Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#futár

Szabó M. István Gazdaság

Félmilliárdot is nyerhet a Futár késésén a BKK

Továbbra is csúszásban van a fővárosi tömegközlekedést gyorsítani és optimalizálni hivatott, hatmilliárd forintból épülő forgalomirányítási projekt, de emiatt félmilliárd forinttal is kevesebbe kerülhet majd a BKK-nak. A késésért ugyanis eddig 480 millió forint kötbért fizettettek az informatikai rendszerszállító Synergonnal. Ahol a méretes zakó következményeit egyelőre nem vállalta magára az egész menedzsment.

hvg.hu Itthon

Fotók: tesztelik a budapesti megállók új kijelzőit

Már működnek néhány fővárosi megállóban a kijelzők, amelyeket a Futár-projekt részeként telepítettek az akasztófaként emlegetett fémtartókra. Egyelőre csak tesztüzem van, így a járatok érkezése helyett az utasok a nyári villamosvágány-felújításhoz kapcsolódó forgalmi információkat olvashatják a berendezéseken.

hvg.hu Itthon

Luxusüdülést szerveztek Vitézynek

Zamárdiba hívta meg a BKK vezérigazgatóját egy hároméjszakás luxusüdülésre a Balaton Sound idejére a Synergon. A cég nyerte el a budapesti tömegközlekedés új utastájékoztató rendszerének felépítését még a BKV idején. Vitézy a hvg.hu-nak reagált a Blikk hírére.

MTI Itthon

Meglepő újítással rukkol ki a BKK

Futár néven új forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszert épít a budapesti tömegközlekedési cég. A projekt 6,7 milliárd forintból valósul meg.

hvg.hu Itthon

Fotók: óriás kijelző mutatja majd a menetrendet a Stadionoknál

Felszerelték Budapesten az első nagyméretű kijelzőket, amelyek a legforgalmasabb végállomásokon és átszállópontokon mutatják majd a tömegközlekedési járművek menetrendjét. Egyebek mellett a Stadionok metróállomás előtti téren áll már ilyen a dupla kijelző – derül ki a BKK Facebook-oldalára feltett fotókról.

HavariaPress Itthon

Valami készül a BKK megállóiban

Megkezdődött a BKK új utastájékoztató rendszerének, a FUTÁR-nak a kiépítése. Az elkövetkező hetekben 263 új tájékoztató készüléket állítanak föl a megállókban.

hvg.hu Itthon

Furcsa építmények jelentek meg a budapesti megállókban

Érdekes változásnak lehettek szemtanúi a budapesti utasok: április első hetében különös építményeket kezdtek emelni több megállóban – írta az iho.hu közlekedési portál. A sokak szerint akasztófára hasonlító új építmények a Futár utastájékoztatási rendszer kijelzőit tartják majd.

MTI Itthon

Már jövőre kiírhatják a megállókban, mikor jön a következő BKV-járat

Bemutatták kedden a fővárosi Futár-projektet, amelyet a Budapesti Közlekedési Központ dolgozott ki. A Futár, vagyis a Forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer részeként 2013-tól GPS-alapú utastájékoztatási és forgalomirányítási rendszert vezetnek be Budapest tömegközlekedésében.

MTI Világ

Egy futár után kutatnak a nyomozók

Az amerikai nyomozók egy futár után kutatnak, aki a gyanú szerint pénzt szállított az Egyesült Államokba a meghiúsított New York-i merényletkísérlet előkészítésére.

MTI Világ

Magyar kábítószerfutárt fogtak el Brüsszelben

Magyar állampolgárságú drogfutárt fogtak el Brüsszelben, az illető a gyanú szerint jelentős tételben csempészett kábítószert, ecstasy tablettákat Hollandia és Magyarország között - jelentette be csütörtökön a belga rendőrség.

1 2 3 4 5
Letartóztatták Supermant

Letartóztatták Supermant

Decemberben kisebb turistaözön volt  Magyarországon

Decemberben kisebb turistaözön volt Magyarországon

Akkorát bukott az Nvidia, ami kiadna öt évi magyar költségvetést

Akkorát bukott az Nvidia, ami kiadna öt évi magyar költségvetést

Baltát és fejszét dobott a rendőrök felé, majd nem értette, miért tartóztatták le

Baltát és fejszét dobott a rendőrök felé, majd nem értette, miért tartóztatták le

Soha nem volt olyan drága fél percnyi reklám a Super Bowlon, mint most

Soha nem volt olyan drága fél percnyi reklám a Super Bowlon, mint most

Lopakodó vadászgépek ihlették a legújabb Lamborghinit

Lopakodó vadászgépek ihlették a legújabb Lamborghinit

GKI: Az óriáscégek helyett inkább hazai kkv-k exportját tolhatná meg a kormány 

GKI: Az óriáscégek helyett inkább hazai kkv-k exportját tolhatná meg a kormány 

Ittasan szlalomozott egy kombájnos, letarolt egy telefonpóznát – videó

Ittasan szlalomozott egy kombájnos, letarolt egy telefonpóznát – videó

Árad a Tisza Kft. néven céget alapított a Tisza Párt

Árad a Tisza Kft. néven céget alapított a Tisza Párt

A címlapról ajánljuk