Testületileg benyújtotta lemondását az egyiptomi kormány az arab országot irányító katonai tanácsnak, amely azonban a lemondást nem fogadta el - jelentette hétfőn a helyi hírközlés.

hvg.hu Nagyítás

Piros vér Kairó utcáin - Nagyítás-fotógaléria

A kiújuló egyiptomi tüntetéseken eddig legalább ezren sérültek meg. Vasárnap délután a Tahrír téren, Kairó központjában a rendőrség a katonaság segítségével támadt az összegyűlt többezres tömegre. Hétfőn tizenegy óráig összesen huszonkét halálos áldozatról érkezett jelentés.

1
8 9 10 11 12
15
Aki tudja, menekíti a pénzét Romániából, de mekkora lehet valójában a baj?

Aki tudja, menekíti a pénzét Romániából, de mekkora lehet valójában a baj?

Teljesen kimerültél? A modern életmód csapdáira a kellő vitaminpótlás lehet a megoldás

Teljesen kimerültél? A modern életmód csapdáira a kellő vitaminpótlás lehet a megoldás

A nagy ugrás éve volt a tavalyi a NER egyik kedvenc ingatlanfejlesztőjének

A nagy ugrás éve volt a tavalyi a NER egyik kedvenc ingatlanfejlesztőjének

Szalay-Bobrovniczky reagált, és nem próbálta tagadni, hogy ő beszél a Magyar Péter által közzétett felvételen

Szalay-Bobrovniczky reagált, és nem próbálta tagadni, hogy ő beszél a Magyar Péter által közzétett felvételen

A német titkosszolgálat felfüggesztette az AfD szélsőséges szervezetként való besorolását

A német titkosszolgálat felfüggesztette az AfD szélsőséges szervezetként való besorolását

Viccesnek tűnő kísérlet: medveállatkákat tetováltak, sok ember örülhet majd az eredménynek

Viccesnek tűnő kísérlet: medveállatkákat tetováltak, sok ember örülhet majd az eredménynek

Rakétarendszerek, veteránok és hagymakupolák – képeken Putyin győzelem napi parádéja

Rakétarendszerek, veteránok és hagymakupolák – képeken Putyin győzelem napi parádéja

Ezt kapcsolhatja be a lakásában, aki kamerát semmiképp nem akar, de tudni szeretné, ha jár bent valaki

Ezt kapcsolhatja be a lakásában, aki kamerát semmiképp nem akar, de tudni szeretné, ha jár bent valaki

Merz biztosította Zelenszkijt arról, hogy Németország továbbra is támogatja Ukrajnát

Merz biztosította Zelenszkijt arról, hogy Németország továbbra is támogatja Ukrajnát

A címlapról ajánljuk