Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#oknyomozó újságíró

Serdült Viktória Itthon

Pegasus-ügy: Amit tudunk, és amit csak sejtünk

Az utóbbi évek egyik legnagyobb megfigyelési botrányát robbantotta ki egy nemzetközi oknyomozó újságírói hálózat: több magyar célszemély, köztük újságírók és az Orbán-kormány kritikusai ellen is bevetettek egy izraeli kémfegyvert. Az érintettek csak találgatni tudnak, a kormány tagad, mi pedig összegyűjtöttünk mindent, amit eddig tudni lehet a Pegasus-megfigyelésről.

MTI Világ

Miniszter és kabinetfőnök mondott le a máltai újságíró-gyilkosság miatt

A miniszterelnök kabinetfőnöke után Konrad Mizzi máltai turisztikai miniszter is bejelentette lemondását a Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró 2017-es meggyilkolásával kapcsolatban egyre terebélyesedő botrány miatt. Christian Cardona gazdasági miniszter pedig közölte, hogy felfüggeszti kormányzati tevékenységét.

MTI/hvg.hu Világ

Házi őrizetben az egyik ismert orosz oknyomozó újságíró

Házi őrizetbe került szombaton Ivan Golunov orosz oknyomozó újságíró, akit kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény gyanúja miatt vettek őrizetbe az orosz hatóságok. Golunov kollégái szerint a hatóságok csempésztek kábítószert az újságíró hátizsákjába, mert el akarják hallgattatni őt. Több jel szerint a rendőrök megverték Golunovot a kihallgatás közben.

hvg.hu Itthon

A 444 újságírója nyerte a Soma-díjat

Ács Dániel a ferencvárosi parkolási és ingatlanmutyit tárta fel több cikkben és videóban. Ő nyerte az egymillió forinttal járó Gőbölyös Soma oknyomozó újságírói díjat.

1 2
Nagy Márton: Sajnos lakásár-emelkedést okozott a kamateső és a béremelések

Nagy Márton: Sajnos lakásár-emelkedést okozott a kamateső és a béremelések

Lakatos Márk örül, hogy „fél év homofób gyűlöletkampánnyal se tudtak 200 embernél többet a Parlament elé rángatni”

Lakatos Márk örül, hogy „fél év homofób gyűlöletkampánnyal se tudtak 200 embernél többet a Parlament elé rángatni”

Egész éjjel tüntettek Peresztegen, mert hozzájuk viszik a járvány miatt leölt rábapordányi marhákat

Egész éjjel tüntettek Peresztegen, mert hozzájuk viszik a járvány miatt leölt rábapordányi marhákat

Ülésezett a kormány, Lázár János szerint végeztek a nagytakarítással

Ülésezett a kormány, Lázár János szerint végeztek a nagytakarítással

2031 lóerő, villany nélkül – itt a világ legerősebb belső égésű motoros autója

2031 lóerő, villany nélkül – itt a világ legerősebb belső égésű motoros autója

Több mint 100 veszélyes kémprogramot találtak, telefonokon terjednek azokhoz, akiket kipécéztek

Több mint 100 veszélyes kémprogramot találtak, telefonokon terjednek azokhoz, akiket kipécéztek

Legális buszsávozás - több kiemelt sportrendezvény autói is előzhetik hamarosan a fővárosi forgalmat

Legális buszsávozás - több kiemelt sportrendezvény autói is előzhetik hamarosan a fővárosi forgalmat

Megelőzi a nagyobb bajt Kína, tilos lesz önvezetőnek hirdetni az autókat

Megelőzi a nagyobb bajt Kína, tilos lesz önvezetőnek hirdetni az autókat

Lakatos Márk örül, hogy „fél év homofób gyűlöletkampánnyal se tudtak 200 embernél többet a Parlament elé rángatni”

Lakatos Márk örül, hogy „fél év homofób gyűlöletkampánnyal se tudtak 200 embernél többet a Parlament elé rángatni”

A címlapról ajánljuk