Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

HVG HVG Hetilap

Polgári célpontok

kudarcba fulladt. Bahmut környékén elértek ugyan kisebb sikereket, ám ezekért hatalmas árat fizettek” – jelentette ki John Kirby

HVG HVG Hetilap

Jövés-menés

Márton lesz felelős, aki eddig a hírportál üzletfejlesztési és stratégiai igazgatói pozícióját töltötte be, és a portált működtető Van

HVG HVG Hetilap

Semmit sem tanultak?

Másfél évvel a letartóztatása után lemondott Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar vesztegetéssel vádolt elnöke. Vele együtt
...” óta 35 új végrehajtót neveztek ki, akiknek a törvény szerint az elnök előtt kellett volna esküt tenniük, és szakértők szerint ezt
... volna felül azzal, hogy az alelnökre testálta. Az így vitatott legitimitású új végrehajtók több ezer ügyben jártak el; most zárult le

HVG HVG Hetilap

Aranyat érő fekete arany

forintot jelent. A rekordnyereséget úgy sikerült elérni, hogy a Mol-csoport összesen 2,2 ezermilliárd forint extra adót fizetett be

HVG HVG Hetilap

Politikai párbaj

Június 1-jére az amerikai kormány kifogyhat a pénzből, hogy a számláit kifizesse, ha a washingtoni törvényhozás nem emeli meg a jelenleg

HVG HVG Hetilap

Enyhébb szankció

pedig csak három év elteltével, a napokban kért bocsánatot a bőséges állami támogatásban részesülő

HVG HVG Hetilap

A hídfoglaló

személyeknél, később pedig kiderült, hogy egy másikat is élesíteni akartak, ám azt végül egy mezőn robbantották
pedig egy másik ügyben a  rendőrség csoportosan elkövetett, közösség tagjai elleni erőszak bűntettével gyanúsította meg két társával

Lengyel Tibor Itthon

Hiába ment be a parlamentbe az ártatlanul megbélyegzett Szikra-mozgalmár, a Fidesz nem kért tőle bocsánatot, sőt

egy antifa támadásban Budapesten, de mint kiderült, ártatlan volt. Az ellenzéki képviselő felszólította a kormánypártokat, hogy
Legalább ilyenkor hagynád abba a hazudozást és kérnél bocsánatot! Ártatlan emberekről hazudoztál, hatalmi érdekből, és most is ezt
... válaszadónak lehetősége lenne most bocsánatot kérni tőle, amiért ártatlanul vádolták meg. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott:
... volt. Önöknek minimum bocsánatot kellene kérniük a nőtől, aki most itt van. Jámbor napirend előtti felszólalására válaszul

Parászka Boróka hvg360

Parászka Boróka: Kisebbségi magyarként kérjük (vissza) a woke-ot és a PC-t

az identitását, vagy arra, ha valaki kisebb beosztásba, alacsonyabb fizetési kategóriába került, mert az a lakhelye, születési helye
kinek a papné, ezeket a fogalmakat ki-ki politikai hovatartozása és ízlése szerint használja, de használja). Woke és pc egy másik
.... A kisebbségi magyarok között is jelen van a rasszizmus. Azért mi nem vagyunk cigányok – kérik ki maguknak sokan, és egészen biztosak
... egyet tehetünk: kisebbségi magyarként kérjük (vissza) a woke-ot és a PC-t. A közép-kelet-európai társadalmak, nemzetállamok minden

hvg.hu Itthon

A TV2 hónapokkal a határidő után kért bocsánatot Donáth Annától

A momentumos politikus már végrehajtókat küldött a csatornára, hogy kikényszerítse a jogerős bírósági ítéletben
„A jogsértés miatt Donáth Annától ezúton kérünk elnézést” – hangzott el a műsorban. Bár az ügyben, az ő javára még tavaly jogerős
... csak azután voltak hajlandó közzétenni a bocsánatkérést, hogy a politikus végrehajtókat küldött rájuk , és ez nemrég a cégkivonatba

hvg.hu Itthon

Kétszer is megfordult Schadl György az Igazságügyi Minisztériumban a letartóztatása előtti napon

A tárcánál azt nem tudták megmondani, hogy kivel vagy miről tárgyalt a végrehajtói kar elnöke az épületben
Bírósági Végrehajtói Kar vezetője Völner Pál igazságügyi államtitkárt lefizetve juttatta pozícióhoz a neki
... szerint Schadl – aki egészen a múlt heti lemondásáig a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke volt – aznap reggel fél kilenckor ment
... az októberi vádiratában 10 év börtönbüntetést kért Schadl Györgyre, míg Völner Pál volt államtitkárra 8 évet. Schadl és Völner esetében

hvg.hu Világ

Miután lelőtték a feleségét és a 9 éves fiát, kiugrott az ablakon, hogy a két kislányát még felnevelhesse - ezt mondta a texasi lövöldözés túlélője

A szomszéd nyitott tüzet a családra, miután megkérték, hogy arrébb
aki szombaton öt szomszédját megölte, amikor arra kérték, hogy ne lövöldözzön . Az elkövető, Francisco Oropeza jelenleg szökésben
... arra kérte, hogy messzebb lövöldözzön, hogy a gyerekei tudjanak aludni. Francisco Oropeza ezt követően jelent meg - feltehetően

Sztojcsev Iván Gazdaság

A vöröshagyma drágul, de az Xbox sokkal olcsóbb lett - elkértük a KSH-tól az infláció legrészletesebb számait

Elkértük a több, mint 900 termékből álló listát, amelyből kiszámolták, hogyan jött ki a 25,2 százalékos
elkértük a KSH-tól a teljesen részletes, több, mint 900 tétel listáját, amelyből ezt a statisztikát összerakják, és meg is kaptuk. (A
... és a szemétszállítás mellett nemcsak sok fizetős ügyintézés, például a közjegyzői és a földhivatali díj vagy az autók műszaki
... olyan tankönyv maradt mostanra, amely nem ingyen volna, az a kevés megmaradt fizetős viszont 138,9 százalékkal drágább, mint egy évvel

Karafiáth Orsolya hvg360

Az én hetem: "Tiszteld a másik hitét", Karafiáth Orsolyában egy sosem értett mondat visszhangzik

Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Karafiáth Orsolyának most
letartóztatásban lévő Schadl György és a végrehajtói kar teljes vezetése, indoklás nélkül felmentették Ruszin-Szendi Romuluszt , a
... hitelt. A férj már a múlté, a babák nem érkeztek meg. Lebbentek a függönyök, láttam az árnyukat, a képzelet szülte figurájukat az ajtórésben
..., míg valóban és tökéletesen jól nem leszünk. Ha csak így nem. Vagy ha csak máshogy nem. Tiszteld a másik hitét, visszhangzik bennem

Kovács Gábor hvg360

Hol a pénz?, kérdezte Gulyás Gergely Karácsony Gergelytől – Varga Mihálynál, válaszolta a főváros

A főváros az elmúlt bő fél évben igyekezett felkészülni arra a helyzetre, hogy fizetési problémák állhatnak elő – magyarázza Kiss Ambrus
óta a kormányzat adóssága 21,6 ezermilliárd forintról több mint a duplájára nőtt. Az általa könyvelt büdzsé az idén a
... arra a helyzetre, hogy fizetési problémák állhatnak elő – magyarázza Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, miért hirdették meg éppen
... Budapesten. A Főpolgármesteri Hivatal adóhalasztást fog kérni a NAV-nál a bérjárulékokra és az áfabefizetésekre (ez nem érinti

MTI / hvg.hu Itthon

Schadl lemondása után keményít be a végrehajtókkal szemben a Fidesz

Schadl György hónapokon át úgy volt a végrehajtói kar elnöke, hogy közben letartóztatásban van és vádat emeltek ellene korrupció vádja
Nem sokkal azután, hogy a letartóztatásban lévő Schald György elnök és a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar teljes vezetése benyújtotta
... büntetőeljárás alatt (gondatlan bűncselekmény esetén a felfüggesztés csak egy lehetőség); a felfüggesztett végrehajtó nem
... megválasztani a végrehajtói kar vezetésébe a rendkívüli közgyűlésen. Az MTI összefoglalója szerint a törvénymódosítás kitér arra is

Dubaji pénzért magyar cég szállít orosz gázt Moldova fagyoskodó oroszbarát régiójába

Dubaji pénzért magyar cég szállít orosz gázt Moldova fagyoskodó oroszbarát régiójába

Elengedték a szaúdi hatóságok azt a nőt, akit Twitter-bejegyzések miatt 34 év börtönre ítéltek

Elengedték a szaúdi hatóságok azt a nőt, akit Twitter-bejegyzések miatt 34 év börtönre ítéltek

GKI: 2010 óta csak eldöcög a magyar feldolgozóipar régiós összehasonlításban

GKI: 2010 óta csak eldöcög a magyar feldolgozóipar régiós összehasonlításban

Nem találták nyomát a medvének, ami elől állítólag vadászok menekültek Ózdnál

Nem találták nyomát a medvének, ami elől állítólag vadászok menekültek Ózdnál

Vajon tényleg létezik szexuális összeillés?

Vajon tényleg létezik szexuális összeillés?

Újabb halálos repülőgép-baleset történt az USA-ban

Újabb halálos repülőgép-baleset történt az USA-ban

Forint vagy deviza: az itt a kérdés az állampapírok kamatának drámai csökkenése után

Forint vagy deviza: az itt a kérdés az állampapírok kamatának drámai csökkenése után

Berepült egy orosz katonai repülőgép a lengyel légtérbe navigációs hiba miatt

Berepült egy orosz katonai repülőgép a lengyel légtérbe navigációs hiba miatt

Elemzők az inflációról: Hidegzuhany, a megélhetési válságot idézi, akár kamatemelés jöhet

Elemzők az inflációról: Hidegzuhany, a megélhetési válságot idézi, akár kamatemelés jöhet

A címlapról ajánljuk