Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Szállítmányozás

Torontáli Zoltán Gazdaság

Hát ez a lapostévé? Leesett a kamionról, mi?

Kamucégek, akrobatamutatványok 80-nál, ponyvát kihasító migránsok – sorra tűnnek el vagy sérülnek meg a szállítmányok Európa útjain. Megnéztük, hogyan próbálnak védekezni ellene.

hvg.hu Gazdaság

Mégis tőzsdére megy a Waberer’s

A Waberer's International szállítmányozó cég úgy döntött, hogy mégsem alakul vissza zrt.-vé, ez pedig jelentheti azt is, hogy mégis tervezik az egyszer már feladott tőzsdére menetelt – írja a Népszabadság.

Nagy Gergő Gazdaság

E-útdíj: Vannak utak, ahol garantáltan nem ellenőriznek

A kincstár örülhet, egyelőre terv szerint folynak be az elektronikus útdíjpénzek, ugyanakkor a kisebb fuvarozók nehéz helyzetbe kerültek. A számukra nyújtott útdíjhitel kamata magas, így nem tudni, hogy a nagyok mellett meddig maradhatnak talpon. Az útdíjrendszert eközben már Brüsszel is vizsgálja, a szakma szerint az átláthatóbb díjszámítás irányába kellene elindulni, de még díjcsökkentés is benne lehet a pakliban. Közben az egyik legnagyobb probléma, hogy a rendszer nem működik hézagmentesen, könnyen lehet bliccelni.

hvg.hu Vállalkozás

Lefújták az "Orbán-gép" tenderét, az egyik pályázó nem hagyja

Megsértette a Honvédelmi Minisztérium a közbeszerzési törvényt, amikor lefújta az állami légiszállító flottára kiírt közbeszerzési eljárást - állítja az egyik pályázó, a Borsodi Általános Gépgyár Kft., mely a Hungarian Airlines Kft. újonnan alapított miskolci székhelyű légiszállítással foglalkozó cég egyik tulajdonosa. Az állami légiszállításra a Sólyom Airways is pályázik.

hvg.hu Gazdaság

Orbán saját elnöki gépet akar

A magyar Air Force One egy háromgépes honvédelmi minisztériumi közbeszerzés keretében válhat valósággá, mely egyúttal a csereérett szovjet teherszállítókból is többet nyugdíjba küldene. A költségekről megoszlanak a vélemények, ám saját állami gépekkel minden bizonnyal rugalmasabban lehetne megoldani a honvédségi és a diplomáciai utakat. A politikai kockázatok azonban nem csekélyek.

MTI Vállalkozás

Napi: megtizedelődtek a fuvarozó cégek

Stagnáló árualapokra, tovább éleződő versenyre számítanak a magyar közúti és vasúti fuvarozó vállalkozások, amelyek 2013-ban néhány kivételtől eltekintve inkább túlélési stratégiákra, mint növekedési tervekre építenek - olvasható a Napi Gazdaságban.

hvg.hu Vállalkozás

Milliárdos szállítmányozó céget számolnak fel

Felszámolás indult a budapesti székhelyű T. C. H-Trans Kft. ellen. A szállítmányozó cég az elmúlt években egymilliárd forint feletti árbevételt produkált és nyereségesen működött, tavaly azonban végrehajtást indított ellene az adóhatóság hátralékkezelési osztálya.

hvg.hu Világ

Rejtélyes hajóeltűnés: az Arctic Sea meglett, a kérdőjelek maradtak

Kalózokat, kábítószer- vagy fegyvercsempészeket, sőt természetfeletti erőket is emlegettek egyes internetes oldalak az orosz Arctic Sea hajó eltűnése kapcsán. Többen állították, titkosszolgálati vagy egyéb, államtitokhoz kapcsolódó célok húzódhatnak meg a háttérben. Hétfőn a moszkvai kormány a hajó előkerüléséről számolt be. Hogy mi történt, nem tudni. Mégis sokan biztosak benne.

hvg.hu Vállalkozás

Milyen logisztikai kihívásokat jelent a válság?

A válság egyik pozitív következménye lehet, hogy végre tisztulhat, koncentrálódhat a logisztikai szolgáltatói piac, amely bár fájdalmakkal jár, de csak így maradhatnak a piacon közép és hosszútávon is életképes jó minoségu szolgáltatásokkal rendelkezo cégek. Milyen trendek várhatóak a magyar logisztikai piacon? Körkép.

1 2 3 4
 A Wicked és A sógun kapta a legtöbb jelölést az "elő-Oscaron"

 A Wicked és A sógun kapta a legtöbb jelölést az "elő-Oscaron"

Economist: Közép-Európa putyinizálódik

Economist: Közép-Európa putyinizálódik

Az ott a kormányzati reklám helye: még több felületről onthatják ránk a hirdetéseket Mészáros és Garancsi cégei

Az ott a kormányzati reklám helye: még több felületről onthatják ránk a hirdetéseket Mészáros és Garancsi cégei

Húsz méter mély kútba zuhant, meghalt egy idős férfi Csepelen

Húsz méter mély kútba zuhant, meghalt egy idős férfi Csepelen

Die Welt: Új korszak kezdődik azzal, hogy Mark Zuckerberg besorolt Donald Trump mögé

Die Welt: Új korszak kezdődik azzal, hogy Mark Zuckerberg besorolt Donald Trump mögé

Egy egri bikavér lett 2024 legjobb vörösbora

Egy egri bikavér lett 2024 legjobb vörösbora

Kezdeményezi az örmény kormány az ország EU-csatlakozását

Kezdeményezi az örmény kormány az ország EU-csatlakozását

Sára Botondék visszafizettetnék az óbudai polgármesterrel a börtönből felvett fizetését

Sára Botondék visszafizettetnék az óbudai polgármesterrel a börtönből felvett fizetését

Az USA 25 millió dolláros díjat tűzött ki Nicolás Maduro venezuelai elnök fejére

Az USA 25 millió dolláros díjat tűzött ki Nicolás Maduro venezuelai elnök fejére

A címlapról ajánljuk