Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Várszegi Gyula

hvg.hu Itthon

Folytatódik a BKV-saga: Tarlós helyettese helyreteszi Várszegit

Pénteken Szegvári Péter, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatóságának decemberben kinevezett tagja jelezte, hogy személyi változásokat szeretne elérni a BKV Igazgatóságában, szombaton pedig Várszegi Gyula is közleményben jelezte: fel kell számolni az anomáliákat, ezért személyi változást javasol a BKV Igazgatóságában. Erre válaszolt most nyílt levélben György István főpolgármester-helyettes, aki szerint Várszegi téved és jobban tenné, ha megnyugodna.

hvg.hu Itthon

Birtokunkban a levél: akár csődbe is viheti a céget a BKV körüli huzakodás

Várszegi Gyula, a BKV Zrt. Igazgatóság elnöke egyetért Szegvári Péterrel, a Budapesti Közlekedési Központ igazgatóságának decemberben kinevezett tagjával, és szintén személyi változást javasol a BKV Igazgatóságában. Egy birtokunkba jutott ügyvédi vélemény szerint ugyanakkor csődbe is viheti a céget a tervezett változtatás.

hvg.hu Itthon

Tarlós levélben osztotta ki Vitézy Dávidot

Évente 3-3,5 milliárd forinttal növelheti meg a BKV-buszok kiszervezése a közlekedési vállalat költségeit - derül ki abból a levélből, amelyet Várszegi Gyula írt Tarlós István főpolgármesternek. A Figyelő Online szerint Tarlós István, értesülve a magas finanszírozási költségekről kemény hangvételű levelet írt Vitézy Dávidnak.

hvg.hu Gazdaság

A hét, amikor Orbán bezzegcége is tömeges kirúgásokról döntött

Tovább folytatódik a marakodás a Malév koncán, az utasok futnak a pénzük után, a konkurens légitársaságok pedig igyekeznek minél jobb pozíciót szerezni a felfordult piacon. A Nokia több mint 2000 embert bocsát el komáromi gyárából, késik a bérkompenzáció a közszférában, miközben a csőd szélén táncoló BKV felső vezetői "megérdemelt" prémiumuknak örülhetnek. Orbán Viktor konkrétumok nélküli évértékelőt tartott, az egri frakcióülés azonban nemcsak arról szólt, hogy a külföld meg akarta-e puccsolni a kormányfőt - hanem kiderült az is, csatlakozunk az új uniós paktumhoz. A hvg.hu heti összefoglalója.

hvg.hu Gazdaság

Lemondott a BKV vezérigazgatója

Várszegi Gyula, a BKV Zrt. vezérigazgatója írásban ajánlotta fel azonnali hatállyal történő lemondását Tarlós István főpolgármesternek - tette közzé pénteken a főpolgármesteri hivatal és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A főpolgármester a lemondást elfogadta.

hvg.hu/MTI Itthon

BKV-vezér: nem juthat a cég a Malév sorsára

Hét pontból álló petíciót adtak át a BKV székháza előtt tüntető dolgozók a társaság vezérigazgatójának, amelyben többek között a felbontott kollektív szerződéssel megszerzett eddigi jogaik érvényben maradását és a szerződés meghosszabbítását is követelték. Kilátásba helyezték, hogy márciusban akár sztrájkolhatnak is, ha nem változik a helyzet. A BKV vezére azt mondta, a keddi demonstráció politikai tüntetés volt és az utcán nem lehet szakmai vitát folytatni.

Panaszt tett a DAC a Slovan-szurkolók magyarellenes koreográfiája miatt

Panaszt tett a DAC a Slovan-szurkolók magyarellenes koreográfiája miatt

Borúval indul, saras esővel riogat, majd akár 27 fokos melegben tetőzik a heti időjárás

Borúval indul, saras esővel riogat, majd akár 27 fokos melegben tetőzik a heti időjárás

Forma-1: Az élről rajtoló Piastri behúzta a bahreini nagydíjat

Forma-1: Az élről rajtoló Piastri behúzta a bahreini nagydíjat

Milyen mobilja van? Lehet, hogy épp most szűnt meg a támogatása

Milyen mobilja van? Lehet, hogy épp most szűnt meg a támogatása

A KSH – közben már csak volt – szóvivője is beszállt a Fidesz mellé üzengetni Magyarnak: Peti, most legyen nagy pofád!

A KSH – közben már csak volt – szóvivője is beszállt a Fidesz mellé üzengetni Magyarnak: Peti, most legyen nagy pofád!

Ittas vezetésen érték a Mi Hazánk budafoki politikusát

Ittas vezetésen érték a Mi Hazánk budafoki politikusát

Elkapták a férfit, aki a gyanú szerint felgyújtotta  Pennsylvania demokrata kormányzójának otthonát

Elkapták a férfit, aki a gyanú szerint felgyújtotta Pennsylvania demokrata kormányzójának otthonát

125 év alatt ötször zuhant ekkorát az amerikai vezető részvényindex, mint áprilisban, ebből kétszer Trump alatt

125 év alatt ötször zuhant ekkorát az amerikai vezető részvényindex, mint áprilisban, ebből kétszer Trump alatt

Economist: Európa olyan, mint egy skanzen, naivitásában ragaszkodik bizonyos erkölcsi normákhoz

Economist: Európa olyan, mint egy skanzen, naivitásában ragaszkodik bizonyos erkölcsi normákhoz

A címlapról ajánljuk