Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

travelline.hu Plázs

Toros Pálinkafesztivál Szegeden

Nyerges Gusztáv a számtalan fesztivált – köztük a miskolci kocsonyafesztivált - szervező Tisza Expo
Nyerges Gusztáv a számtalan fesztivált – köztük a miskolci kocsonyafesztivált - szervező Tisza Expo Kft. projektmenedzsere az MTI-nek

MTI Itthon

Levélben lázadoznak tovább az elégedetlen MDF-esek

Az MDF budapesti választmányának több tagja csütörtökön úgy döntött, nem lépnek ki a pártból, hanem levelet küldenek a párt
szeretnék, ha jogszerűen működne a párt elnöksége. Hozzátette: a levelet, amelyet a jövő hét elején küldenének el az MDF elnökségének
.... Szegner László az MTI-nek azt mondta: az MDF budapesti választmányának új elnöksége a párt országos választmányának döntésével nem
... szembe, és a párt érdekében kíván dolgozni. Lévai Zoltán az MTI-nek minderre úgy reagált: az MDF alapszabálya alapján egyértelmű, hogy

MTI Világ

USA: hiába tárgyaltak hét órán át az egészségügyi reformról

Nem hozott áttörést a csütörtöki washingtoni egészségügyi csúcs, Barack Obama elnök és a demokrata párti politikusok, valamint az
reformja fontos a gazdaság rendbetételéhez, ez egy mindenkit érintő, pártok feletti ügy. Obama azzal a céllal hívta össze a kétpárti
..., hogy lépjenek túl a pártos alapú egymásra mutogatáson. Azon szakértők jóslata vált azonban be, akik szerint nem volt esély arra, hogy

MTI Itthon

Harrach Péter: A Fidesz-KDNP testesíti meg a jobbközepet

A valódi szociáldemokrata, és az igazi, demokratikus szempontból is elfogadható radikális konzervatív pártokat hiányolta a mai
a radikális, demokratikus szempontból is elfogható igazi konzervatív pártok. Egyedül a Fidesz-KDNP pártszövetség az, amely megtestesíti

MTI Itthon

Negyvenkét párt indulna az április megmérettetésen

Újabb két pártot vett nyilvántartásba az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtökön, ezzel 42-re nőtt azoknak a
az alábbi pártokat vette nyilvántartásba: Civil Mozgalom (CM); Vállalkozók Szövetsége a Reformokért (VSZ); Magyar Szocialista
... Szociáldemokrata Néppárt (ÚSZNP); Demokrata Unió (DU); Magyarok Egymásért Szövetsége (MESZ); Magyar Republikánus Politikai Párt (MRPP
... (LRUP); Történelmi Szövetség, Kisgazdák-Szociáldemokraták Párt. Nyilvántartásba vette ezeken túl a következő pártokat

Sebők János Publicisztika

Mikor veszi a kalapját Bokros Lajos?

Néhány napig az MDF képviselőjelöltjein röhögött az ország. Csakhogy, ami ebben a szedett-vedett patchwork pártban zajlik, az egyáltalán
alaposan ráijesztett a pártvezetésre, mert a hangzavar gyorsan elült. Ám alig telt el egy hét, s máris itt az újabb „ügy”. Előbb a párt
... összességében botrányosra sikeredett.,  A párt körül megint nagy a zsivaj-lárma. Kérdés, hogy ezek után mit lép Bokros? Üzen-e még
... a sikeres európai parlamenti választás óta a párt és ezáltal Bokros is egyre kínosabb helyzetekbe kerül. Hogy mást ne említsünk, az MDF

travelline.hu Plázs

Végállomás a jéghegyek között

Északi-sark 24 óra alatt! – hirdeti az 1000 Út magyar–orosz utazási iroda
Északi-sark 24 óra alatt! – hirdeti az 1000 Út magyar–orosz utazási iroda honlapja. Mindez nem túlzás, a repülőgép reggel 8 órakor

MTI Itthon

Jégbefagyott holttest a Balatonban

Holttestet találtak járókelők Keszthelyen, a Balaton-parti mólónál szerdán; az asszonyra félig a jégbe fagyva leltek rá - tájékoztatta
A holttestet a rendőrség kérésére késő délután emelték ki a keszthelyi tűzoltók a partra. A 49 éves nő testét a mólóhoz közeli

Vétek György Gasztro

Szakácsversenyek: a széthúzás a mi erősségünk?

is van. De nem is Magyarországon lennénk, ha ez nem két, egymással már szóba állni sem hajlandó társaságot jelentene. Pár nappal
ételleírások, anyaghányadok igencsak a tervgazdálkodás keretein belül születtek. A rendszerváltásig, sőt még azt követően jó pár évig
... passzivitása. Két évvel ezelőtt pár nap alatt képesek voltak negyvennél is több versenyzőt indítani az öt hazai regionális selejtezőn

MTI Itthon

K-Monitor: Kocsis neve csak statisztikai összefüggésben merült fel

Kocsis István neve csak statisztikai összefüggésben merült fel a K-Monitor új honlapját bemutató sajtótájékoztatón - közölte a szervezet
honlapját bemutató budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: azoknál az eseteknél, ahol "megállt a tényfeltárás", de indokolt lenne az

MTI Itthon

Keresetlen hangnemű egyházi körlevelet talált az MSZP

Tiltakozik az MSZP a rákoscsabai főplébánia heti miseintenciója miatt, mert az a párt szerint egyrészt a szocialistákra vonatkozó
Nyakó István, az MSZP szóvivője - a párt hívő tagozatának tagjaként - szerdai sajtótájékoztatóján a körlevéllel kapcsolatban úgy

Kovács Andrea (hvg.hu) Itthon

A rádiópályázatok vizsgálatát ígérte, ezért dobhatták az ORTT-jelöltet

Hónapokra elnök nélkül maradt az ORTT. Pedig a Bajnai-Sólyom páros jelöltje, Polyák Gábor sokak szerint jól teljesített a
javaslatával egyetértett a Fidesz-frakció is – ami nem meglepő, mert a párt a KDNP-vel együtt már korábban jelezte, hogy nem támogatják
... történhet, hogy a parlamentből esetlegesen kikerülő (mondjuk az SZDSZ) és az esetlegesen bekerülő párt (mondjuk Jobbik) jelöltjei
... Miközben következetesen egymás szemére hányják a kompromisszum-képtelenséget a pártok, vannak olyan kérdések, melyekben a

MTI Tech

Bezárták a kínai elnök mikroblogját

A blognak helyet adó honlap, illetve a szolgáltató megszüntette a kínai államelnöknek, pártfőtitkárnak nyitott kommunikációs csatornát

Fürjes Judit Interjú

Farkaslyuki romák a Jobbik lakossági fórumáról

Az Ózd mellett lévő Farkaslyuk községben az elmúlt hétvégén a Jobbik lakossági fórumot tartott, Kisgergely András ismertette a párt
férfi: Nem vettem észre a cigányellenességet, a valós problémákat érintették a fórumon. Kisgergely Andrásnak megmondtam, hogy az összes politikai

Felgyorsíthatja a biológiai öregedést az extrém hőség

Felgyorsíthatja a biológiai öregedést az extrém hőség

A Honor jelenti: milliárdokat költ az MI-re, jön az iPhone-os fájlmegosztás és a 7 éves szoftvertámogatás

A Honor jelenti: milliárdokat költ az MI-re, jön az iPhone-os fájlmegosztás és a 7 éves szoftvertámogatás

700 milliárd forint volt a 4iG bevétele 2024-ben

700 milliárd forint volt a 4iG bevétele 2024-ben

A közvécék hiányára hívták fel a figyelmet, egy év próbaidőre ítélték A Város Mindenkié aktivistáit

A közvécék hiányára hívták fel a figyelmet, egy év próbaidőre ítélték A Város Mindenkié aktivistáit

Fehér foltok és más elváltozások a körmön, amik betegségről is árulkodhatnak

Fehér foltok és más elváltozások a körmön, amik betegségről is árulkodhatnak

50 éves a VW Polo

50 éves a VW Polo

Az oroszok állítják: nem dróntámadás okozott tüzet az egyik legnagyobb olajfinomítóban

Az oroszok állítják: nem dróntámadás okozott tüzet az egyik legnagyobb olajfinomítóban

Egy katolikus iskola tanára pizsamapartit szervezett a nyolcadikos diákjainak, majd az egyik fiút szexuálisan zaklatta

Egy katolikus iskola tanára pizsamapartit szervezett a nyolcadikos diákjainak, majd az egyik fiút szexuálisan zaklatta

Guardian: Orbán miatt köztes megoldásra kényszerül az EU Ukrajna ügyében

Guardian: Orbán miatt köztes megoldásra kényszerül az EU Ukrajna ügyében

A címlapról ajánljuk