Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Karsai Dániel

hvg.hu Itthon

Mindennap tanulok valamit, ez a jó az életben – így él most Karsai Dániel – videó

Halálos betegséggel diagnosztizálták, de még mindig tartja, hogy örök optimista. Gyomorszondával táplálják, de most is törekszik arra, hogy mindennap tanuljon valamit. Karsai Dániel ügyvéd-alkotmányjogász tavaly augusztusban jelentette be, hogy ALS-ben szenved, azóta pert indított Strasbourgban a magyar állam ellen az életvégi döntés jogáért, betegségét pedig a nyilvánosság előtt is vállalja. Mi pedig videóval követtük végig munkáját és mindennapjait. Csányi Nikolett és Serdült Viktória riportja.

Csatlós Hanna Kult

„Kértük tőle, hogy írja le, miként épül le a teste” – az idővel versenyt futva készül Karsai Dániel színdarabja

Júniusban mutatják be a gyógyíthatatlan ALS-betegségben szenvedő Karsai Dániel életén alapuló drámát, amelyet részben maga az alkotmányjogász ír. Szerzőtársai, Szenteczki Zita és Bíró Bence versenyt futnak az idővel, hogy a darab elkészültében Karsai minél tovább részt tudjon vállalni. Az Egy tökéletes nap nemcsak a fizikai leépülés tragédiája lesz, de megmutatja majd azt is, honnan lehet a legrosszabb pillanatokban is erőt meríteni.  

1 2 3 4 5 6 7 8
Pofon járt a pesti fiatalembernek, aki nem vette le a kalapját a máriabesnyői zarándokok előtt

Pofon járt a pesti fiatalembernek, aki nem vette le a kalapját a máriabesnyői zarándokok előtt

Újabb félmilliárdos szerződést kötött a Fidesz-frakció, ezúttal egy kőbányai kis céggel

Újabb félmilliárdos szerződést kötött a Fidesz-frakció, ezúttal egy kőbányai kis céggel

Három darabban jön a Stranger Things utolsó évada, bejelentették a premierdátumokat

Három darabban jön a Stranger Things utolsó évada, bejelentették a premierdátumokat

Az államfő hajóskapitányhoz hasonlította Orbánt születésnapi köszöntőjében

Az államfő hajóskapitányhoz hasonlította Orbánt születésnapi köszöntőjében

És akkor lehet választani, melyik „nemzeti nagytőkés” mentse meg Budapestet a csődtől

És akkor lehet választani, melyik „nemzeti nagytőkés” mentse meg Budapestet a csődtől

Letartóztatták a nagybani piac egyik legnagyobb befolyású vállalkozóját

Letartóztatták a nagybani piac egyik legnagyobb befolyású vállalkozóját

Rosszabbnak mondták Fidel Castrónál, hét hónap múlva már nem élt

Rosszabbnak mondták Fidel Castrónál, hét hónap múlva már nem élt

Mint egy koncepciós per – megnéztük, mi alapján mondja a Nézőpont, hogy ukrán propagandát terjeszt a HVG

Mint egy koncepciós per – megnéztük, mi alapján mondja a Nézőpont, hogy ukrán propagandát terjeszt a HVG

A Moody’s 1-est jósol idénre a magyar gazdaságnak

A Moody’s 1-est jósol idénre a magyar gazdaságnak

A címlapról ajánljuk