Negyedszerre kéri Orbánéktól Gruevszki kiadatását Észak-Macedónia
A bukott miniszterelnök 2018 óta él Magyarországon, tanácsadó cége van, rendszeresen találkozik kormánytagokkal, és még az Európa Hajón is látták bulizni. Kiadására sok esély nincs.
A bukott miniszterelnök 2018 óta él Magyarországon, tanácsadó cége van, rendszeresen találkozik kormánytagokkal, és még az Európa Hajón is látták bulizni. Kiadására sok esély nincs.
A világhírű skót sörfőzde csaknem 300 egykori és jelenlegi munkatársa írta alá azt a levelet, amelyben azzal vádolják James Watt vezérigazgatót, hogy a félelem toxikus kultúráját teremtette meg a cégnél.
Megalapozatlan rágalmakról és célzott hadjáratról írnak a Spirit Színház vezetői.
A Független Előadó-művészeti Szövetség hat sértett – és további anonim bejelentők – panasza alapján indított vizsgálatot, és bizonyítottnak találták a vádakat.
Ő a harmadik amerikai elnök, aki ellen elindult az impeachment eljárás.
Sok abszurd történetet meséltek a segítő szervezetek munkatársai arról, hogyan kezelik egyes munkahelyeken a zaklatásos ügyeket. Lenne mit bejelenteni, de előfordul, ahhoz fut be a hívás, akivel pont a baj okozója. A metoo botrány a színházi szférát rázta meg igazán, de ott is csak egy évvel az események után jött létre egy, az áldozatokat segítő honlap.
Gátlástalan gazemberek kezében a nagyon erős eszközök életveszélyesek lehetnek, mindannyiunkra. Újabb reagálás Bojár Gábor vitaindítójára.
Három koncertjét is lemondták azután, hogy a Narancsban megjelent egy politizálós interjúja. Szerinte az jár jól, aki kussol.
Miután az ELTE dékánjáról kiderült, visszaélt a hatalmával, kirúgták Mikonya Györgyöt. De mennyire elterjedt ez a magyar egyetemeken, és hová fordulhat az áldozat? Megkerestünk több intézményt is, sok válaszra sem méltatott, amelyik igen, ott nem tudnak olyanról, hogy egy tanár visszaélt volna hatalmával.
Az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának volt dékánja, Mikonya György visszaélt a hatalmával, zaklatta munkatársait, ezért etikai vizsgálat indult ellene, majd az egyetem kirúgta őt. Mikonya a Magyar Tudományos Akadémia köztestületei tagja között is ott van, az MTA szerint marad is.
Márkus Évát már Mikonya kirúgásakor megbízott dékánként tüntették fel, most kiderült, jövő novemberig marad.
A hvg.hu már korábban tudta, kirúgták a dékánt a Tanító- és Óvóképző Karról. Etikai vizsgálat indult, amikor egy közvetlen beosztottja bejelentést tett ellene. Az ELTE most részletesen taglalja, Mikonya az etikai kódex mely pontjait sértette meg.
A dékán visszaél a hatalmával – erről tett bejelentést az egyetemen az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar Dékáni Hivatalának egyik munkatársa, vagyis Mikonya György beosztottja. Az intézmény lefolytatta az adott esetben az etikai vizsgálatot, és most menesztették a kari vezetőt.
Maros Ákos azt mondta, az eset után rögtön elmesélte 20 embernek a történteket, akik látták a fenekén és combján a nyomokat.
Ha a nép nem zavar el egy diktátort, azt nem azért nem teszi, mert elégedett vele. Inkább azért tart ki mellette, mert nem lát kormányképes alternatívát. Vélemény.
A 65 éves Pak Gun Hjet egyebek mellett vesztegetéssel, hatalommal való visszaéléssel és államtitoksértéssel gyanúsítják.
Kit érdekel Simicska? Ez hadüzenet. Mindannyiunknak, miheztartásunk végett.
Megalázó megjegyzések, lehetetlen kérdések, hosszas kínzások – mindenki hallott már valamilyen horrortörténetet a hallgatók megbuktatására utazó egyetemi tanárokról, akik a gyengéket vagy a pecheseket a végén ki is csinálják. Oktatáskutatókat és pszichológusokat kérdeztünk arról, mi motiválhat a vizsgáztatás során egy hatalmával visszaélő tanárt.
Hatalommal való visszaélésért és kényszerítésért vádat emeltek Rick Perry texasi kormányzó ellen - jelentette az amerikai szövetségi állam egyik napilapja helyi idő szerint pénteken.
Több mint háromszáz, többségében kormánypárti parlamenti képviselő ellen akar vádat emelni a thaiföldi korrupcióellenes hatóság hatalommal való visszaélés miatt – jelentették be kedden. A nemzeti korrupcióellenes bizottság szerint a 308 képviselő azzal követett el jogsértést, hogy támogatott egy törvényjavaslatot, amely teljes mértékben választottá tette volna a thai törvényhozás felsőházát.
A Szabad Európa Intézet alapítója szerint részben jogosan haragudott rá a jobboldal a botránya után, de szerinte helyrehozhatatlan kárt nem okozott, elvégre a Fidesz 2022-ben is kétharmaddal nyert.
Gulyás Gergely szentendrei előadásán jártunk, ahova először beengedték, később mégis kiküldték az utcára a HVG stábját.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.