Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Vállalkozás

Hosszan eltartható zöldségfelvágottal dönthetnek falat a magyarok Berlinben

Paralízises betegeket segítő mobilalkalmazás, hosszan eltartható zöldségfelvágott és ingyenes online oktatási platform mutatkozhat be a
előválogatója, ahol 15 fiatal diák, kutató, illetve szakember mutatta be ötletét. Mobilapptól a zöldségeken át az online oktatásig
... Horváth Dániel és társa pedig az EduBase online oktatási platformot mutatta be, amely ingyenes videokurzusokat, valamint ehhez

Hamvay Péter Itthon

Kész a halállista

Tavaly óta tart a folyóiratok csuklóztatása. A Színház, a Muzsika és a 2000 című folyóirat megszűnik; a már csak online megjelenő
Ám az online megjelenés is gyakran csak elodázza a halált, hiszen kell egy korszerű felület és egy alkalmazott, aki naponta
... Ráadásul, mint Ambrus Judit, a Beszélő szerkesztője elmondta, Magyarországon nincs kultúrája az online folyóirat-olvasásnak. A
... nem jelenik meg print formában, most az online felülete sem kapott támogatást. Neményi László főszerkesztő a hvg.hu-nak elmondta, a

Itthon

63 millióval dobják meg a köztévés műsor honlapját

63 és fél millió forint közpénzt kap a köztévé egyik műsorának honlapja. A Ridikül online portálon elsősorban női témákkal foglalkoznak
Hatóság tájékoztatása szerint "a nyertes ajánlattevő feladata a Ridikül című online női webportál tartalmának szolgáltatatása, a
... működtetése, az elkészített anyagok feltöltése a megrendelő által üzemeltetett online felületre". A munkába beletartozik majd

MTI Gazdaság

Nagyon pörögnek az online kasszák

A NAV adatai szerint sokkal többet költöttünk az év első hónapjaiban azokon a helyeken, ahol kötelező az online
Tavalyhoz képest jelentős forgalomnövekedést mutattak az online pénztárgépek. A Népszabadság szombaton a Nemzeti Adó- és Vámhivatal
... az online kasszák használatára kötelezett kiskereskedelmi egységekben, a vendéglátásban és a kereskedelmi szálláshelyeken, míg egy

hvg.hu Tech

1,5 órára leállnak az OTP rendszerei, az online fizetés is

Az informatikai karbantartás hatása várhatóan keveseket érint, de őket nagyon. Leáll az online fizetés
sem. A már megváltott menetjegyek átvétele, otthon nyomtatott jegyek és elektronikus számlák letöltése, valamint a

hvg.hu Vállalkozás

Újraindítja a Tesco a vasárnapi házhoz szállítást

A boltzár kinyírta az online áruházak vasárnapi házhoz szállítását is. Most, hogy a boltzárat kinyírták, érkezik az áru a hét utolsó
folytassák ezt a tevékenységet. Most, hogy a parlament eltörölte a vasárnapi boltzárat, ismét szabad a pálya az online áruházak

hvg.hu Vállalkozás

Jön az online pénztárgép a kaszinókba? Vagy nem jön? Vagy nem az, de valami online jön?

Folytatódik a maszatolás a kaszinókba telepítendő online pénztárgépek körül, ezúttal Tállai András mondott semmit e tárgyban. Az
hogy levelét laza nonsalansszal „Tisztelt Képviselő Úr!” megszólítással indítja – előbb közli a kérdezővel, hogy a kaszinókban nem az
... módszere miatt a játékkaszinók forgalmának napi szintű nyomon követéséhez nem az online pénztárgép a legmegfelelőbb eszköz. A
... továbbra sem nem nagyon tudni semmit arról, hogy lesz-e online pénztárgép a kaszinókban, ha lesz, milyen terminusra lehet számítani, a

hvg.hu Vállalkozás

Új névvel pörög tovább az egyik legmenőbb magyar startup

Magyar és könnyebben kiejthető névre vált az online takinénis startup, a Helpy. Rapid és miniatűr közvélemény kutatás után a Rendi névre
legjobban pörgő magyar startup , a Helpy. Az online takarító rendelő szolgáltatás ezentúl a Rendi néven megy tovább, honlapjuk már el

1
154 155 156 157 158
413
Alternatív gyermekvédelem: a fiatalok becsalogatását is támogatja a kormányzati kocsmaprogram

Alternatív gyermekvédelem: a fiatalok becsalogatását is támogatja a kormányzati kocsmaprogram

Látta, hogy megvernek valakit egy miskolci buszmegállóban, odament, őt is megverték

Látta, hogy megvernek valakit egy miskolci buszmegállóban, odament, őt is megverték

Meghalt az önkéntes véradó, akinek 2,4 millió csecsemő köszönhette az életét

Meghalt az önkéntes véradó, akinek 2,4 millió csecsemő köszönhette az életét

Harvey Weinstein reagált arra, hogy az ő gyerekeinek is hálálkodott az Oscar-díj átvételekor Adrien Brody

Harvey Weinstein reagált arra, hogy az ő gyerekeinek is hálálkodott az Oscar-díj átvételekor Adrien Brody

Ha Orbán fizetésemelésére van pénz, akkor a mienkre miért nincs? – tette fel a kérdést, majd sztrájkot hirdetett a közalkalmazottak szakszervezete

Ha Orbán fizetésemelésére van pénz, akkor a mienkre miért nincs? – tette fel a kérdést, majd sztrájkot hirdetett a közalkalmazottak szakszervezete

A KFC parkolóiban is megjelennek a villanyautótöltők

A KFC parkolóiban is megjelennek a villanyautótöltők

Évek óta várt frissítés érkezett a GTA 5-höz

Évek óta várt frissítés érkezett a GTA 5-höz

Európa számára az igazság pillanata nem csupán Ukrajnáról szól – a Newsweek elemzése

Európa számára az igazság pillanata nem csupán Ukrajnáról szól – a Newsweek elemzése

Különleges, átlátszó androidos telefonok érkeztek

Különleges, átlátszó androidos telefonok érkeztek

A címlapról ajánljuk