Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Varga Zs. András

Serdült Viktória Itthon

A kiemelt bánásmódot nem ingyen kaptuk – sokatmondó volt a Kúria-elnök újévi köszöntője

Egy utolsó pillanatban benyújtott kormánypárti törvénymódosításnak köszönhetően aránytalanul nagyobb fizetésemelést kapnak a kúriai bírák az alsóbb fokon ítélkező kollégáikhoz képest. Varga Zs. András a kivételezést azzal indokolja, hogy a Kúria nem egyszerűen legfelsőbb bíróság, hanem a jogegység felett őrködik.

Serdült Viktória hvg360

Kritikus vélemények: főtanácsadót rúgtak ki, és egy bíró ellen is fellépett a Kúria

Koncentrált támadássorozat indult a Kúrián Kovács András tanácselnök ellen, miután egy tanulmányában a kúriai bírák függetlenségével kapcsolatos kérdéseket feszegetett. Integritási és fegyelmi eljárás mellett úgy függesztették fel két évre munkaköréből, hogy az alkalmatlanságát nem állapították meg. Ügyével párhuzamosan azonnali hatállyal elbocsátottak egy elismert kúriai főtanácsadót, miután Varga Zs. András elnök neki tulajdonított egy Kúriával kapcsolatos kritikai véleményt. A történteknek erős üzenete van az egész bírósági szervezet számára.

Serdült Viktória Itthon

Matusik Tamás leköszönő elnök az Országos Bírói Tanács új tagjainak: Ne féljenek!

Megtartotta alakuló ülését az új összetételű és megerősített jogkörű, így már a döntéseknél is kikerülhetetlen Országos Bírói Tanács. Matusik Tamás leköszönő elnök arra figyelmeztette kollégáit, hogy a jogállam csak akkor működhet jól, ha az OBT független tud maradni. Varga Zs. András, a Kúria elnöke eközben burkoltan bírálta az Európai Bizottságot, és azt üzente, a jog nem lehet a harc eszköze.

hvg.hu Itthon

Bármit kér Brüsszel, a Kúria elnöke csak nem engedi el az Országos Bírói Tanács választását

Az uniós támogatások feloldásának egyik legfontosabb feltétele az Országos Bírói Tanács (OBT) független, az Országos Bírósági Hivatalt (OBH) ellenőrző jogosítványainak helyreállítása és bővítése volt. A Kúria elnöke, Varga Zs. András ehhez képest írt levelet a Magyar Bírói Egyesületnek (MABIE), hogy szerencsésnek tartaná, ha bekerülnének az OBT nemsokára megválasztandó új tagjai közé az OBH elnökének kinevezési jogkörébe tartozó igazgatási vezetők is.

hvg.hu Itthon

Nem újráznak az Országos Bírói Tanács vezetői, és valószínűleg a tagjai sem

Kiemelten fontos az Országos Bírói Tanács (OBT) választásának tisztasága, nagyon rossz lenne, ha árnyék vetülne rá – mondta a HVG-nek adott interjúban Matusik Tamás, az OBT elnöke. A szervezet szóvivői feladatait is ellátó tagja, Abért János pedig azt mondta, nem fér össze a jogállami megoldással, hogy újra induljanak a tagságért.

1 2 3
Justin Trudeau lemondott a kormánypárt éléről, de még marad Kanada miniszterelnöke

Justin Trudeau lemondott a kormánypárt éléről, de még marad Kanada miniszterelnöke

Ismét a Milosevicset megbuktató Szrgya Popovics forradalmi kézikönyvével rettegtet a kormányzati kommunikáció

Ismét a Milosevicset megbuktató Szrgya Popovics forradalmi kézikönyvével rettegtet a kormányzati kommunikáció

Másfél év alatt 188-szor büntettek az orosz hatóságok a homofóbtörvény alapján

Másfél év alatt 188-szor büntettek az orosz hatóságok a homofóbtörvény alapján

Így dolgozott a New Orleans-i terrorista: okosszemüveget viselt, azzal derítette fel a terepet is

Így dolgozott a New Orleans-i terrorista: okosszemüveget viselt, azzal derítette fel a terepet is

A dzsihádból jön, de még nem tudni, hova tart Szíria új vezetője

A dzsihádból jön, de még nem tudni, hova tart Szíria új vezetője

Brit vezetéssel figyelik a tenger alatti vezetékeket és az orosz árnyékflottát

Brit vezetéssel figyelik a tenger alatti vezetékeket és az orosz árnyékflottát

1, azaz egy hidrogénhajtású buszt venne a MÁV – 131 dízelbusz mellett

1, azaz egy hidrogénhajtású buszt venne a MÁV – 131 dízelbusz mellett

Elnöksége idejére megúszhatja az ítélethirdetést a pornósztárnak fizetett hallgatási pénz ügyében már elítélt Trump

Elnöksége idejére megúszhatja az ítélethirdetést a pornósztárnak fizetett hallgatási pénz ügyében már elítélt Trump

Másfél év alatt 188-szor büntettek az orosz hatóságok a homofóbtörvény alapján

Másfél év alatt 188-szor büntettek az orosz hatóságok a homofóbtörvény alapján

A címlapról ajánljuk