Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Itthon

BKV-ügy: vallomást akar tenni Fuzik Zsolt

Ártatlannak vallja magát a BKV előzetes letartóztatásban lévő volt informatikai igazgatója, aki egyúttal időpontot is kért az ügyben
kértek az illetékes ügyésztől, hogy Fuzik Zsolt teljes körű vallomást tehessen. Az ügyvéd úgy fogalmazott, hogy a BKV volt informatikai

MTI Gazdaság

Kilenc millió dolláros fizetést kap a GM főnöke

lesz az idei javadalmazása, ebből 1,7 milliót fizetés, 7,3 milliót pedig opciós részvények formájában
t, az AT&T amerikai telefontársaság egykori vezérigazgatóját az Obama-kormányzat júliusban, az autóipari konszern csődeljárása után

MTI / hvg.hu Világ

Dubaji gyilkosság: botrány a briteknél, Izrael hallgat

A brit mellett a francia, az ír és a német kormány is magyarázatot és tájékoztatást kért Izraeltől az üggyel kapcsolatban
Dubajban elkövetett merénylettel összefüggésben, Franciaország és Németország pedig magyarázatot, illetve tájékoztatást kért ugyanezzel
... vizsgálattal. "Máig sem tudja senki, hogy mi történt." Egy neve elhallgatását kérő, magas rangú izraeli tisztségviselő
... tájékoztatást kért az izraeli nagykövettől azokkal a hamisított brit, ír, francia és német útlevelekkel kapcsolatban, amelyeket a gyanú

Itthon

Kéri: a Fidesz intenzív semmitmondással tarthatja meg táborát

ez derült ki a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének keddi budapesti rendezvényén, melyen két ismert politológus, Kéri
fog tudni” – tréfálkozott antréjában  Kéri László politológus, a Magyar Tudományos Akadémia Politikatudományi Intézetének tudományos
... padlófogása meddig tart. Kéri úgy látja, hogy az első fordulóban majdnem minden eldől, „ április 11-én este már gyakorlatilag mindent
...”. Az Orbán Viktort egykor az ELTE ÁJK-n oktató, őt jól ismerő Kéri arra hívta föl a figyelmet, hogy június 11-től egy hónapon át

MTI Plázs

Eperjes Károly azt kérte, a kórházban ne látogassák

pénteken az MTI-t. Eperjes Károly arra kéri az érte aggódókat, hogy a kórházban ne látogassák
megerősítette, hogy szerdán délután Budapesten a Bazsalikom gyógyszertárban lett rosszul, eszméletét vesztette és kórházba vitték. Eperjes Károly

MTI Itthon

Zsanett-ügy: jövő szerdára halasztották a perbeszédeket

Rövid tárgyalás után jövő hétre halasztotta a Fővárosi Bíróság a perbeszédeket E. Zsanett pótmagánvádas eljárásban zajló perében; a halasztást
állapotára tekintettel kérte, hogy több órásra tervezett perbeszédét később mondhassa el. Ezt ugyan a védők többsége ellenezte, ám a

MTI Világ

Fegyveres katonák megrohamozták az elnöki palotát Nigerben

Fegyveres katonák megrohamozták az elnöki palotát csütörtökön Niger fővárosában, Niameyben - állították szemtanúk. Névtelenséget kérő
A Nyugat-afrikai Gazdasági Közösség (ECOWAS) tavaly ősszel felfüggesztette Niger tagságát, az Európai Unió pedig az alkotmányos rend

MTI Itthon

Nagybányai bánya: tájékoztatást vár a miniszter a szlovákoktól

Azonnali hivatalos tájékoztatást kért a nagybányai aranykitermelés tervezett újraindításáról Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi
helyszínén egy vállalat környezetvédelmi engedély kibocsátását kéri a román hatóságoktól - áll a tárca közleményében. Szabó Imre
... átnyúló környezeti hatásokról szóló Espooi Egyezményre hivatkozva - arra kérte a román felet, hogy haladéktalanul tájékoztassa
... vállalat környezetvédelmi engedély kibocsátását kérte a román hatóságoktól. Borbély László romániai környezetvédelmi miniszter a

hvg.hu Sport

Tiger Woods visszatér?

bocsánatot kérjen, és a pályákra való visszatéréséről beszéljen - olvasható a Sports Marketing legutóbbi

hvg.hu Társadalom

Orbán Viktor: Állítsuk magyar lábra a gazdaságot

feltámasztása, a pénzügyi fegyelem helyreállítása - a fizetési határidők drasztikus lerövidítésével. A Fidesz elnöke ismét hitet tett
feltételeket teremt a vállalkozások számára, helyreállitja a fizetési fegyelmet a fizetési határidő drasztikus

hvg.hu Tech

Netes bűnözési trend 2010-ben

szoftverek, a kémprogramok, a kattintásos csalások, valamint az előlegfizetési csalás és a kéretlen levelekben hirdetett gyógyszerek
scareware), a kémprogramok (spyware), a kattintásos csalás (click fraud), valamint az előlegfizetési csalás (advance-fee fraud) és a

hvg.hu Tech

Pókerdomain kelt el rekord áron

Egymillió dollárért kelt el a poker.org domainnév. Még soha nem fizettek ennyit .org kiterjesztésű névért azelőtt
engineering.org volt, amit a sexe.org követett 151,400 dolláros árral. A poker.org-ért fizetett dollárszázezrek még mindig
..., a candy.com-ért pedig hárommilliót fizettek. A .org regisztrációk az utóbbi másfél évben lettek egyre népszerűbbek: 2009 második

Vállalkozás

Mit tehetünk, ha adótartozásunk van?

Mit tehet, aki nem tudja határidőre befizetni az adótartozását? Milyen fizetési könnyítésekre van mód, s az adóhatóság
okoz-e. Ha valaki fizetési könnyítést kap, akkor az pótlékköteles, a jegybanki alapkamat összegével megegyező pótlékot kell
... Aki nem tudja befizetni adóját, részletfizetési, illetve fizetési halasztási kérelmet nyújthat be az adóhatósághoz. Ennek
... magánszemélyek esetében az APEH vizsgálja az adózó életkörülményeit, bevételeit, kiadásait, hogy a befizetendő adó lerovása súlyos

Bemutatta Nagy Márton, mihez kezdenek az emberek az állampapírok pénzesőjével

Bemutatta Nagy Márton, mihez kezdenek az emberek az állampapírok pénzesőjével

Bekérették Bosznia-Hercegovina magyar nagykövetét Magyar Levente kijelentései miatt

Bekérették Bosznia-Hercegovina magyar nagykövetét Magyar Levente kijelentései miatt

Tekintetmágnes Gaudí dizájnú F1-autó: körbefotóztuk a gyönyörű katalán versenygépet

Tekintetmágnes Gaudí dizájnú F1-autó: körbefotóztuk a gyönyörű katalán versenygépet

Állampapírpénzek: mit lehet tenni a Nagy Márton-i őrület idején?

Állampapírpénzek: mit lehet tenni a Nagy Márton-i őrület idején?

Nőnap NAV módra: fokozott figyelemre számíthatnak a virág- és ajándékárusok

Nőnap NAV módra: fokozott figyelemre számíthatnak a virág- és ajándékárusok

Európában az 1548 lóerős csúcs Xiaomi: Ultra mobillal fotóztuk körbe az Ultra autót

Európában az 1548 lóerős csúcs Xiaomi: Ultra mobillal fotóztuk körbe az Ultra autót

Ferenc pápa még mindig tudja, hogyan kell felbosszantani Donald Trumpot

Ferenc pápa még mindig tudja, hogyan kell felbosszantani Donald Trumpot

Fülesek, okosóra és tabletek: kezünkben a Xiaomi ütős újdonságai

Fülesek, okosóra és tabletek: kezünkben a Xiaomi ütős újdonságai

Amerikának is odaszúrtak a legjobb dokumentumfilm rendezői az Oscar-gálán

Amerikának is odaszúrtak a legjobb dokumentumfilm rendezői az Oscar-gálán

A címlapról ajánljuk