Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Itthon

LMP: József Attila szobrát ugyanúgy eltüntetik, ahogy a hajléktalanok viskóit

Az LMP tiltakozik az ellen, hogy a Kossuth térről elszállítsák József Attila szobrát – jelentette ki a párt csütörtöki, a műalkotás
azt a félelmét is megfogalmazta, hogy József Attila szobrát ugyanúgy eltüntetik majd , ahogy „eldózerolták a hajléktalanok viskóit
... ilyen mértékben beáldozza a kultúrát napi politikai célok érdekében. A képviselő hozzátette, József Attila esetében ráadásul egészen

hvg.hu Gazdaság

Szalay-Berzeviczy: csúszunk lefelé és közben elszigetelődünk

a világtól – mondta Szalay-Berzeviczy Attila, aki a 168 Órának adott interjút nem sokkal azt követően, hogy az egész világsajtót
Ha hülyeség lenne, nyilván nem keltett volna akkora hullámokat itthon és külföldön – mondta az egykori tőzsdeelnök, Szalay-Berzeviczy

hvg.hu Itthon

Mesterházy lenyomta Orbánt az esti híradókban

pedig a médiában immár nem Gyurcsány Ferenc, hanem az MSZP elnöke nyeri meg: sőt, a 38. héten Mesterházy Attila még Orbán Viktornál is
azonban már nem tudja egyértelműen kisajátítani a médiát: a négy hétből kétszer Mesterházy Attila többet szerepelt, a volt
... Gyurcsány Ferenc dominanciája helyett a "hivatalos" párt hangja erősödött meg. Mesterházy Attila médiában elfoglalt pozíciója

MTI Itthon

Mesterházy ma tárgyal Gyurcsánnyal

A pártelnök Mesterházy Attila és a korábbi miniszterelnök Gyurcsány Ferenc részvételével folytatódnak ma délelőtt azok a tárgyalások
A megbeszélésekről ugyanakkor érdemi információ nem szivárgott ki. Mesterházy Attila hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be
... maradni". Mesterházy Attila arra hivatkozva kezdeményezte a találkozót, hogy megoldják az MSZP-nek súlyosan ártó helyzetet. Szerinte
... vagy megvonásáról a párttagok dönthessenek. Mesterházy Attila válaszul rendkívüli frakcióülést hívott össze, és úgy értékelt

M. László Ferenc Itthon

Mesterházy taktikázása fékezte le Gyurcsány frakcióalakítását

magyarázzák a szocialista pártban, miért írták alá a volt miniszterelnök hívei a párt mellett hitet tevő nyilatkozatukat. Mesterházy
Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető múlt hét csütörtökön jelentette be minden szocialista frakciótagnak levelet küldtek ki
... megyei tagságának véleményét, azaz meg akarja velük erősíttetni a mandátumát. Mesterházy Attila hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta

MTI Itthon

Csak egy képviselő nem írta alá az MSZP hűségnyilatkozatát

Mesterházy Attila pártelnök hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: személyes konzultációkon kiderült, közülük 48-an legalább a következő
Mesterházy Attila múlt csütörtökön szólította fel a szocialista frakció tagjait, hogy a képviselőcsoport hétfői üléséig
... : a frakcióban maradnak-e, elfogadva a párt alapszabályában az országgyűlési képviselőkre vonatkozóan megfogalmazott elvárásokat. Mesterházy
... állásfoglalását várja, megérkezésükig pedig haladékot kért. Mesterházy Attila arról is beszámolt, hogy Gyurcsányon kívül Szűcs Erika

hvg.hu Itthon

Ma van a határidő, de Gyurcsányék később döntenek a távozásról

ki abból a nyílt levélből, amelyet Gyurcsány Ferenc, a platform vezetője tett közzé hétfőn facebookos oldalán. Mesterházy Attila
haladéktalanul tájékoztatni fogunk Téged” – zárul a levél. Mesterházy Attila múlt héten levélben kérte az MSZP tagjait arra, hogy
..., maradnak-e a szocialista párt parlamenti frakcióban. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke aznap Az Este című tévéműsorban azt mondta

hvg.hu Autó

Motorakrobatika: így még nem láthatta Mesterházy Attilát

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke mindig igyekszik időt szakítani kedvenc hobbijára, a motorozásra. A pártelnök biztonsági kérdésekben
Mesterházy Attila 14 éves kora óta motorozik, az első járműve egy zöld Simson volt, ami 14 800 forintba került - számolt be a Blikk. A

MTI Itthon

Mesterházy: a Fideszt csak a szerzés érdekli

Mesterházy Attila szerint a nemzet létének egyik legfontosabb pillére a nemzeti kultúra, amelyet nem politikai fegyvernek kellene
még azt a "jogot" is követeli magának, hogy kijelölhesse, ki a magyar" - fogalmazott Mesterházy Attila. Véleménye szerint ma a

MTI Itthon

Hétfőn is MSZP-frakciótag lesz Gyurcsány, de 2014 után már nem

Attila pártelnök nyilatkozattételre szólította fel hétfőig a szocialista frakció tagjait arról, maradnak-e a képviselőcsoportban
elkezdődött lakossági fórumot hangos bekiabálásokkal zavarták meg. Mesterházy Attila csütörtökön jelentette be : levélben kéri az

hvg.hu Itthon

Hétfő a határidő: Mesterházy nyílt szakítást akar

Mesterházy Attila levélben kéri az MSZP tagjait arra, hogy hétfőig nyilatkozzanak, maradnak-e a frakcióban. Feljelentik az ügyészségen a
a képe a pártjáról, akkor nem érdemes tovább nyűglődni" – reagált Mesterházy Attila, az MSZP elnöke az Index egyik videójára utalva

MTI Gazdaság

Kiteheti a vitrinbe tavalyi eredményét a Herendi

Több mint 300 millió forint adózás előtti nyereséggel zárta az idei első félévet a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., ez 10 százalékos növekedés 2010
exportálja, ezzel ma a világ legnagyobb manufaktúrájának számít – mondta Simon Attila. Legjelentősebb exportpiacaik között van az USA

MTI Itthon

Választójog: az MSZP ragaszkodik az arányosság elvéhez

ismertette Mesterházy Attila újságírókkal a szocialisták elnökségi ülése után
kevésbé arányos választási rendszert eredményezne, így azt nem támogatják, bíznak azonban benne, hogy a Fidesz-KDNP kész a változtatásra. Mesterházy
... Attila ezt azzal egészítette ki, hogy a valamely nemzetiséghez tartozók esetében sem tartják elfogadhatónak a regisztrációs kényszert

MTI Kult

Meghalt a Kossuth-díjas Mészöly Dezső

Elhunyt Mészöly Dezső; a Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, műfordító életének 94. évében rövid betegség után kedden halt
vagy a Czillei és a Hunyadiak - forgatókönyve. 1992-tól a Lyukasóra című televíziós irodalmi műsor szerkesztő-műsorvezetője volt. 1953-ban

hvg.hu Tech

Ki volt a főgonosz Hitler előtt?

hogy nem Dzsingisz kánt és nem is Rettegett Iván orosz cárt. Sőt, a hunok vezére, Attila sem közelítette meg a Hitler előtti első

1
105 106 107 108 109
164
Már kopogtat egy új vírus Kínából, de még a Covid eredetét sem ismerjük

Már kopogtat egy új vírus Kínából, de még a Covid eredetét sem ismerjük

40 éves rejtélyt oldottak meg, titokzatos vegyületet azonosítottak az amerikai ivóvízben

40 éves rejtélyt oldottak meg, titokzatos vegyületet azonosítottak az amerikai ivóvízben

Till Tamás feltételezett gyilkosa állítja: kényszer hatására tett beismerő vallomást

Till Tamás feltételezett gyilkosa állítja: kényszer hatására tett beismerő vallomást

Egyre több ételben ott vannak, pedig bél- és tüdőproblémákat, sőt meddőséget is okozhatnak a mikroműanyagok

Egyre több ételben ott vannak, pedig bél- és tüdőproblémákat, sőt meddőséget is okozhatnak a mikroműanyagok

Egy rejtélyes norvég szerző felettébb titokzatos művét láthatjuk a Vígszínház színpadán

Egy rejtélyes norvég szerző felettébb titokzatos művét láthatjuk a Vígszínház színpadán

Kék villogó, páncél, V12: kipróbáltuk a 4,2 tonnás kancellári über Mercedes S-osztályt

Kék villogó, páncél, V12: kipróbáltuk a 4,2 tonnás kancellári über Mercedes S-osztályt

A Fidesz politikai magánbirtoka lett a közszféra, erről tanúskodnak a legutóbbi botrányok

A Fidesz politikai magánbirtoka lett a közszféra, erről tanúskodnak a legutóbbi botrányok

A kaliforniai tűz szegényebb áldozatai attól félnek, csak a gazdagokat fogják menteni

A kaliforniai tűz szegényebb áldozatai attól félnek, csak a gazdagokat fogják menteni

Az egyik ukrán hadifogságba esett észak-koreai katona azt hitte, hogy csak kiképzésre küldik Oroszországba

Az egyik ukrán hadifogságba esett észak-koreai katona azt hitte, hogy csak kiképzésre küldik Oroszországba

A címlapról ajánljuk