Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#lakhatás

L. Ritók Nóra Itthon

L. Ritók Nóra: Sikersztori?

Az egyik faluban pár éve még szinte minden gyerek halmozottan hátrányos helyzetűnek minősült, ma pedig az elsősök között csak egy gyerek volt az, legalábbis statisztikailag. Még sosem éreztem ennyire éles különbséget a jogszabályok mozgásterében változó statisztikai adatok és a valós helyzet között.

Mizsur András Itthon

Lehetetlen kezelni a hajléktalanságot, ameddig az állam nem költ többet erre

Több tízezer embert érint a hajléktalanság, ennek ellenére az állam évek óta ugyanannyit költ a probléma kezelésére. Pedig az utcán élők többsége képes lenne önállóan lakásban élni. A magyarországi romák helyzetéről is lesújtó kép rajzolódik ki; bár alig vannak friss adatok, a legutóbbi kutatások szerint még mindig nagyon sok roma él olyan házban, lakásban, ahol nincs WC vagy vezetékes víz.

hvg.hu Vállalkozás

A kormány tízmilliárdért csábítja a vidéki életre a fiatalokat

Úgy néz ki, a gazdag(abb) városok járnak jól azzal az összesen 10 milliárd forintos pályázattal, amit a fiatalok vidéken tartására, illetve irányítására költene az állam. A pénzre önkormányzatok pályázhatnak két éven keresztül. Kérdés persze, hogy a fiatalok akarnak-e vidéken élni?

MTI/hvg.hu Gazdaság

Egyszerűbben adhatnak a munkáltatók cafeteriában lakástámogatást

A cafeteria-rendszeren keresztül mától a munkáltatók egyszerűbben támogathatják dolgozóik lakásvásárlását, lakáshitel-törlesztését, mivel annak szabályozása egységesen a személyi jövedelemadó (szja) törvénybe került - mondta Fata László cafeteriaszakértő a köztévének.

hvg.hu Gazdaság

Lakhatás: hiába újított a kormány, a családok egy része nem reménykedhet

Milliók küszködnek Magyarországon lakhatási problémákkal, amelyeket a tavalyi kormányzati intézkedések egyáltalán nem, vagy csak részben enyhítettek – derül ki a Habitat for Humanity Magyarország szerdán bemutatott 2015-ös éves jelentéséből. Sokan szoronganak túlzsúfolt lakásokban, gyermekek tízezrei nőnek fel komfortnélküli vagy penészes helyeken. A tavalyi kormányzati intézkedések sem hoztak mindeki számára kedvező változásokat.

hvg.hu Itthon

Elmarad a szegényeket védő jogi környezet az európai kívánalmaktól

A hajléktalanok és a szegény családok, valamint a romák helyzete számos jogi problémából eredeztethető, a magyar jogszabályok és a biztosítható szociális háló együttesen továbbra is messze vannak az európai kívánalmaktól az Európa Tanács Szociális Jogi Bizottságának friss jelentése szerint. A jelentéshez először fűzhettek hozzá megjegyzéseket civil szervezetek, ami árnyalta a kormány által szolgáltatott információkat.

Kálmán Attila Itthon

Emberibb arcát mutatja a Kocsis Máté vezette önkormányzat

A józsefvárosi önkormányzat meghosszabbította a kilakoltatási moratóriumot. Az alpolgármester kifejezetten készséges volt a lakhatási mozgalom aktivistáival, akik a korábbi rossz tapasztalatok miatt még nem tudnak felhőtlenül örülni.

hvg.hu Itthon

Ön tölt: felveszi vagy elereszti? - Itt a nagy csok-kérdőív!

Gondolkodik azon, hogy felvegye az új szocpolt? Észrevette, hogy a Facebookon a barátai is az új otthonteremtési támogatásról, a csokról kérdezik? Ön is kíváncsi, kik mozdulnak rá? Adjon néhány percet az idejéből, hogy megtudjuk, a hvg.hu olvasói közül kinek az érdeklődését keltette fel a kétszer tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatás és kedvezményes hitel. Ne habozzon: töltse ki kérdőívünket és ajánlja tovább!

Dercsényi Dávid Itthon

Zöld lámpát ad a gányolásnak az új építésügyi szabályozás?

Gyorsan építtetne sok lakást a kormány, amihez hozzászabták az építésügyi szabályozást is. Nem lesz többé gond, ha a kőműves kicsit félremér, vagy valamit odébb rak, az építmény pedig beárnyékolja a szomszéd ablakát. Vagy ha épp olyan ronda az egész, hogy a helyi főépítész csak éjszaka, becsukott szemmel mer majd mellette elmenni.

Kálmán Attila Itthon

Félmillióan vécé nélkül – így működnek a magyar reformok

Tudta, hogy másfél millióan élhetnek Magyarországon olyan családban, ahol papíron egyetlen fő sem dolgozik? Hogy minden negyedik magyar penészes, vizesedő lakásban lakik? És hogy 200 ezer gyerek úgy él, hogy az otthonában áram sincs? Átgondolta, mennyit segítene, ha a 11 ezer üresen álló önkormányzati lakással valamit végre kezdenének? Megdöbbentő adatok egy friss kutatásból!

1
4 5 6 7 8 9 10
Veszteséget hozott Tiborcz Istvánnak a turai kastély, de így is összejött 31 millió forint osztalék

Veszteséget hozott Tiborcz Istvánnak a turai kastély, de így is összejött 31 millió forint osztalék

Mészáros Lőrinc pária exveje újra nyereséget tudott csinálni

Mészáros Lőrinc pária exveje újra nyereséget tudott csinálni

Hiába küzd a kormány a gyerekvállalásért százmilliárdokból, ha a társadalom, a családok és az egyén állapota is katasztrofális

Hiába küzd a kormány a gyerekvállalásért százmilliárdokból, ha a társadalom, a családok és az egyén állapota is katasztrofális

Magát titkos ügynöknek kiadva akart pénzt kicsikarni két férfi egy kiutasítástól tartó külfölditől

Magát titkos ügynöknek kiadva akart pénzt kicsikarni két férfi egy kiutasítástól tartó külfölditől

Egy év alatt a negyedére esett vissza a Magyar Suzuki nyeresége

Egy év alatt a negyedére esett vissza a Magyar Suzuki nyeresége

Le Monde: Véget értek a mézeshetek Orbán és Trump között

Le Monde: Véget értek a mézeshetek Orbán és Trump között

Havonta frissül majd a pornólista, amelyről a szülők letilthatják a gyereküket

Havonta frissül majd a pornólista, amelyről a szülők letilthatják a gyereküket

„Megalázó alamizsna” – a 30 ezer forintos utalvány helyett nyugdíjkorrekciós törvényt vár egy nyugdíjasszervezet

„Megalázó alamizsna” – a 30 ezer forintos utalvány helyett nyugdíjkorrekciós törvényt vár egy nyugdíjasszervezet

Itt a nyár, a jövő héten akár 34 fok is lehet

Itt a nyár, a jövő héten akár 34 fok is lehet

A címlapról ajánljuk