Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Orbán Viktor

MTI Világ

Martens: az Orbán-kormány nagy kihívás előtt áll

Orbán Viktor és kormánya nagy társadalmi és gazdasági kihívás előtt áll; a Fidesz "fantasztikus választási győzelme" megmutatta, mennyire elégedetlenek voltak a magyar állampolgárok helyzetükkel - mondta Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke az Európai Ötletek Hálózata csütörtökön kezdődött tanácskozásának megnyitóján Budapesten.

Fürjes Judit Vélemény

Amikor Budapest vezényel majd Brüsszelben - Interjú Győri Enikővel

Magyarországon teljes lendülettel folytatódnak az előkészületek a soros elnökséggel járó feladatok magas színvonalú ellátására – mutatott rá Győri Enikő, EU ügyekért felelős államtitkár, és cáfolta Göncz Kinga értesüléseit, miszerint Brüsszelben fenntartásaiknak adtak volna hangot a magyar kormány felkészültségét illetően.

Itthon

Orbán-kormány: „emelkedettség” vagy valóság

A kormány nagy lendülettel fogott hozzá a „jogrend mélyreható átalakításához” a jobboldal többségének őszinte örömére. Vannak azonban – igaz, kevesen – a magyar konzervatívok között, akik egyrészt mást, másrészt többet vártak.

hvg.hu Napi merítés

Orbán Viktor provokatőr lenne?

Méltatlan feledés övezi azt a Der Spiegelben megjelent összeállítást, amely a világ kilenc provokatőrét veszi számba, köztük a magyar miniszterelnököt, Orbán Viktort - olvasható a Mandiner blogon.

ingatlanmenedzser.hu Ingatlan

Orbán kikerüli Oroszországot

Megállapodást írtak alá Magyarország, Azerbajdzsán, Grúzia és Románia vezetői kedden Bakuban az...

Itthon

Putyin „hülyéi” és a Fidesz

A 2. Orbán-kormány irányítani képzeli a demokráciát. Lehetséges-e, s ha igen, jó lenne-e? Valóban annyira hatékonyak az illiberális rendszerek? Rendszerszerű-e a „hülyeség”, van-e ellene védelem? Sárkány ellen sárkányfű?

MTI Világ

Orbán Viktor Bakuba és Brüsszelbe utazik

Orbán Viktor miniszterelnök kedden részt vesz Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban az azeri-grúz-román-magyar energiaügyi együttműködésről szóló csúcstalálkozón, valamint kétoldalú megbeszélést folytat Ilham Aliyev azerbajdzsáni és Mihail Szaakasvili grúz elnökkel - közölte Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője hétfőn az MTI-vel.

MTI / hvg.hu Itthon

Pártok reagálása Orbán beszédére

Az MSZP szerint rossz irányba mennek a dolgok. A Jobbik újratárgyalná az államadósságot, az LMP szerint a kormány politikája szegényellenes - a pártok Orbán Viktor parlamenti beszédére reagáltak.

MTI Itthon

Orbán: Magyarország visszafizeti az adósságait

Orbán Viktor nem támogatja azt a javaslatot, hogy Magyarország tagadja meg a korábban felvett hitelek visszafizetését. A miniszterelnök hétfőn, a parlamentben napirend előtt elhangzottakra reagálva leszögezte: a kormány ilyen lépést nem fog kezdeményezi, ilyen irányú beadványt nem fog támogatni.

MTI Itthon

Orbán: Most jön a java!

Orbán Viktor szerint a jelenlegi Országgyűlés elmondhatja magáról, ez a cselekvés parlamentje, az elmúlt húsz év legdolgosabb és legelszántabb Országgyűlése.

ingatlanmenedzser.hu Ingatlan

Orbán Viktor sanghaji kedvence

Az új magyar kormány - tudatosan elkerülve a Sanghaji Világkiállítás augusztusi magyar napját - októberben tárgyal...

Nagy Attila Tibor Vélemény

Meddig tágítható Magyarország mozgástere?

Orbán Viktor kormányfő nem csinált titkot abból, hogy kész elmenni a lehetőségek határáig az ország mozgásterének tágítása érdekében. Csakhogy e törekvésnek nagyon komoly külső akadályai vannak. Nagy Attila Tibor, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa ezeket a korlátokat veszi sorra.

hvg.hu Itthon

Blikk: Orbán pocakot eresztett

A stresszes munka és a rendszertelen táplálkozás jelei látszanak Orbán Viktor kormányfőn, de elődei is meghíztak a hivatalban – írja a Blikk.hu.

MTI Itthon

Tarlós: a szervezetlenség nem egyenlő a szabadsággal

Orbán Viktor szerint az önkormányzati választás tétje, hogy az elmúlt hetekben megteremtett alapokra emeljék és állítsák talpra Magyarországot. A kormányfő ezt a Fidesz választási kampánynyitó nagygyűlésén mondta, a SYMA-csarnokban, ahol beszédet mondott Kósa Lajos debreceni polgármester és Tarlós István, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje is.

1
937 938 939 940 941
969
Izgalmas focit ígér, boldoggá tenné a szurkolókat a Fradi új edzője

Izgalmas focit ígér, boldoggá tenné a szurkolókat a Fradi új edzője

Indiából üzent Orbán Viktor, ám nem Rogán, hanem Csád miatt

Indiából üzent Orbán Viktor, ám nem Rogán, hanem Csád miatt

Őrizetbe vették annak a honlapnak az alapítóját, amelyen Dominique Pelicot a felesége megerőszakolóit toborozta

Őrizetbe vették annak a honlapnak az alapítóját, amelyen Dominique Pelicot a felesége megerőszakolóit toborozta

A Halászbástya lekordonozásával egy nap alatt plusz egymillió forintot kerestek a kerületi polgármester szerint

A Halászbástya lekordonozásával egy nap alatt plusz egymillió forintot kerestek a kerületi polgármester szerint

Jogi lépésekkel fenyeget Brüsszel, ha a Facebook Európában is leáll a tényellenőrzéssel

Jogi lépésekkel fenyeget Brüsszel, ha a Facebook Európában is leáll a tényellenőrzéssel

Elég csak egy kis nyálmintát adnia, 3-5 percen belül megmondja egy kütyü, hogy ki van-e égve

Elég csak egy kis nyálmintát adnia, 3-5 percen belül megmondja egy kütyü, hogy ki van-e égve

Izrael még nem tudja, meddig marad és mihez kezd a földig rombolt Gázai övezettel

Izrael még nem tudja, meddig marad és mihez kezd a földig rombolt Gázai övezettel

Újabb két izraeli túsz holttestét találták meg a Gázai övezetben

Újabb két izraeli túsz holttestét találták meg a Gázai övezetben

A Líra javára ítélt a Kúria a transznemű fiatalt bemutató könyv ügyében

A Líra javára ítélt a Kúria a transznemű fiatalt bemutató könyv ügyében

A címlapról ajánljuk