Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Tech

A digitális szocializmus valóban működik?

amire eddig egyetlen államforma és politikai rendszer sem tudott választ adni. Az IT-ipar eredményeiből nemcsak a politikusok és
forráskódú iparág teljesítményét elemzi, durván 250 000 embert tart nyilván, akik közel 275 000 projekten dolgoznak. Ez pedig csaknem a

hvg.hu Kult

A gépzene ősatyjai a BalatonSoundon

A nap legnagyobb szenzációja kétségkívül a Kraftwerk lesz, akik 22 órától lépnek fel a nagyszínpadon. De nem csak ebből áll a pénteki
A Volt fesztivál kapcsán már ajánlott Fine Cut Bodies - akivel a blogbarátok a tavalyi Goldenblog díjkiosztóján is találkozhattak

MTI Itthon

Veres elvállalná az uniós biztosi posztot

Veres János volt pénzügyminiszter elvállalná az uniós biztosi posztra jelölést. A szocialista politikus csütörtökön, a Magyar Televízió
... című műsorában elmondta: egyike azoknak, akiknek a neve szóba került a jelöléssel kapcsolatos

MTI Világ

Leváltották a holokauszttagadást elhallgató bíborost

A pápa lényegében felmentette tisztségéből Darío Castrillón Hoyos bíborost, akit a Vatikánban felelősnek tartanak azért, hogy az
Arról beszélt, hogy "nem voltak gázkamrák", és azokkal a "revizionistákkal" ért egyet, akik szerint mindössze "200 ezer-300 ezer zsidó
... méltóság és vezető politikus is hangot adott felháborodásának. A Szentszék Hoyost okolta a pápát ért bírálatokért. A bíborosnak tudnia

MTI Világ

Több alázatot várna el a magyar politikusoktól Szlovákia

Több alázatot várna el Szlovákiával kapcsolatban a magyarországi politikusoktól a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) - jelentette ki kedden a
politikusok nem tudnak úgy beavatkozni, ahogy azt tehették akkor, amikor a Magyar Koalíció Pártja is része volt a koalíciónak.    

MTI Itthon

Jobbik: Szkinhed Bandi és Zsiráf nem párttag

Nem párttagok azok a testőrök, akik a Jobbik kampányában dolgoztak, múltukért a pártnak nem kell felelősséget vállalnia - mondta Vona
" több olyan ember is található, akiket erőszakos bűncselekmények miatt ítélt el korábban a bíróság.     A szocialista képviselő

MTI Itthon

Nem lesz négypárti a szlovák nyelvtörvényről

hogy a kérdésben először szakértői megbeszélés legyen, s utána egyeztessenek a politikusok, a Fidesz viszont várhatóan képviselteti
a politikusok.     Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője elmondta: a Fidesz részt szokott venni a parlamenti frakciók

Csikász Brigitta Itthon

Hogyan lesz valakiből bűnöző?

Ahogy terroristának sem születik az ember, inkább azzá válik, úgy bűnözésre sem véletlenül adják fejüket azok, akik ugyanúgy vállalják
..., mint mások a civil karrierjüket – vélekedtek a rendőrök. Persze vannak olyanok, akiket kényszerpálya vagy családi mintakövetés visz
és egy lépés hátra. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a többség a 20-as évei végére felhagy a bűnözői élettel, akik pedig nem, azok is
... sorolhatók be. A "tradicionális" a nagy hagyományokkal rendelkezőket takarja, olyanokat, akik az olajbűnözés idején jöttek létre és
...: olyan emberekkel találkozik, akik révén csiszolni tudja a tudását, a rab "felsőfokú képzésen" vesz részt. „A Bene László-Donászi

Erdő Péter szerint nem az állampolgársága miatt választották pápává Robert Prevostot

Erdő Péter szerint nem az állampolgársága miatt választották pápává Robert Prevostot

Így ért véget a II. világháború Magyarországon: felszabadulás helyett zsarnokságok hálójában

Így ért véget a II. világháború Magyarországon: felszabadulás helyett zsarnokságok hálójában

A szélsőjobboldali Simion elleni szavazásra kérik a híveiket a romániai magyar egyházak

A szélsőjobboldali Simion elleni szavazásra kérik a híveiket a romániai magyar egyházak

"Itt az én időm" – Dobrev Klára programot hirdetett válása és férje visszavonulása után

"Itt az én időm" – Dobrev Klára programot hirdetett válása és férje visszavonulása után

Egészséges a kisbaba, de az anyuka jól van? Testi-lelki felépülés a szülés után

Egészséges a kisbaba, de az anyuka jól van? Testi-lelki felépülés a szülés után

Semmi máshoz nem hasonlító, eddig sosem látott bolygó jöhetett létre a Földtől nem is olyan messze

Semmi máshoz nem hasonlító, eddig sosem látott bolygó jöhetett létre a Földtől nem is olyan messze

Telex: Köze lehet a Ferenciek terénél pénteken történt rendőri akciónak az ukrajnai kémbotrányhoz

Telex: Köze lehet a Ferenciek terénél pénteken történt rendőri akciónak az ukrajnai kémbotrányhoz

Megdőlt az országos hidegrekord, -4,4 fok volt Nyírtasson

Megdőlt az országos hidegrekord, -4,4 fok volt Nyírtasson

Mint R2-D2, csak ebbe pakolni is lehet: 1 000 000 forintért árulnak egy Star Wars droidot

Mint R2-D2, csak ebbe pakolni is lehet: 1 000 000 forintért árulnak egy Star Wars droidot

A címlapról ajánljuk