Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Gazdaság

Szervkereskedők mozambiki apácákat fenyegetnek

A BBC értesülései szerint a több országból verbuválódó bűnözők árvaházi gyerekeket csonkítanak
kereskedők. Főként Afrika árvaházait veszik célba a bűnözők, akik között mozambiki, dél-afrikaiak, brazilok és portugál állampolgárságúak is vannak

Gazdaság

Vizsgálatot indítana a Fidesz az M5-ös kivásárlásáról

A Fidesz parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az M5-ös autópálya kivásárlása ügyében - jelentette be Áder János
A nagyobbik ellenzéki párt frakcióvezetője "elképesztően arcátlan" megoldásnak minősítette a kivásárlás ügyében született kormánydöntést

Gazdaság

Gyanúsítottként hallgatják ki a Humet elnökét

Civin Jánost a tavaly nyári részvényvásárlásai ügyében hallgatják ki. A rendőrség a PSZÁF feljelentésére indított nyomozást az
meg. Civin szerint a vitatott ügyletben tavaly nyáron a részvényeket az értékpapírcég által folyósított hitelből vette

Gazdaság

Szaddám olajával kenték őket

szerint – közel másfél milliárd hordó olajat ajándékozott az orosz államnak? Az olajon vett barátságok tarifáit összevetve mindenesetre
bukása után felvette az üzleti kapcsolatot Bagdaddal. Király B. Izabella pártjánál kevesebbet szakított az olasz Roberto Formigoni
... politikusok lojalitását viszonylag olcsón, úgyszólván kilóra vette meg az ex-diktátor, hiszen a líbiai miniszterelnöknek és Csád

Világ

Franciaország: Alain Juppé folytatja a politizálást

Juppé annak ellenére döntött így, hogy korábban másfél évi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték egy illegális pártfinanszírozási
ügyben indult eljárás vége előtt bejelentette: ha "megszégyenítő ítéletet" szabnak ki rá, búcsút mond a politikának. A TF1 kedd esti

Világ

Lemondott a BBC elnöke

Gavyn Davies azután döntött így, hogy a Kelly-öngyilkosság ügyét vizsgáló felsőházi lordbíró súlyosan elmarasztalta a brit közrádió
kapcsolatos kormányzati panaszokat. A felsőházi bíró "hibásnak" minősítette a BBC szerkesztési rendszerét. Hozzátette: a Gilligan-jelentés

Itthon

Márciusban folytatják a zászlóégetők perének tárgyalását

A gyorsított tárgyalás hétfői napján a bíróság helyt adott a védők újabb bizonyítási kérelmeinek, s az ügy tárgyalását március 18-ra
családtagjaival együtt megdöbbenve nézte magát a tüntetésről készült felvételeken. A tárgyaláson különben arra is fény derült, hogy M. Giorgio
... állampolgárságú F. Zoltán szintén nem érezte magát bűnösnek. Vallomásában elmondta, hogy a tüntetés félidejében hazaszaladt az izraeli zászlóért, s

Itthon

Három beadvány a Tilos Rádió ügyében

műsorszolgáltatási szerződésének felbontatását kéri a bíróságtól, Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselő pedig határozati javaslatot nyújtott be az
kabinetvezetője. A Jobbik az ügy érintettjeként fordult bírósághoz - jelentette ki, mivel az adó ORTT által szankcionált adásainak
... köztereken állított keresztekkel volt kapcsolatos, míg a szenteste elhangzottakat a párt médiafigyelő szolgálata vette észre.

Itthon

Tilos-ügy: izgatás miatt nyomoznak a Magyar Jelen ellen

A közösség elleni izgatás gyanúját az ügyészség a hetilap január 9-én megjelent, Tilos Rádióval kapcsolatos cikke ügyében állapította
a közösség elleni izgatás gyanúja. A rendőrség közölte: nyomozást indít az ügyben. A kanadai kiadású Magyar Jelen című hetilap

A KFC parkolóiban is megjelennek a villanyautótöltők

A KFC parkolóiban is megjelennek a villanyautótöltők

Megszűnik a Skype: itt van minden, amit az átállásról tudni kell

Megszűnik a Skype: itt van minden, amit az átállásról tudni kell

Látta, hogy megvernek valakit egy miskolci buszmegállóban, odament, őt is megverték

Látta, hogy megvernek valakit egy miskolci buszmegállóban, odament, őt is megverték

Késsel támadtak Pozsonyban egy 20 éves fiatalra, mert magyarul beszélt

Késsel támadtak Pozsonyban egy 20 éves fiatalra, mert magyarul beszélt

Izrael korlátozná Gáza áram- és ivóvízellátását

Izrael korlátozná Gáza áram- és ivóvízellátását

Fél tonna kokaint találtak Luxemburgban étkezési keményítő közé rejtve

Fél tonna kokaint találtak Luxemburgban étkezési keményítő közé rejtve

Meztelenruhák, habcsókruhák és szoborszerű ruhák: így vonultak fel a sztárok az Oscaron és a díjkiosztó utáni partin

Meztelenruhák, habcsókruhák és szoborszerű ruhák: így vonultak fel a sztárok az Oscaron és a díjkiosztó utáni partin

Még a föld is megremegett az Oscar-gála estéjén Hollywoodban – szó szerint

Még a föld is megremegett az Oscar-gála estéjén Hollywoodban – szó szerint

Egy budafoki napelemcég lett Magyarország leggyorsabban növekvő vállalata

Egy budafoki napelemcég lett Magyarország leggyorsabban növekvő vállalata

A címlapról ajánljuk