Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#amerikai jegybank

hvg.hu Gazdaság

Megtartja Biden az elődje által kinevezett jegybankelnököt

Az elődje, Donald Trump által felrúgott hagyományt éleszti fel Joe Biden amerikai elnök azzal, hogy újra Jerome K. Powellt jelöli az amerikai jegybank vezetőjének. A lépés várhatóan felbőszíti az amerikai jegybank élén változásokat követelő progresszív demokratákat.

MTI Gazdaság

Mennyiségi enyhítésre lehet szükség az amerikai jegybanknál

Szükség lehet arra, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kibővítse mennyiségi enyhítési programját 2013-ban, amikor lejár a csavar hadművelet néven ismertté vált kötvényvásárlási program - vélték amerikai jegybankárok a Fed monetáris tanácsának, a Szövetségi Nyíltpiaci Bizottság (FOMC) legutóbbi ülésének szerdán nyilvánosságra hozott jegyzőkönyve szerint.

MTI Gazdaság

2015-ig tartaná a kamatot az amerikai jegybank

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed nem változtatott irányadó kamatán szerdán, és megerősítette, hogy tervei szerint egészen 2015 közepéig marad a jelenlegi, majdhogynem nulla százalékos kamatszint.

MTI Gazdaság

Bernanke nem mondott semmit, csalódtak a befektetők

Az amerikai Federal Reserve kész további gazdaságösztönző lépéseket tenni, ha szaporodnának a pénzügyi problémák - fejtette ki a kongresszus bizottsági meghallgatásán a központi bank szerepét betöltő Fed elnöke. Mindamellett Ben Bernanke nem igazán tett utalást további monetáris enyhítésre.

MTI Gazdaság

Új banki szabályozást terjesztett elő a Fed

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed amerikai idő szerint kedden új banki szabályozást terjesztett elő, amely a legnagyobb, rendszerkockázati jelentőségű pénzintézetek kockázatvállalásának mérséklését célozza.

MTI Gazdaság

Fed: nagyobb nyilvánosságot kaphat az amerikai monetáris politika

Az amerikai jegybankárok többsége támogatja, hogy az eddigieknél is több részleteket hozzanak nyilvánosságra a monetáris politika és a kamatszint várható irányáról, de elutasították azt az elképzelést, hogy lépéseiket akár növekedési vagy árszinthez kössék. Egyebek mellett ezt tartalmazza az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed legutóbbi, november másodikán zárult kétnapos ülésének kedden nyilvánosságra hozott jegyzőkönyve.

Megint hálaadó szentmisét tartanak Orbán Viktor születésnapja alkalmából

Megint hálaadó szentmisét tartanak Orbán Viktor születésnapja alkalmából

Imádni fogja: GIF-funkciót kap a Windows

Imádni fogja: GIF-funkciót kap a Windows

„Európának fehérnek kell maradnia” – videóriport az idei CPAC-ről

„Európának fehérnek kell maradnia” – videóriport az idei CPAC-ről

Tízmilliárdot inkasszóztak a fővárostól, mostantól a bérek kifizetése a fő cél, és van olyan kiadás, amit már most le kellett állítani

Tízmilliárdot inkasszóztak a fővárostól, mostantól a bérek kifizetése a fő cél, és van olyan kiadás, amit már most le kellett állítani

Öt év után lett újra kinevezett főigazgatója a budapesti állatkertnek

Öt év után lett újra kinevezett főigazgatója a budapesti állatkertnek

Tilos üzemanyagokat, repülőjegyeket reklámozni egyre több holland városban

Tilos üzemanyagokat, repülőjegyeket reklámozni egyre több holland városban

Annyi pénzt szerencsejátékoztunk el tavaly, hogy Nagy Márton 100 milliárd forint osztalék kifizetését rendelte el

Annyi pénzt szerencsejátékoztunk el tavaly, hogy Nagy Márton 100 milliárd forint osztalék kifizetését rendelte el

Nehéz helyzetben lévő fiatalok érettségihez jutását támogatják a Józsefvárosban

Nehéz helyzetben lévő fiatalok érettségihez jutását támogatják a Józsefvárosban

Sulyok Tamás visszaküldte az Országgyűlésnek a veszélyhelyzeti rendeleteket törvényi szintre emelő jogszabályt

Sulyok Tamás visszaküldte az Országgyűlésnek a veszélyhelyzeti rendeleteket törvényi szintre emelő jogszabályt

A címlapról ajánljuk