Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Törökország

MTI / hvg.hu Gazdaság

Tovább esett a török líra Erdogan bejelentései után

Közzétette a miniszterek névsorát a török elnök, saját vejének adta a legfontosabb gazdasági tárcát. A bejelentéseket követően a török líra 3,5 százalékot esett a dollárral és az euróval szemben. Három éve még 100 forint fölött volt, most már csak 58 forintot ér egy líra.

MTI Világ

Hiába lett újra elnök Erdogan, folytatják a letartóztatásokat

A légierő egyik volt dandártábornokát és 30 pilótáját is azzal vádolják, hogy közük volt a 2016-os puccskísérlethez. A feltételezett gülenisták elleni hatósági fellépés Törökországban két évvel a puccskísérlet után is szakadatlan, az előállítások mindennaposak.

Dercsényi Dávid Világ

Orbán kedvenc politikusától lesheti el, milyen egy bivalyerős elnöki rendszer

Törökország választott, és megkezdte történetét az új politikai, elnöki rendszerben. Megszűnik a miniszterelnöki poszt, Erdogan irányítja a kormányt is, és ő dönt arról. ki lehet tagja az Alkotmánybíróságnak vagy a legfőbb jogi tanácsnak. Az ellenzék innentől úgy focizik, hogy nem lesz nála a labda, a bíró pedig elnézi Erdogan legnagyobb bodicsekjeit is. A vége akár török kivándorlási hullám is lehet.

MTI Világ

Hivatalosan is Erdogan nyert

Hétfőre virradóra a Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) adatai is megerősítették a korábbi előzetes eredményt.

MTI Gazdaság

Még mindig nem untuk meg Horvátországot

Továbbra is a horvát, a görög és a török nyaralóhelyek a legnépszerűbbek a külföldi vakációt tervező magyarok körében, és ismét egyre többen fizetnek be egyiptomi utazásra.

hvg.hu Gazdaság

Mélyponton a forint, de van olyan nyaralóhely, ahol így is sokat ér

Szétszakadt az ország: belföldre tízből négyen, külföldre pedig csak ketten mennek nyaralni. A pihenést tervezők csaknem negyedének mindössze 50-100 ezer forintja van erre – nem személyenként, hanem nyaralásonként. Ennyit ér most a forint a magyarok kedvenc nyaralóhelyein.

1
47 48 49 50 51
142
„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Két autó karambolozott, ketten meghaltak Nyíregyháza közelében

Két autó karambolozott, ketten meghaltak Nyíregyháza közelében

Nagyot néztek a diákok, amikor Ed Sheeran jelent meg egy suli színpadán

Nagyot néztek a diákok, amikor Ed Sheeran jelent meg egy suli színpadán

A társulat tiltakozása ellenére Zalán Jánost nevezték ki a Kolibri Színház élére

A társulat tiltakozása ellenére Zalán Jánost nevezték ki a Kolibri Színház élére

Dolgozókat toboroz a Mere Magyarországra, és újabb ígéretet tett, mikor nyitja az első itteni üzletét

Dolgozókat toboroz a Mere Magyarországra, és újabb ígéretet tett, mikor nyitja az első itteni üzletét

Hajmeresztően magas, több milliós vízszámlát hozott a posta, miután csőtörés volt az ügyfélnél

Hajmeresztően magas, több milliós vízszámlát hozott a posta, miután csőtörés volt az ügyfélnél

Álhíreket küld az iPhone-okra az Apple?

Álhíreket küld az iPhone-okra az Apple?

„Lázár kastélya, 185 km” – a Katona József utcában festettek fel újabb útbaigazítást Lázár János batidai kastélya felé

„Lázár kastélya, 185 km” – a Katona József utcában festettek fel újabb útbaigazítást Lázár János batidai kastélya felé

Újabb feszültség a NER csúcsbírói között: jogkorlátozást emleget, és elítéli Varga Zs. András újévi köszöntőjét az OBH elnöke

Újabb feszültség a NER csúcsbírói között: jogkorlátozást emleget, és elítéli Varga Zs. András újévi köszöntőjét az OBH elnöke

A címlapról ajánljuk