Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#megélhetés

hvg.hu Gazdaság

A kormány mumusa szerint a kivándorlás lassítja Kelet-Európa felzárkózását

A kelet-európai, magasan képzett kivándorlók jól jártak, mert jobban keresnek, mint otthon. Nyugat-Európa, az Európai Unió egésze jól járt velük, mert az érkezők erősítették a gazdasági növekedést. A kibocsátó országok viszont vesztesei a folyamatnak. A Nemzetközi Valutaalap friss tanulmányának szerzői új javaslatokat is megfogalmaznak azért, hogy mindenki nyertes lehessen.

Hercsel Adél Gazdaság

A magyar anya kultusza

Az a baj, hogy Normálisékat én nem ismerem, csak azokat a párokat, amelyek szorongva állnak az Élet nevű képzeletbeli kikötőben, és egyre frusztráltabban intenek búcsút a családról, és a boldogságról szőtt álmaiknak, és érik be egyre kisebb álmokkal.

Ceglédi Zoltán Vélemény

Ceglédi: Taxit is vezető emberek

Próbáljuk kicsit máshogy elképzelni a most tüntetőket. Igen, káromkodással, autórugdosással, hülye követelésekkel együtt is.

hvg.hu Itthon

Emelik, de így is karcsú az Erasmus-ösztöndíj, már ha megkapják a hallgatók

Bár akár havi száz euróval is megemelhetik az egyes országokban az Erasmus-program keretében tanuló egyetemisták ösztöndíját, azonban ez még mindig nagyon kevés a a nyugati megélhetéshez. A gondokat tetézi, hogy nem ritka, hogy csak bő két hónapos késéssel kapják meg így is a hallgatók a pénzüket, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nagyot csúszott a kifizetésekkel, már a hazaúton gondolkodtak a hallgatók.

hvg.hu Gazdaság

Túl gazdagok lettek a szegények?

Hol van a határ "szegénység" és "nem szegénység" között? Globálisan ezt napi 1,25 dollárnál húzzák meg, ezt tekintik abszolút választóvonalnak. Az utóbbi évek gazdasági fejlettsége tükrében Ázsiában ugyanakkor ez a globális mutató kezd egyre irrelevánsabbá válni, ráadásul a napi 1,25 dollárral több probléma is van.

Nagy Gergő Gazdaság

Már jobban keres egy kínai munkás, mint Ön

Rohamosan zárkóznak fel a kínai bérek a fejlettebb államok munkavállalóinak kereseteihez. Egyes gazdagabb kínai régiókban az óránkénti nettó minimálbér már magasabb, mint a magyar. Egy-két év, és már havonta is többet visz haza egy kínai munkás a fejlettebb tartományokban, mint egy magyar minimálbéres. Ahol jobban keresnek a kínaiak, ott a megélhetés is többe kerül. Ha a kínai bérszinttel versenyez Magyarország, akkor ez egy olyan spirálba visz minket, mellyel nem tudunk fejlettségi szintet ugrani. Ráadásul Kína is egyre inkább az innovációra, fejlesztésre helyezi a hangsúlyt, miközben hazánk azokra a szektorokra nyomul rá, amelyeket a világ legnépesebb állama már kiebrudal az országból.

hvg.hu Gazdaság

Olcsó emigráció nincs – költségkalkulátor kezdő kivándorlóknak

Augsburg, wir kommen – kilőtt az Európa nyugati felébe kitelepülő magyarok száma, már tavaly is félmilliós külföldi magyar kontingensről lehetett hallani, ez a tömeg pedig azóta tovább növekedhetett. Arról ugyanakkor kevés hír szól, hogy pontosan mennyi pénzre is van szükség a legalapvetőbb szükségletekre a külföldre költözésnél. Több százezer forint még akkor is jó, ha van az ember zsebében, ha már úgy vándorol ki, hogy külföldön lesz munkája.

hvg.hu Gazdaság

Nyugdíjasként majd felkopik az állunk

Mindennapi szokásaink átalakulása mellett az életszínvonalunk változására is számítunk nyugdíjas éveinkben. A KSH adatai szerint nyugdíjasként több időnk jut alvásra és pihenésre, illetve sokat tévézünk és internetezünk majd. Ugyanakkor – a Generali Biztosító reprezentatív kutatása szerint – a várható bevételcsökkenés miatt a legtöbb ember úgy gondolja, hogy néhány dologról le is kell majd mondania. Magyarországon az aktív felnőttek majdnem fele szerint nem tudnak majd megélni nyugdíjas éveikben.

MTI Gazdaság

A nyár sem dobta fel a magyar fiatalokat

A K&H Bank legfrissebb felmérése szerint nem hozott pozitív elmozdulást a nyár a pályakezdő fiatalok életében: csökkent a 19-29 éves városi fiatalok elégedettsége, és borúlátóbbak a várakozásaik a munkával, a pénzügyi helyzetükkel és az önálló élettel kapcsolatban.

Nagy Gergő Gazdaság

"Mi vagyunk az utolsó generáció, amely támogatja a gyerekeit"

Nemrég mentek nyugdíjba, de a pihenés helyett még a gyermekeiket, illetve a már idős szüleiket is támogatniuk kell anyagilag. A hvg.hu nyugdíjsorozatának cikke a frissnyugdíjasokról szól, és arról, hogy miképpen látják gyermekeik nyugdíjas éveit.

hvg.hu Gazdaság

A szlovák fiatalok felének nincs pénze önálló életre

A statisztikák szerint a 18 és 34 év közötti szlovákiai fiatalok több, mint fele él a szüleivel. Egyszerűen nincs pénzük saját lakásra. Magyarországon is sok fiatal él együtt a szüleivel, nálunk is az anyagi okok játszanak ebben szerepet.

MTI/Világgazdaság Gazdaság

VG: most év végén sem kelendőek itthon az áruhitelek

Az ügyfelek óvatossága miatt az év utolsó két hónapjában sem fut fel az áruhitelezés, mint ahogy a személyi kölcsönök havi új kihelyezése is 6-8 milliárd forinton ragad - írja a Világgazdaság pénteken.

sabater Nyüzsi

Mennyiből is lehet megélni?

Miközben politikusi berkekben arról zajlott a vita, meg lehet-e élni 48 ezer forintból, szépen lassan eljutottunk odáig, hogy Magyarországon lehetetlen egyedülállóként megélni egy átlagfizetésből, ha nincsen saját, természetesen hitelmentes lakásunk. És ez még akkor is igaz, ha a szépen kozmetikázott, a valóságról azonban igen keveset mesélő 140 ezer forintos nettó átlagfizetéssel számolunk.

MTI Gazdaság

Méregdrágák a kínai városok, egyre nehezebb a megélhetés

A jüan erősödése, a magas ingatlanárak és a növekvő megélhetési költségek miatt egyre drágábbnak érzik az életet a kínaiak és a külföldiek is a kínai nagyvárosokban - derül ki több felmérésből. A kínai városok közül Hongkongban, Sanghajban és Pekingben érzik legdrágábbnak az életet az ott élő külföldiek - olvasható a Mercer amerikai tanácsadócég kedden közzétett felmérésében.

hvg.hu Karrier

Mennyiből lehet megélni Magyarországon?

Egy tipikus, két felnőttből és két gyermekből álló háztartást veszünk alapul, a létminimumértékük 243 429 Ft-nak felelt meg 2011-ben - írja a Portfolio.

dehir.hu Itthon

Napi több ezer forintot hozhat a konyhára a makkgyűjtés

Akár több ezer forintot is kereshetnek naponta a makkgyűjtők. Sokuknak az őszi időszakban ez az egyetlen bevétele. A szezon most zárult. Az idei termés közepes volt, a gyűjtőknek összesen 2 millió forintot fizettek ki Hajdú-Biharban.

1 2 3 4
Ónoseső miatt lehetnek korcsolyapályák az utak

Ónoseső miatt lehetnek korcsolyapályák az utak

315 macskát mentett meg 2024-ben a katasztrófavédelem

315 macskát mentett meg 2024-ben a katasztrófavédelem

Sokat ad az egyes tudósoknak, de a tudománytól el is vesz valami nagyon fontosat az MI

Sokat ad az egyes tudósoknak, de a tudománytól el is vesz valami nagyon fontosat az MI

Tűz volt egy budapesti szállóban, 250 embert kellett evakuálni

Tűz volt egy budapesti szállóban, 250 embert kellett evakuálni

Több Gmail-fiókkal is e-mailezhet, mutatjuk, hogyan használhatja kényelmesen őket

Több Gmail-fiókkal is e-mailezhet, mutatjuk, hogyan használhatja kényelmesen őket

Legalább nyolcan meghaltak Kínában, miután tűz ütött ki egy piacon

Legalább nyolcan meghaltak Kínában, miután tűz ütött ki egy piacon

MNB: Három óriási gyár 2025-ös beindulása lökhet a gazdaságon nagyot, de a profitot és a bérek egy részét ki is viszik az országból

MNB: Három óriási gyár 2025-ös beindulása lökhet a gazdaságon nagyot, de a profitot és a bérek egy részét ki is viszik az országból

Megkezdődött Jimmy Carter több napos búcsúztatása

Megkezdődött Jimmy Carter több napos búcsúztatása

Bútorgyárra zuhant egy kisrepülőgép Kaliforniában, ketten meghaltak

Bútorgyárra zuhant egy kisrepülőgép Kaliforniában, ketten meghaltak

A címlapról ajánljuk