Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Gazdaság

Fütyült a Fedre az euró

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed az irányadó kamatotot 0,25 százalékponttal 2,25 százalékra emelte. Az elemzők is előzetesen

MTI Gazdaság

Megállapodtak a közszféra béremeléséről

Aláírta a közszféra jövő évi keresetemeléséről szóló megállapodást az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) kormányzati, szakszervezeti
a közszférában, a múlt kritikája is lehetne, de ő inkább a jövőbeli jobb együttműködés lehetőségeként értelmezi. Hangsúlyozta, hogy

MTI Női kézilabda Eb

"Kiizzadt" győzelem a németek ellen

remeklésével és töretlen küzdeni akarásával 26-25-re legyőzte Németország legjobbjait a középdöntő nyitó fordulójában Debrecenben
legjobbjának választott Radulovics, valamint Tóth révén sikerült faragni a komolynak tűnő hátrányból. Javulás a második félidőben

MTI Világ

Megvették Ed Harris büdös zokniját

Elkelt Ed Harris büdös zoknija, az, amelybe az Empire Falls című film forgatásán izzadt bele a
A sztárzoknikra egy amerikai árverésen licitálhattak a vevők, de egyebeket is vásárolhattak, bár csakis a tavaly forgatott Empire Falls című
... a gránitnak látszó kövek fából készültek. Az ok: nagyon szereti Paul Newmant, aki a filmben a sírkövek közt sétált. "Egész életemben

Kult

Magyar filmdíjak Kairóban és Bilbaóban

A Kairói Nemzetközi Filmfesztiválon Bagaméri Eszter a legjobb színésznő díját nyerte el megosztva Böszörményi Zsuzsa Mélyen őrzött
... filmjében nyújtott alakításáért. Mészáros Péter Ki a macska? című rövidfilmje második lett a bilbaói
őrzött titkok című filmben nyújtott alakításért- adta hírül a Filmunió. A kairói operaházban péntek este, a fiatal színésznő
... az elismerést. Az év utolsó A-kategóriás filmversenyének idei magyar választottja Böszörményi Zsuzsa Mélyen őrzött titkok című
... magyar filmszemlén a legjobb rendezés,  színésznő (Bagaméri Eszter), mellékszereplő (Nagy Ervin), valamint a legjobb

Gazdaság

Orosz fenyegetés a Molnak?

A Financial Timesban egész oldalas fizetett hirdetésben perrel fenyeget mindenkit az orosz Menatep csoport, a Jukosz olajvállalat fő

MTI Világ

Rooney a legjobb fiatal focista

A Manchester Unitedet erősítő Wayne Rooney lett Európa legjobb utánpótláskorú labdarúgója Tuttisport olasz napilap szavazása
még a legjobb öt közé, ebben a sorrendben. Tavaly a holland Rafael van der Vaart (Ajax Amsterdam) végzett az élen.

MTI Világ

Gyurcsány 77 tankot és 4 millió lőszert ajánlott fel Iraknak

szerint az elavult tankok átadásával jelentős összegeket takarít meg a honvédség. A kormányfő szerint az Irakban szolgáló magyar katonák a
katonák a karácsonyt már otthon töltik, az ünnepek előtt egy-két nappal hazaérkeznek - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szombaton

Tech

A japán mobiltelefonok világhódításra várnak

Sokak szerint a japán gyártók mobiltelefonjai a legjobbak, mégis ők kasszírozzák be a legcsekélyebb profitot az iparágban. A hazai piac
a hiány képzett mérnökökből. A Deutsche Bank egy elemzője szerint a Toshiba, a Mitsubitsi Electric, a Hitachi és a Casio is jobban

MTI Világ

A World Soccer olvasói Ronaldinhot választották

A neves szaklap, a World Soccer magazin olvasói szerint az FC Barcelona középpályása, Ronaldinho volt a 2004-es év legjobb labdarúgója
helyen az ukrán Andrij Sevcsenko (AC Milan) végzett. A futballbarátok szerint az év legjobb csapata az Európa-bajnok görög válogatott
.... A legjobb edző az FC Portót BL-győzelemre vezető, ma már a Chelsea-t irányító José Mourinho (35,5) lett. Mögötte a görögök német

Folk György (hvg.hu) Tech

Kalózfilmek toplistája

Az Alien vs. Predator című amerikai filmet töltötte le illegálisan a legtöbb felhasználó a fájlcserélő programokon
A legnépszerűbb illegálisan letöltött kalózfilmek és szoftverek havonta meg-jelenő listájának összeállítói szerint – valószínűleg az
... elnökválasztás miatt is - a második helyen 33 500 letöltéssel Michael Moore filmje, a Fahrenheit 9/11 végzett – adta hírül a Digital
.... Az eDonkey fájlcserélőn keresztül naponta átlagosan 2,81 millió felhasználó töltött le, míg a Fast Track hálózatán keresztül 2,43

MTI Gazdaság

Az OTP Banké a Nova Banka

Az OTP Bank ajánlatát ítélték a legjobbnak a horvátországi Nova Banka d. d. megvásárlására kiírt pályázaton, a magyar hitelintézet

Kult

Nagy Sándor - kis hiba?

Görög ügyvédek majdnem beperelték a héten nálunk is bemutatott Nagy Sándor -film készítőit. Ám az egykori uralkodó ma többnyire elítélt
azért, amiről a görög pásztorköltészet férfi szereplői is gyakorta évődtek egymással. Antik erkölcs: tűrés vagy támogatás? Nagy Sándor a
... már önmagában is erősen kétségessé teszi, eséllyel perelték volna-e a most bemutatott Nagy Sándor-filmet a görög nemzeti becsület

Gazdaság

Óvatos befektetési stratégiát ajánl az OTP

A hosszú távú mélyponton lévő, szűkülő globális kockázati prémium trendfordulásának veszélye is indokolja portfóliónk átlagos futamidejének
mélyponton lévő, szűkülő globális kockázati prémium trendfordulásának veszélye is indokolja portfóliónk átlagos futamidejének rövidítését. OTP Bank

Hárs Géza Kult

Szabad a gazda

Zenekarok, írók, képalkotók adják közre műveiket a weben ingyenesen. Miért jó ez nekik? S mit szólnak ehhez a
A nagy kiadók meg csak akkor jelentetik meg a lemezed, ha már ismert zenekar vagy. Maradt az internet meg az, hogy legyen ingyenes."
..., a pécsi Peet zenekar basszusgitárosa indokolta így a hvg.hu-nak, októberben miért tették közzé ingyenesen   teljes bemutatkozó
.... Az album angolul és magyarul is hozzáférhető, s már háromezeren le is töltötték a webről. "Nem veszíthet vele a zenekar, hiszen

Infinit Világ

Kína, szabadság, emberi jogok és a blogok

nyújtotta lehetőségeknek: a külföldi oldalak letiltása, a chatszobák és a fórumok moderálása általános gyakorlatnak számít
letiltották a hozzáférést a naplóknak helyet adó blogspot.com szerveréhez, amely a blogger.com oldalakat futtatta (az ellenőrzésnek
... látókörében – és egy képzettebb felhasználó egy megfelelő szoftver segítségével könnyen indíthat blogot – a kisebb online naplók a hivatalos

MTI Itthon

Újabb tiltakozó akciók az anyaország ellen Erdélyben

Romániai magyar lapjelentések szerint különös, ironikus "gesztussal" próbálta oldani a magyarországi népszavazás nyomán Erdélyben
üzenetükkel ezt akarták oldani. Mindkét romániai magyar lap tudósított egy újabb székelyföldi tiltakozó lépésről. Ciprian Kovács

hvg.hu Média

Visszatért a Terminátor

A Legyen Ön is milliomos, a Barátok közt és a Napló mellett már Arnold Schwarzenegger filmje is szóhoz jutott a 49. hét legnézettebb

Telegraph: Donald Trump amerikai csapatokat vonhat ki Németországból, Magyarországra küldheti őket

Telegraph: Donald Trump amerikai csapatokat vonhat ki Németországból, Magyarországra küldheti őket

Utálja Trumpot? Vásároljon európait! De vajon meglennénk amerikai kütyük, appok és áruk nélkül?

Utálja Trumpot? Vásároljon európait! De vajon meglennénk amerikai kütyük, appok és áruk nélkül?

Meg kell mutatnia, mit tud? Akkor játsszon kicsit a Marióval a mesterséges intelligencia

Meg kell mutatnia, mit tud? Akkor játsszon kicsit a Marióval a mesterséges intelligencia

„Egy szem lányomat megölette az egy szem unokám” – az egész országot sokkolta Soproni Ágnes halála

„Egy szem lányomat megölette az egy szem unokám” – az egész országot sokkolta Soproni Ágnes halála

Erősíti magyarországi jelenlétét a paksi atomerőmű szlovák beszállítója

Erősíti magyarországi jelenlétét a paksi atomerőmű szlovák beszállítója

Boston Globe-tényfeltárás: Így kaptak pénzt Magyarországról Orbán amerikai szócsövei

Boston Globe-tényfeltárás: Így kaptak pénzt Magyarországról Orbán amerikai szócsövei

A kormány kiutasítaná azokat a kettős állampolgárokat, akik veszélyeztetik a „szuverenitást” vagy a „biztonságot”

A kormány kiutasítaná azokat a kettős állampolgárokat, akik veszélyeztetik a „szuverenitást” vagy a „biztonságot”

Bindzsisztán az Arénában - nézegessen fotókat Majka koncertjéről

Bindzsisztán az Arénában - nézegessen fotókat Majka koncertjéről

Egy szerencsés elvitte a 4 milliárdot az ötös lottón

Egy szerencsés elvitte a 4 milliárdot az ötös lottón

A címlapról ajánljuk