szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Milliárdokat fizet a Microsoft, hogy elsikálják a magyarországi korrupciós ügyét; még nincs szabály az augusztusra ígért éjjeli repülési tilalomról; elindult az újabb roham az albérletekért. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

Összesen 7,3 milliárd forintnak megfelelő dollárt fizet a Microsoft, hogy elsikálják magyarországi korrupciós ügyét. Egy vizsgálat ugyanis, amelybe az FBI-t és az amerikai tőzsdefelügyeletet is bevonták, arra jutott: a Microsoft vezetése kenőpénzekkel vette rá az államot, hogy az ő szoftvereiket használják. Az ügyletért a cég kedvezményes árakat könyvelt el, ám az állami szervek valójában magasabb áron jutottak hozzá a programok licencéhez, a különbözetet pedig „korrupt célokra használták fel”.

A Microsoft Magyarország vezetői által aláírt vallomás két eseten mutatja be, hogyan bundáztak meg állami beszerzéseket. A két példában körbejárt vásárlásokat az állami intézmények keretszerződésein belül bonyolították, így azt nem egyszerű megmondani, mely intézményekről van szó, ezt már a magyar ügyészség feladata volna kideríteni.

--- voting control ---

Szerettünk volna utánajárni, hogy a Liszt Ferenc repülőtér és a légitársaságok vezetői hogyan készülnek az augusztus 1-jétől ígért éjszakai repülési tilalomra. Kicsit azért meglepődtünk: egyelőre csak annyiról tájékoztatott a Budapest Airport, hogy a szükséges szabályok módosítása folyamatban van, folyamatos a szakmai egyeztetés.

Túry Gergely

Azt pedig már a Wizz Airtől tudtuk meg, hogy ha életbe lép is valamilyen korlátozás, Budapestet elkerülve az agglomeráció felől így is le lehetne szállni. Vagyis esélyesnek tűnik az a megoldás, hogy a zajterhelést rázúdítják a Budapesttől délkeletre élőkre. Már ha olyan irányból fúj a szél, amely mellett le lehet szállni az agglomeráció felől érkezve – ha ugyanis nem, akkor kénytelenek lesznek a Budapest feletti leszállási útirányt választani ezután is.

--- voting control ---

Kihirdették a felvételi ponthatárokat, ez pedig azt is jelenti, hogy újra elindult a roham a lakásokért. Az albérletárak az egekben járnak, igaz, a téma szakértői szerint ez Európa-szerte probléma. A kollégiumokba eközben nagyjából háromszoros a túljelentkezés.

Túry Gergely

Körbenéztünk mi is, mi a helyzet Budapest és a nagyobb városok albérletpiacán, a Bankmonitor pedig azt számolgatta, mi az okosabb döntés egy friss egyetemista családja számára, lakást bérelni, vagy venni egyet. Az ingatlanpiacon dolgozó cégek pedig, ahogy a békéltető testület is, újra és újra összeszedték, mi mindenre érdemes figyelniük azoknak, akik most először próbálnak lakást kibérelni.

--- voting control ---

A hét képe: csak elméletileg tudott volna annyi ember elszállítani a zugligeti libegő, mint ahány jegyet a BKV eladott a Libegők Éjszakájára.

Boris Johnson lett Nagy-Britannia új miniszterelnöke. A parlamenti bemutatkozó beszédében azt ígérte: lehet egy új megállapodás a Brexit-folyamatról, de azt szeretné, hogy az ír-északír határellenőrzés kérdését későbbi tárgyalásokon rendezzék. Nem meglepő, hogy Michel Barnier, az EU Brexit-főtárgyalója nagyon hamar válaszolt neki: nem lehet szó ilyesmiről.

AFP / Victoria Jones

Johnson azzal is megfenyegette az EU-t, hogy ha a megállapodás nélküli Brexit lenne a végeredmény, akkor a kormánya nem teljesítené az EU-val szemben még fennálló, 39 milliárd fontra, azaz 14 300 milliárd forintra becsült brit pénzügyi kötelezettségét.

--- voting control ---

Érdekes kapcsolatra bukkantunk a Rogán Cecíliához köthető sportesemények támogatásai után kutakodva. Kiderült ugyanis, hogy a Fitbalance Aréna Tavasz és a Fitbalance Kids nevű rendezvényeket az a Magno Studio Kft. szervezte, amely az Átlátszó szerint milliárdokat szakított a Rogán Antal vezette minisztérium propagandaköltéseiből.

A cégről semmit nem tudni, csupán annyit, hogy vezetője és tulajdonosa, Horváth László három év alatt a nulláról 14 milliárd forintra tornázta fel a Facebook-oldallal és saját honlappal nem rendelkező vállalkozás bevételeit. Meg is néztük, mi a magyar gazdasági élet egyik legtitokzatosabb szereplőjének bejelentett lakcíme, hátha tudunk beszélni vele. Nos, a békásmegyeri panellakásban senki nem jött ki a csöngetésünkre.

--- voting control ---

321 millió forintot költött 2018-ban, első tényleges működési évében a Gül baba türbéjét üzemeltető állami alapítvány – derül ki a szervezet beszámolójából. A kiadások fedezetéül a magyar államtól kapott támogatás szolgált. A kormány a 2019-es költségvetésben 700 millió forintot tervezett be az alapítványnak, a 2020-asban valamivel kevesebbet, 650 milliót.

Máté Péter

Az alapítvány képviseletére jogosult személy és kuratóriumának elnöke az Orbán Viktor miniszterelnökkel és Erdogan török elnökkel is kiváló viszonyt ápoló Adnan Polat. A török oligarcha kiterjedt céghálót tart fenn Magyarországon, a türbe a szívéhez közel álló, személyes projektje, tekinthetjük akár magyarországi birodalma államilag finanszírozott ékkövének.

--- voting control ---

Sikerrel fogtak össze a kislődi földtulajdonosok a térségben vadászati jogot szerző Hód Vadásztársasággal szemben, pedig annak vadászmestere Semjén Zsolttal jár vadra lőni. Hétfő reggel nyolctól kedd hajnal ötig tartott a szavazás a Veszprém megyei vadászterületért.

A kislődieknek az a kifogásuk, hogy két éve szerintük gyaníthatóan jogsértőn szerezte meg a többséget és a vadászati jogot egy ugyan Veszprémben, de hódmezővásárhelyi elnökkel bejegyzett vadásztársaság. A pert jogerősen is megnyerték azzal, hogy újra össze kell hívni a közgyűlést, és újra szavazni is kell arról, hogy ki viszi a puskát a Csehbánya, Szentgál, Városlőd és Kislőd körüli területeken.

--- voting control ---
Érdekli a gazdaság? Még több cikket talál Facebook-oldalunkon:
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!