Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#bírói függetlenség

Hírszerző/FH Itthon

Bírósági vezetők tiltakoznak nyílt levélben a korhatárcsökkentés miatt

Diszkriminatív és ellentétes a bírók függetlenségére vonatkozó nemzetközi szabályokkal az a megszavazott alkotmánymódosító javaslat, amely szerint az öregségi nyugdíjkorhatárhoz kötik a bírói jogviszony felső korhatárát - derül ki abból a közleményből, amit az ország és az Európai Unió nyilvánosságához intéztek az ítélőtáblák, megyei bíróságok elnökei, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke valamint a Legfelsőbb Bíróság teljes ülése.

hvg.hu Itthon

Fegyelmit kap a bíró, aki leírta Révész Máriusz nevét

Gatter László, a Fővárosi Bíróság elnöke fegyelmi eljárást kezdeményezett Cserni János, a Fővárosi Bíróság büntetőbírája ellen, amiért utóbbi egy cikkében azt írta: "A bírói függetlenség azt jelenti, hogy a bírák a döntéseik meghozatalánál csak a bizonyított tényeket és a jogviták eldöntéséhez szükséges jogszabályokat vehetik figyelembe... ebből egyenesen következik az is, hogy egy párt országgyűlési képviselője sem vonhat felelősségre valamely bírót az általa kifogásolt döntéséért, még akkor sem, ha Révész Máriusznak hívják." A Magyar Nemzet előbb tudott a bíró ellen indított fegyelmiről, mint ő maga - írja a Galamus.

1 2 3 4
1 millió GB/másodperc: rekordsebességgel továbbítja az adatokat az új japán kábel

1 millió GB/másodperc: rekordsebességgel továbbítja az adatokat az új japán kábel

Több mint 16 ezer gyermekekről készült pornófelvételt találtak egy balatonfüredi férfinál

Több mint 16 ezer gyermekekről készült pornófelvételt találtak egy balatonfüredi férfinál

Orbán a CPAC-en: „Itt áll előttünk meztelenül az egész Soros-birodalom. Elég ronda látvány”

Orbán a CPAC-en: „Itt áll előttünk meztelenül az egész Soros-birodalom. Elég ronda látvány”

Hatásos vagy felesleges a prosztatarák-kezelés? Ez az új megoldás megmondja, és életeket menthet

Hatásos vagy felesleges a prosztatarák-kezelés? Ez az új megoldás megmondja, és életeket menthet

Ebben az évtizedben először lett egymilliárdnál kisebb Schmidt Mária és az Ungár testvérek egyik családi cégének profitja

Ebben az évtizedben először lett egymilliárdnál kisebb Schmidt Mária és az Ungár testvérek egyik családi cégének profitja

Mit használtak az ókori rómaiak vécépapír helyett?

Mit használtak az ókori rómaiak vécépapír helyett?

Euróban kapja fizetését egy állami cégvezető

Euróban kapja fizetését egy állami cégvezető

„Önökkel vagyunk, legyenek velünk” – állásukat vesztették, de nem voltak hajlandók hazudni a prágai tavasz újságíró hősei

„Önökkel vagyunk, legyenek velünk” – állásukat vesztették, de nem voltak hajlandók hazudni a prágai tavasz újságíró hősei

Észak-Koreában leváltottak egy magas rangú katonai vezetőt és „vasfegyelmet” hirdettek

Észak-Koreában leváltottak egy magas rangú katonai vezetőt és „vasfegyelmet” hirdettek

A címlapról ajánljuk