Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#katona józsef színház

MTI Kult

Cseke Péter újrázna színházigazgatóként

A kecskeméti önkormányzat pályázatot írt ki a Katona József Színház igazgatói helyére. Az intézmény jelenlegi vezetője, Cseke Péter pályázik és folytatni szeretné a megkezdett munkát.

MTI Kult

Nyílt próbát tart a Katona József Színház

Karácsonyi vásárt és nyílt próbát tart a hétvégén a Katona József Színház, amely gyerekprogramokkal és koncertekkel várja a közönséget, emellett a Mohácsi János rendezésében készülő Goldoni-darab próbájába is bepillantást enged az érdeklődőknek.

Szandtner Veronika Kult

"Egy állandó kötéltánc volt, felfokozott stresszhelyzet"

Egyik nap Chanel-kosztüm és vacsora a Hiltonban, másnap sorban állás a hajléktalanszálló előtt. Ez is megtörténhetett a magyar privatizáció során, amikor egyik napról a másikra született meg az új tőkés réteg. Kerékgyártó István egyetemi oktatóból lett privatizációs tanácsadó, és ezzel ő is belecsúszott egy irritáló világba. Amikor kikeveredett belőle, arra gondolt: előbb a győztesek, majd a vesztesek szemszögéből megírja mindazt, amit látott, hallott és átélt.

ln Kult

A TEK beszállt a Pinokkióba

Nincs annál csodálatosabb, amikor a színházi áhítatot, vagy: az áhítat színházát gyerekkacaj és gyerekbeköpés töri meg. A Katona József Színházban szombat este ez történt, és lesz még ilyen, ha a Pinokkió kerül színre.

Horeczky Krisztina Kult

Ha krákog, vegyen Aschert

A 30 éves Katona József Színház évadkezdése és jubileuma kapcsán főként az alábbi, gazdasági kis színesek jelentek meg a sajtóban: a fölújított portájú, MasterCard által támogatott teátrum - Magyarországon elsőként – bevezette a merchandising-termékek árusítását, valamint az Európában egyedülálló módon egész nap nyitva tartó kávézójában, a K:antin-ban, kizárólag bankkártyával lehet fizetni – kivétellel bírnak az előadások szünetei. Szemügyre véve a Molnár Bea építész tervei alapján lepukkasztott előteret, továbbá a Könyv és Boltban megvásárolható arculati portékákat, az alábbiakban az ünnepről, a dizájnról, a stílusról, és Mick Jagger hasáról szólunk.

MTI Kult

Nem ijesztő a Pinokkió-thriller

Családi előadást mutat be pénteken a Katona József Színház: Parti Nagy Lajos Pinokkió-feldolgozását Ascher Tamás állítja színpadra. A klasszikus gyerektéma színes, sokhelyszínes előadásban elevenedik meg a színpadon, a címszerepet Keresztes Tamás alakítja.

MTI Kult

Baleset érte a Katona színészét

Az eredeti időpont helyett október 19-én mutatja be a Pinokkió című produkciót a Katona József Színház, a premiert a címszereplő balesete miatt tartják egy héttel később.

MTI Kult

Balesetet szenvedett Keresztes Tamás

Próba közben megsérült Keresztes Tamás színművész, ezért elmarad a Pinokkió című darab sajtópróbája a Katona József Színházban.

MTI Plázs

Készpénzmentes kávézót nyitott a Katona

Megújult belső terekkel, számos különleges eseménnyel, egész nap nyitva tartó kávézóval valamint egy könyv- és ajándékbolttal várja szeptembertől nézőit az alapításának 30. évfordulóját ünneplő Katona József Színház.

Rác András Kult

Miért ugrott ki a zsidó professzor az ablakon?

Josef Schuster professzor 1988-ban kivetette magát az ablakon. Ablaka alatt a Hősök tere aszfaltja... nem is Hősök tere, hanem Heldenplatz. És osztrákok élnek Ausztriában, nem nácik. Túl sok a félreértés, Bagossy László színházrendezővel próbáljuk tisztázni őket.

Gát Anna Kult

„A színészeim hülyeségeiből is dolgozom”

Egykor Alfonzó és Kabos játszotta a Szerencsés flótást, a vígoperettet. Most a TÁP, HOPPart, Katona, Budapest Bár és a FÜGE a Városmajori Szabadtéri Színpadon frissíti fel a régi jeleneteket. Interjú Vajdai Vilmossal, a darab rendezőjével.

Marx testvérek Élet+Stílus

Önt is szeretettel várja a szuperintenzív osztály

Gyerünk, röhögjünk az egészségügyünkön. Hétvégétől játszák az Anamnesis című darabot a Katona József Színház és a Szputnyik Hajózási Társaság előadásában. Megnéztük a próbát és beszélgettünk Bodó Viktor rendezővel.

MTI Kult

Átépítik a Katona József Színház bejáratát

Elindulhat a budapesti Katona József Színház portáljának felújítása, miután a rekonstrukcióhoz és a költségek előteremtéséhez szükséges büféüzemeltetési szerződés megkötéséhez megadta tulajdonosi hozzájárulását szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés.

MTI Kult

Peep show-val készül a Katona a színházak éjszakájára

A jövő héten washingtoni vendégjátékra utazik a fővárosi Katona József Színház, amely ebben az évadban még további három bemutatót is tart. A március 31-én megrendezett színházak éjszakájára a Katona is készül: színházi peep-show és koncert is várja a közönséget. Az eseményen a budapesti színházak együtt vesznek részt.

1
10 11 12 13 14 15 16
Repülőrajtot vettek az árak: 5,5 százalékra ugrott az infláció Magyarországon

Repülőrajtot vettek az árak: 5,5 százalékra ugrott az infláció Magyarországon

Akár két új szabadstrand is nyílhat idén nyáron a Duna budapesti szakaszán

Akár két új szabadstrand is nyílhat idén nyáron a Duna budapesti szakaszán

Trump rendeletben hozza vissza a műanyag szívószálakat, mert a papírból készültek szerinte „felrobbannak”

Trump rendeletben hozza vissza a műanyag szívószálakat, mert a papírból készültek szerinte „felrobbannak”

Leesik az ember álla, mire képes ez az új videószerkesztő program – videó

Leesik az ember álla, mire képes ez az új videószerkesztő program – videó

Újabb halálos repülőgép-baleset történt az USA-ban

Újabb halálos repülőgép-baleset történt az USA-ban

Hiába vétózott a győri polgármester, a Fidesz megszavazta a fizetésemelést

Hiába vétózott a győri polgármester, a Fidesz megszavazta a fizetésemelést

Ha iPhone-ja van, fussa át: mutatunk pár helyet, ahova hasznos beállításokat rejtett el az Apple

Ha iPhone-ja van, fussa át: mutatunk pár helyet, ahova hasznos beállításokat rejtett el az Apple

Katolikus szellemiségű gazdaságtudományi képzéssel rukkol elő a Pázmány

Katolikus szellemiségű gazdaságtudományi képzéssel rukkol elő a Pázmány

Szereti a teát? És a hot-dogot? Csurig lehetnek veszélyes vegyi anyagokkal

Szereti a teát? És a hot-dogot? Csurig lehetnek veszélyes vegyi anyagokkal

A címlapról ajánljuk