Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#könyv

Németh Róbert Kult

"A szerzőinknek könyvespolcon a helyük"

Októbertől új vezető, a korábban a Népszabadság, majd a Népszava kulturális rovatát vezető Kuczogi Szilvia érkezett az Európa Könyvkiadó élére, ahol pozíciójában a műfordító M. Nagy Miklóst váltja. A több évtizedes újságírói múltra visszatekintő új kiadóvezetőt kérdeztük a könyvpiacot érintő nehézségekről és arról, merre tart az egyik legnagyobb hazai könyvkiadó.

MTI Kult

Repül az idő: 20 éve jött ki az első Harry Potter-könyv

Az első Harry Potter-kötet megjelenésének huszadik évfordulója alkalmából nyílik pénteken kiállítás Londonban, amelyen J. K. Rowling varázsvilágának számos relikviája mellett a varázslás történetével kapcsolatos dokumentumok és műtárgyak is szerepelnek.

Hercsel Adél Kult

"Kétszer nyolc év, egyik sem volt diadalmenet"

Különben is, ki vesz komolyan egy olyan egyedülálló anyát, majd megcsalt feleséget, aki „puncitörténelemmel” foglalkozik? – Teszi fel a kérdést Szécsi Noémi írónő, aki legújabb, Egyformák vagytok című, a jelenkor Budapestjén, a felső-középosztály közegében játszódó regénye után komolyan elgondolkodott: lehet, hogy írt egy férfigyűlölő könyvet?

hvg.hu Kult

Kazuo Ishiguro kapta az irodalmi Nobel-díjat

A tavalyi, nagy vitákat generáló díjazott, Bob Dylan után az volt a fő kérdés, 2017-ben kevésbé ellentmondásos döntést hoz-e a Svéd Királyi Tudományos Akadémia. Végül a japán Nagaszakiban született, brit állampolgárságú Ishiguro kapta az elismerést.

K.G. Élet+Stílus

Könyv és kraft

Ha valaki még mindig úgy gondolja, cipőt a cipőboltból alapon, hogy a kocsmába csak sörért megyünk, és a léhűtők csupán folyékony kenyeret fogyasztanak, szellemi táplálékot nem, éppen ideje, hogy revideálja az álláspontját.

hvg.hu Kult

Hiánypótló mesekönyv jelent meg a gyerekzaklatás témájáról

A mese koncepciójáról és a finanszírozásról a hvg.hu is írt, most pedig megjelent a Lili és a bátorság című könyv is, amely által szülő és gyerek is könnyebben beszélhet erről a mindkét félnek nehezen kommunikálható kérdésről.

1
47 48 49 50 51
85
Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait

Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait

Előállította a rendőrség az egyik aszfaltfestő kutyapártos aktivistát

Előállította a rendőrség az egyik aszfaltfestő kutyapártos aktivistát

Sokan hagyták az utolsó pillanatra az ügyfélkapus regisztrációt - tippek a gyorsabb ügyintézésre

Sokan hagyták az utolsó pillanatra az ügyfélkapus regisztrációt - tippek a gyorsabb ügyintézésre

Óriási kárt okoz Japánban a mangakalózkodás, most kitaláltak ellene egy 770 millió forintos trükköt

Óriási kárt okoz Japánban a mangakalózkodás, most kitaláltak ellene egy 770 millió forintos trükköt

A Samsung kifizet 73 500 000 000 forintot és létrehozta a Jövő Robotikai Hivatalát

A Samsung kifizet 73 500 000 000 forintot és létrehozta a Jövő Robotikai Hivatalát

Ciklonok szorongatják Magyarországot, Charly és Felix közé ékelődtünk – térkép

Ciklonok szorongatják Magyarországot, Charly és Felix közé ékelődtünk – térkép

És akkor Rogán Antal is mehet ájurvédázni Indiába, ha már az amerikai nyaralást bukta

És akkor Rogán Antal is mehet ájurvédázni Indiába, ha már az amerikai nyaralást bukta

Óriási kárt okoz Japánban a mangakalózkodás, most kitaláltak ellene egy 770 millió forintos trükköt

Óriási kárt okoz Japánban a mangakalózkodás, most kitaláltak ellene egy 770 millió forintos trükköt

A Meta nemcsak a tényellenőröket dobja ki, hanem a sokszínűséget is

A Meta nemcsak a tényellenőröket dobja ki, hanem a sokszínűséget is

A címlapról ajánljuk