Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#világ

hvg.hu Világ

Előjogok járnának az oltottaknak Ausztriában

Zöld útlevelet akar adni Ausztria az ország azon lakóinak, akiket már kétszeresen beoltottak, akik friss teszttel rendelkeznek, s akik már kigyógyultak a koronavírus-fertőzésből – írja Sebastian Kurz közlése nyomán a Népszava.

Németh András Világ

Putyin Oroszországa: mérgező bogyók és megalázó bosszúk

Napról napra romlik a Nyugat és Oroszország viszonya: az EU és az USA újabb szankciókat léptet életbe Moszkva ellen, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pedig felvetette annak a lehetőségét is, hogy országa megszakítja az unióhoz fűződő kapcsolatait. Úgy tűnik, egyre közelebb kerül a világ egy többször ismételgetett fenyegetés beváltásához.

HVG360 hvg360

Yuval Noah Harari: Leckék a járvány első éve után

A korábbi súlyos világjárványoktól eltérően az emberiség ezúttal egyáltalán nem volt tehetetlen és igenis képes ellenőrizni a természet erőit – ezt tartja a koronavírus-járvány legfontosabb tanulságának Yuval Noah Harari. A történész szerint, hogy mégis ennyi a beteg és a halott, az a politika bűne, mert a tudósok megtették a magukét.

1
707 708 709 710 711
781
Vespával jár és szaxofonozik a kisvárosból érkezett osztrák kancellár

Vespával jár és szaxofonozik a kisvárosból érkezett osztrák kancellár

Kiesett Garancsi István csapata az NB I-ből, a szurkolók levetették a mezt a játékosokkal – videó

Kiesett Garancsi István csapata az NB I-ből, a szurkolók levetették a mezt a játékosokkal – videó

Xabi Alonso lesz a Real Madrid vezetőedzője

Xabi Alonso lesz a Real Madrid vezetőedzője

Arisztokraták, csempészett kályhák és a 149-es busz: nézzen be velünk a 100 éves brit nagyköveti rezidenciára

Arisztokraták, csempészett kályhák és a 149-es busz: nézzen be velünk a 100 éves brit nagyköveti rezidenciára

Közel 2000 embernek ad munkát, és töretlenül növekszik a hazai vállalat

Közel 2000 embernek ad munkát, és töretlenül növekszik a hazai vállalat

Britney Spears rágyújtott egy repülőn, de a légiutaskísérők hamar közbeléptek

Britney Spears rágyújtott egy repülőn, de a légiutaskísérők hamar közbeléptek

Nem csak Magyar Péter ment Erdélybe, a 2022-es ellenzéki miniszterelnök-jelölt is ott van

Nem csak Magyar Péter ment Erdélybe, a 2022-es ellenzéki miniszterelnök-jelölt is ott van

Haladnak a korral: egy kiállítás bizonyítja, az idős művész nem vén művész

Haladnak a korral: egy kiállítás bizonyítja, az idős művész nem vén művész

Egy kenguru támadt rá egy ausztrál férfira, majd megpróbálta vízbe fojtani

Egy kenguru támadt rá egy ausztrál férfira, majd megpróbálta vízbe fojtani

A címlapról ajánljuk