Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Xbox One

hvg.hu Tech

A Sony vezére kimondta: jön a PlayStation 5

A Sony-elnök Kenichiro Yoshida egy vele készült interjúban világossá tette azt, amiről iparági pletykák alapján hetek óta cikkezik a világsajtó: biztosan lesz utódja a PlayStation 4-nek.

hvg.hu Tech

Nagyon megy a Nintendo játékgépe, a PS4 is hasít, a Microsoft hallgat

A komoly bukásként elkönyvelt Wii U után mérhetetlen megkönnyebbülésként érhette a Nintendót a Switch-eladásokkal kapcsolatos legfrissebb hír: a cég újgenerációs konzolja egyértelműen sikeres, a szoftverek pedig köszönik, jól fogynak. Eközben újabb mérföldkőhöz ért a generáció eddigi legsikeresebb gépeként elkönyvelt PlayStation 4 is.

HVG Tech

HVGame 2017 – itt vannak az év legjobb játékai, és egy, ami mindent visz

A futurisztikus koncepcióval remélhetőleg teljesen felhagyó új Call of Duty, egy napok alatt milliós bevételt termelő sikerjáték, és egy furcsa, depressziós rémálmokra építő program is szerepel az esztendő legérdekesebb videojátékai között. Ám természetesen nem maradhat el, hogy győztest hirdessünk közöttük. Mutatjuk, mire kapta fel a fejét, és töltött el jó eséllyel hosszú órákat az ön környezete is – vagy éppen mit érdemes beszereznie az ünnepi pihenés ideje alatt.

Gécs Dániel Tech

Csináltak végre egy normális Star Wars-játékot – és még a nácikba is beleköthet

Világmegváltó újdonságok helyett folytatásokban és a fejlesztői kapkodásból lett hibák kiküszöbölésében látják a jövőt napjaink legnagyobb játékkiadói – talán így tudnánk összegezni az idei E3 szakkiállítás legfontosabb mondanivalóját. Az egyre nagyobb médiafigyelmet generáló játékshow persze most sem fukarkodott a meglepetésekkel, mutatjuk a legjobbakat.

hvg.hu Tech

Itt az Xbox One X: nagyon erős és nem kevésbé drága

A játékkedvelők régóta várják a Microsoft bejelentését, ami az idei E3 játékkiállításon meg is történt: a korábban Project Scorpio néven ismert Xbox One X a vállalat szerint a világ eddigi legerősebb konzolja. De meg is kérik az árát.

hvg.hu Tech

"Jóárúsítja" a Microsoft az Xboxot

Használt, de a gyártó által felújított Xbox One-okkal erősítené konzolpiaci pozícióit a Sony mögött lemaradóban lévő Microsoft.

1 2 3 4
Parászka Boróka: Két magyarellenes uszítás közt Orbán orra előtt képezte magát Orbán Viktorrá George Simion

Parászka Boróka: Két magyarellenes uszítás közt Orbán orra előtt képezte magát Orbán Viktorrá George Simion

Megszületett a brit-amerikai vámmegállapodás

Megszületett a brit-amerikai vámmegállapodás

Pottyondy Gyurcsány távozásáról: „Hiába távozik, a gyurcsányizmus itt marad velünk”

Pottyondy Gyurcsány távozásáról: „Hiába távozik, a gyurcsányizmus itt marad velünk”

Magyar Péter azt állítja, a Karmelitából jutott el hozzá Polt Péter leváltásának híre

Magyar Péter azt állítja, a Karmelitából jutott el hozzá Polt Péter leváltásának híre

Így szállta meg a NER a magyar igazságszolgáltatást – Laczó Adrienn a Fülkében

Így szállta meg a NER a magyar igazságszolgáltatást – Laczó Adrienn a Fülkében

Bekérette a dán külügy az amerikai nagykövetet, miután kiderült, hogy Grönlandon kémkednek

Bekérette a dán külügy az amerikai nagykövetet, miután kiderült, hogy Grönlandon kémkednek

Kínai hátterű cég bonyolítja a magyar honvédség vasúti szállításait

Kínai hátterű cég bonyolítja a magyar honvédség vasúti szállításait

Nagy Márton célba ért, egyre több biztosító jelenti be, hogy hallgat a kérésére

Nagy Márton célba ért, egyre több biztosító jelenti be, hogy hallgat a kérésére

Lovasi András: Magyar Péter üzenete sokkal közelebb áll hozzám, mint Orbán Viktoré

Lovasi András: Magyar Péter üzenete sokkal közelebb áll hozzám, mint Orbán Viktoré

A címlapról ajánljuk