Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#autópálya

MTI Gazdaság

"Hószünet" után tovább épül az M3-as új szakasza

A februári nagy hideg és havazások ellenére jól halad, a terveknek megfelelően folytatódik az M3-as autópálya új, Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti első szakaszának építése - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) kedden.

hvg.hu/Index Itthon

Index: még bizonytalan, képviselő maradhat-e az ittasan vezető fideszes polgármester

Az adott helyzettől függ, hogy egy balhéba keveredett fideszes képviselőnek le kell-e mondania a mandátumáról vagy sem. Tilki Attila esetében is ez a helyzet: nála várhatóan megvárják, hogy befejezzék az ügyében indított vizsgálatot – ezt mondta az Indexnek egy befolyásos kormánypárti politikus. Tilki Attila ittasan a szalagkorlátnak hajtott nemrég az M30-as autópályán, de a balesetben nem sérült meg senki.

MTI Bűnügy

Trükkös sztrádatolvajok ellen emeltek vádat Kecskeméten

Autópályák, főutak mentén loptak és más bűncselekményeket követtek el azok a magyarok, szerbek illetve albánok, akik ellen vádat emeltek Kecskeméten. Összesen hét emberről van szó, főleg az M1-es, az M3-as és az M5-ös sztrádán fosztogattak.

MTI Vállalkozás

A Media Factory Kft. kommunikálja az M3 autópálya továbbépítését

Hét ajánlattevő közül nettó 17,1 millió forinttal a Media Factory Kft. nyerte el a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. által az M3 autópálya Nyíregyháza – Vásárosnamény közötti szakaszának kommunikációjára kiírt, hirdetménnyel indult, tárgyalás nélküli közbeszerzést - az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

HavariaPress Világ

Ausztriában is kötelező már a mentősáv

Kötelező úgynevezett mentősávot kell kialakítaniuk a matricás autópályákon és az autóutakon az autósoknak, január 1-től, Ausztriában, ha a torlódás vagy dugó alakul ki – adta hírül a HavariaPress.

hvg.hu Itthon

Rejtélyes okokból tolódik az M0-s elkészült új szakaszának átadása

Bár már készen van, átadni mégis csak valamikor áprilisban fogják az M0-s körgyűrű M1-es és M6-os autópályákat összekötő szakaszát annak ellenére, hogy mától már használni lehetne. A halasztásról "felsőbb helyről" érkezett az utasítás a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-hez.

hvg.hu Gazdaság

Origo: Matolcsy miatt lehetnek fizetősek a főutak is

Nemcsak a négynapos autópálya-matrica szűnik meg, de az Origo úgy tudja, hogy egy új, az útpénztárba befolyó tétellel emeli a kormány az üzemanyagárakat is, sőt, a főutakra is kiterjesztenék a díjfizetési rendszert. A plusz források nélkül "katasztrófahelyzet" alakulna ki a magyar útviszonyokban, a költségvetésből ugyanis kihagyták az útpénztárat felügyelő Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központot.

1
51 52 53 54 55
63
Magyar Péter új kegyelmi botrányként jellemezte a letartóztatott javítóintézeti vezető ügyét

Magyar Péter új kegyelmi botrányként jellemezte a letartóztatott javítóintézeti vezető ügyét

Végignézte a kollégája, ahogy földre viszik a BKK-rendészt a Blahán

Végignézte a kollégája, ahogy földre viszik a BKK-rendészt a Blahán

Havonta frissül majd a pornólista, amelyről a szülők letilthatják a gyereküket

Havonta frissül majd a pornólista, amelyről a szülők letilthatják a gyereküket

Mészáros Lőrinc a ZÁÉV-ből is felvett 13 milliárd forint osztalékot

Mészáros Lőrinc a ZÁÉV-ből is felvett 13 milliárd forint osztalékot

Elon Musk: Mondtam a kis X-nek, hogy gyerünk, üss meg! Erre megütött

Elon Musk: Mondtam a kis X-nek, hogy gyerünk, üss meg! Erre megütött

Magyar Péter új kegyelmi botrányként jellemezte a letartóztatott javítóintézeti vezető ügyét

Magyar Péter új kegyelmi botrányként jellemezte a letartóztatott javítóintézeti vezető ügyét

Ezek a legjobb és legrosszabb ár-érték arányú villanyautók hatótávjuk szerint

Ezek a legjobb és legrosszabb ár-érték arányú villanyautók hatótávjuk szerint

Az új vezérigazgató magyarázza a hibát, amiért a régi távozott: nem értette meg a cég, hogyan működik a való világ

Az új vezérigazgató magyarázza a hibát, amiért a régi távozott: nem értette meg a cég, hogyan működik a való világ

Szakad a kősószikla, omlik a fal, mindent elönt a víz – fotókon a parajdi sóbánya-katasztrófa

Szakad a kősószikla, omlik a fal, mindent elönt a víz – fotókon a parajdi sóbánya-katasztrófa

A címlapról ajánljuk