2018 20. lapszám

2018-20




Bartók, egy olasz megmentő és az ostromlott vár

Vegyes volt a fogadtatása Bartók Béla száz éve bemutatott művének. A korábban előadhatatlannak nyilvánított operát egyesek korszakalkotónak találták, mások kizárták, hogy a jelen zenéje lehetne.





Ez a szinkron jobb, mint a film eredeti hangja

Ha a hangalámondásról valakinek a rendszerváltás előtti videókazetták jutnak eszébe, az nem téved nagyot – legfeljebb annyiban, hogy a műfaj fölött nem egészen járt el az idő: a fapados afrikai mozikban mind a mai napig él, sőt virágzik. Ráadásul sokkal érdekesebb változatban, mint annak idején idehaza és több más országban.






Kifulladt a kormányellenes tüntetéssorozat, és Orbán sem segít eddig rajtuk

A harmadik Fidesz-kétharmad gyors egymásutánban háromszor is utcára vitte az embereket, először egy héttel a választások után, utoljára akkor, amikor esküt tett Orbán. De azóta nem hallani arról, hogyan tovább. A kormányfő eddig nem segített azzal, hogy kiprovokálta volna az ellene irányuló tüntetést. Talán majd a Stop Sorossal. Ez a hvg.hu heti politikai elemzése.


















Volt, aki még be is mászott a szurikátákhoz

Zara, a szurikáta halála után egy ország kezdett el vitatkozni, kinek a hibája az eset, kit terhel felelősség. Megkérdeztük a Fővárosi Állat- és Növénykertet, ezen a téren mit tapasztalnak. Az emberek egyre több élményre vágynak az állatkertekben, de olykor maguknak okozzák a legrosszabbakat. A szurikáta cuki, de vad, a lajhár olykor harap, de bepöccenhet egy alapvetően jámbor kecske is. Tanulságok és megfontolni valók vannak bőven a látogatók és az állatkert oldaláról is.


Küldött egy e-mailt a bírónak, hogy megöli

Megöléssel fenyegette meg e-mailben a Miskolci Törvényszék büntetőbíráját egy férfi Borsodban, ezért zaklatás vétsége miatt egy év, két évre felfüggesztett fogházra ítélte a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság – tájékoztatott a törvényszék.






Kiengedték a kórházból Szergej Szkripalt

Kiengedték a kórházból Szergej Szkripal egykori orosz–brit kettős hírszerzőügynököt, aki március elején a délnyugat-angliai Salisbury városában idegméreg-hatóanyagtól szenvedett súlyos mérgezést, lányával, Julija Szkripallal együtt.






Alig maradt pénze a Fidesznek

Elkészült a Fidesz és a KDNP tavalyi költségvetéséről készült kimutatás, a nagyobbik kormánypárt egy halom pénzt költött, de a kereszténydemokratáknál sem maradt sok a számlán.





Újságírókat fenyeget Magomed, a csecsen

Magomed Daszajev azzal vált ismertté, hogy 2017-ben elérte, hogy az ellenzéki aktivista, Komáromy „G Ras” Gergely kamera előtt kérjen bocsánatot, amiért narancssárga festékkel öntötte le a szovjet katonai emlékművet a Szabadság téren. Most újra jelentkezett.





Terrortámadást akadályoztak meg Franciaországban

Potenciális terrortámadást hiúsítottak meg a hatóságok Franciaországban, és két egyiptomi származású férfit, egy testvérpárt őrizetbe vettek – jelentette be Gérard Collomb francia belügyminiszter a BFMTV francia hírtelevízióban pénteken.







Durvul az ebolahelyzet Kongóban

A korábbi "magas" szintről "nagyon magasra" emelte országosan a közegészségügyi kockázat szintjét a Kongói Demokratikus Köztársaságban pénteken az Egészségügyi Világszervezet.








Esküt tesznek Orbán miniszterei

Az új kormány miniszterei ma tesznek esküt az Országgyűlésben azt követően, hogy Áder János köztársasági elnöktől átveszik kinevezésüket a Sándor-palotában.





Fideszes összefonódások a Népligetben: nem látják a pénztől az erdőt

Régi adóssága Budapestnek a Népliget rendezése, ám a régóta várt tervek igazán fideszesre sikeredtek. A zöldterülettől bevételeket várnak, egyszerre akarnak szórakoztató helyeket és a kikapcsolódás szigeteit, de végül a fák járhatnak rosszul, a kormánypárthoz köthető személyek pedig jól.





Így hazudik Orbán a kereszténydemokráciáról

Ritmust váltott az orbáni ideológiai gyár, a régi vágású kereszténydemokrácia az új alap. Igaz, a valódi és autentikus kereszténydemokráciának semmi köze nincs a NER mindennapi gyakorlatához, írja az e heti HVG.




Megegyezhetett egymással Neymar és a Real Madrid

A brazil labdarúgó tavaly nyáron igazolt el az FC Barcelona csapatától a francia PSG-hez, 222 millió euróért. Most visszatérhet Spanyolországba, a Real Madridhoz. Leo Messi erről azt mondta, nagyon szomorú lenne.





Az orbáni illiberalizmus terjedésétől tartanak Európában

A nyugat-balkáni országokban érdeklődéssel figyelik, ahogy Orbán Viktor pártállamot hoz létre az Európai Unión belül, a térség "erős emberei" kezdik azt hinni, hogy importálhatják a "hamis demokrácia" modelljét, illetve a kormányfő retorikáját és taktikáját – írta szerdán a Politico.







Kocsis Máté helyére pályázik, de országos üzenetet küldene a "józsefvárosi Márki-Zay"

Kocsis Mátét elszólította az országos politika, így a Fidesz frakcióvezetőjévé előlépett politikus kénytelen megválni a VIII. kerület polgármesteri posztjától. Az ellenzék baloldali pártjai az áprilisi pofonból tanulva összefogtak, és beálltak egy civil jelölt mögé. Választottjuknak, Győri Péternek nehéz dolga lesz, de ő optimista. Az neki már bőven elég, ha jelöltségével megtanulják azt a pártok, hogy együtt kell dolgozniuk.




Szanyi Tibor felszámolná az MSZP-t

Elnöki programja kész, de még nem döntötte el, elindul-e most is. Kunhalmi Ágnest ugyanakkor nem tudja támogatni, azt sem tudja, milyen diplomája van.







32,7 millióért vesz kardokat a honvédség

Orbán negyedik miniszterelnöki ciklusának középpontjában a hadsereget és a honvédelmet emelte. Két éven belül háromszáz tisztet avathatnak, erre utal egy friss közbeszerzés.



Madárnak néznek

2rule néven indítja el saját sportszermárkáját Mészáros Lőrinc. A tojásrántottától az áramfogyasztáson keresztül az olvasnivalóig az élet egyre több területén milliók számára megkerülhetetlen Orbán Viktor kormányfő barátja.


Nevetés és sírás

Az ellenséges környezetben két évet sem jósoltak az újszülöttnek. A regionális hatalommá vált zsidó állam dühös és elszánt szomszédokat, gazdasági katasztrófákat, ideológiai és vallási vitákat egyaránt túlélt hét évtizedes fennállása alatt.


Nagykövet lesz Mikola István

Továbbra is négy államtitkár lesz a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, ketten újonnan töltik be a posztot. Mikola István és Íjgyártó István távozik, nagykövetként folytatják munkájukat, jelentette be Szijjártó Péter.








A Tízparancsolat után a család a másik csodaszer

Családügyi konferenciát szervezett a Kopp Mária Intézet, itt Purebl György pszichiáter arról beszélt, a család védelmet adhat a mentális betegségekkel szemben. Velkey György kórházszövetségi elnök pedig a gyerekbarát kórházakat dicsérte – igaz, ezekből elkelne több is. Skrabski Fruzsina szerint pedig a közösség segít, hogy a házastársak ne váljanak el.




Kötelező lesz bárányhimlő elleni oltás

A WHO, az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint világszerte a kór évente 4,2 millió szövődményes fertőzést és 4200 halálesetet okoz. Ráadásul sokan tévesen azt gondolják, hogy jobb átesni a betegségen, mint védőoltást kapni ellene.






208 gyereket sikerült őrizetben tartanunk a tranzitzónákban

Egy Európa tanácsi szervezet régóta figyeli Magyarországot, ajánlásokat fogalmaz meg, majd azok betartását is monitorozza. Legutóbbi jelentésük a kormány két sikertörténete, a migráció és a romaügy terén állapítja meg: az ajánlásaikat a kormány nem vette figyelembe. A tranzitzónákban gyerekeket és kísérő nélküli kiskorúakat tartunk fogva, a romák rossz lakhatása és a diszkrimináció ellen keveset sikerült tenni.