Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#brit parlament

MTI Világ

Brit parlament: az álhírek veszélyesek a demokráciára

Az emberek egyre inkább a közösségi médiából, semmint a hagyományos formákat, a televíziót, a nyomtatott sajtót vagy a rádiót használva tájékozódnak – olvasható a brit parlament egy bizottságának jelentésében. A dokumentum egyúttal az álhírek demokráciára gyakorolt veszélyeire figyelmeztet. A bizottság elnöke szerint az interneten terjedő álhírek kezdik kiszorítani a valódiakat.

MTI Világ

Gigafelújítás lesz, elhagyják a parlamentet a brit képviselők

A politikusok legkevesebb hat évig üléseznek majd más helyszínen, igaz, a költözés csak évek múlva lesz. Azért van rá szükség, hogy el lehessen végezni a leromlott állapotban lévő műemléképület felújítását. A munkálatok költségét 5,6 milliárd fontra teszik.

MTI Gazdaság

Brexit: fellázadt 12 tory, leszavazták a brit kormányt a parlamentben

A brit kormány szándékával ellentétben megszavazott szerda este a londoni alsóház egy módosító indítványt, amelyben az előterjesztők jogi garanciákat követeltek arra, hogy a brit parlament törvényerejű határozattal dönthessen a brit EU-tagság megszűnéséről kötendő majdani átfogó megállapodásról.

MTI Világ

A britek büntetnék a szégyenteljesen lassú Facebookot és társait

A legnagyobb közösségi médiaportálok "szégyenletesen lassan" reagálnak a felületeiken megjelenő illegális és veszélyes tartalmakra, és még a gyerekekről készült szexuális tartalmú felvételeknek, vagy a terrorszervezetek nyíltan toborzó célú posztjainak eltávolítása is túl sokáig tart - olvasható a brit parlament alsóházának belügyi bizottsága által összeállított, hétfőn ismertetett tanulmányban.

MTI Világ

Terror Londonban: nőtt az áldozatok száma

Ötre emelkedett a szerda délutáni londoni merénylet halálos áldozatainak száma, egyikük a parlament épületébe késsel bejutni próbáló támadó – jelentette be a brit rendőrség.

hvg.hu Világ

Eldugnák Trumpot a tiltakozók elől londoni látogatásán

Az őszi ülésszak kezdete előtt, augusztus végén vagy szeptember elején érkezhet hivatalos látogatásra Londonba az amerikai elnök – írja a The Guardian. A lap szerint a kormány letett arról a tervéről, hogy felkérje Donald Trumpot, tartson beszédet a képviselőknek a parlament épületében.

MTI Világ

A brit alsóház elnöke nem engedi Trumpot felszólalni a parlamentben

John Bercow nagyon határozottan fogalmazta meg, miért is nem akarja, hogy az amerikai elnök felszólaljon a brit törvényhozás két házában. A ház számára "óriási fontossággal bír" a szembeszállás a rasszizmussal és a szexuális diszkriminációval, valamint a törvény előtti egyenlőség és a független igazságszolgáltatás támogatása - mondta. De a Trump-felszólalás ügyében nem csak az ő szava számít.

MTI Világ

Megszavazta a brit alsóház a melegházasságok engedélyezését

Nagy többséggel elfogadta a brit parlament alsóháza kedd este az azonos nemű párok házasságának engedélyezését célzó törvénymódosítási javaslatot. A kormányzó Konzervatív Párt képviselőinek jelentős része azonban elvetette saját kormányának indítványát, vagy legalábbis tartózkodott.

MTI Világ

Orosz kémet fogtak a brit parlamentben

Kitoloncolnak Nagy-Britanniából egy fiatal orosz nőt, aki az egyik brit alsóházi képviselő munkatársa volt, ám a brit elhárítás (MI5) gyanúja szerint valójában Oroszországnak kémkedett. A képviselő vasárnap cáfolta, hogy segítője orosz kém lett volna.

1 2 3 4 5 6 7
A dühös Mad Max és a cuki Táncoló talpak mögött is az épp 80 éves George Miller áll

A dühös Mad Max és a cuki Táncoló talpak mögött is az épp 80 éves George Miller áll

Negyedszer sem bírt a Győr a Fradival a kézilabda-kupadöntőben

Negyedszer sem bírt a Győr a Fradival a kézilabda-kupadöntőben

Tekintetmágnes Gaudí dizájnú F1-autó: körbefotóztuk a gyönyörű katalán versenygépet

Tekintetmágnes Gaudí dizájnú F1-autó: körbefotóztuk a gyönyörű katalán versenygépet

Őrizetbe vették a Berekfürdőn holtan talált 10 éves német kisfiú anyját

Őrizetbe vették a Berekfürdőn holtan talált 10 éves német kisfiú anyját

A magyar USAID-kormánybiztos már nagyon szeretné levagdosni a "Magyarországra bejött korrupciós csápokat"

A magyar USAID-kormánybiztos már nagyon szeretné levagdosni a "Magyarországra bejött korrupciós csápokat"

Európában az 1548 lóerős csúcs Xiaomi: Ultra mobillal fotóztuk körbe az Ultra autót

Európában az 1548 lóerős csúcs Xiaomi: Ultra mobillal fotóztuk körbe az Ultra autót

Nemzetközi lapszemle: Mennyire bölcs dolog elhappolni mások ásványkészletét?

Nemzetközi lapszemle: Mennyire bölcs dolog elhappolni mások ásványkészletét?

Zelenszkij Amerikába üzent: Az ukrán elnököt Ukrajnában kell megválasztani

Zelenszkij Amerikába üzent: Az ukrán elnököt Ukrajnában kell megválasztani

Fico bejelentette: Sem pénzügyileg, sem katonailag nem támogatják tovább Ukrajnát

Fico bejelentette: Sem pénzügyileg, sem katonailag nem támogatják tovább Ukrajnát

A címlapról ajánljuk