Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Deutsche Welle Élet+Stílus

Butítják vagy fejlesztik gyerekeinket a számítógépek?

körökben is többen támadták. A témával kapcsolatban Németországban élő magyar szülők és pedagógusok is megszólalnak. A Deutsche Welle
sajátította el.” Hasonlóképp ítéli meg helyzetet egy berlini középiskolában dolgozó magyar tanárnő, akinek saját gyereke negyedik
... elengedhetetlenebb részévé válnak az iskolai oktatásnak. Az ENSZ adatai szerint a világ általános iskolai osztályainak 46,7%-a
... digitális része az alsó tagozaton legfeljebb öt százalékot tesz ki” – mondta az anyuka. A már idézett Monika egyetért vele abban, hogy

Hamvay Péter hvg360

Krausz Ferenc: Sosem éreztem, hogy kiemelkedő lennék, de a célok eléréséért szinte minden áldozatra képes vagyok

„Azt tanultam otthon, hogy a munkában bízzunk, ne a lottó ötösben reménykedjünk” – mondja az attoszekundumos (a másodperc egymilliárdod
... egymilliárdod része) fizika megalapozásáért és az elektronok mozgásának kutatásáért két társával Nobel-díjban részesült 61 éves móri
pénzre, úgy tűnik, nem szorul rá, mert nagy részét az ön által alapított, ukrajnai fiatalokat segítő Science 4 People egyesületnek
... magyarázni kutatása lényegét, hogy miért is kell a másodperc egymilliárdod részének egymilliárdod részével foglalkozni?
... el, hogy egy puskalövedéket akar lefotózni, amint az a falba fúródik. Ha a lövedék a saját hosszát 2 mikroszekundum alatt teszi meg

Windisch Judit hvg360

„Karikó szinte megszállottan kitartott, és igaza lett. Ez a legjobb az egészben"

immunológus, akivel Karikó Katalin Nobel-díjáról beszéltünk. Karikó Katalin és Drew Weissman október 2-án kapta meg az orvosi
HVG: Mit mutat, hogy egy olyan magyar kutató kapja meg idén az orvosi Nobel-díjat , aki a nyolcvanas évek közepétől nem
... Katalin pályáján végig követhető. De ő mindig hangsúlyozza a magyar gyökereit és hogy az indulásához mennyire fontosak voltak az
..., majd a szegedi munka. Pályája során több magyarral dolgozott együtt, Pardi Norbert biokémikus például fontos szerepet játszott az

Balogh Csaba hvg360

Balogh Csaba: Magyarország, a Nobel-díjak és a nullával osztás esete

Szüleik és tanáraik is magyarok voltak, joggal lehet az egész ország büszke a két friss Nobel-díjas tudósra. Ha róluk nem is, a
Már megint a károgók. Akik csak odáig látnak, hogy a friss és a korábbi Nobel-díjas magyarok közül szinte mindannyian más országban
... jutalmazott három tudós közül nemcsak a magyar Krausz Ferenc él évtizedek óta máshol, de két francia társa is hazáján kívül, az
.... Ott vannak a – nemcsak születése, hanem a magyar állam által is támogatott németországi projektje miatt is büszke

HVG360 hvg360

The Atlantic-jóslat: Trump az orbáni maffiaállamot célozza meg az USA-ban

Franklin Foer végigveszi, mivel járhat egy magyarhoz hasonló
szemleírója, Franklin Foer. Úgy látja, hogy ami készül, arra tökéletesen illik Magyar Bálint nagy fogalmi leleménye: a
.... Trump alatt az amerikai korrupció messze nem volt olyan kifinomult, illetve kiterjedt, mint a magyar. Úgy működött, hogy a cégek

hvg.hu Itthon

A baloldali erők elleni küzdelemről tárgyalt Orbán a láncfűrészes argentin elnökkel

Politikai együttműködésre lépne a magyar kormányfő Javier Mileivel, az anarchokapitalista rockzenészből lett argentin
a választási győzelemhez, és meghívta Magyarországra - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Közölte azt is: egyeztettek a
...-csatlakozásáról – Párizsból Buenos Airesbe utazott tovább, hogy vasárnap részt vegyen Argentína új elnöke, Javier Milei beiktatásán.

hvg.hu Itthon

Elvitelre #44: Szkíták, drogkereskedők, ó-ó-ó Ausztria

meg szerzőink legjobb írásait! Ezen a héten a dublini magyar drogügyek, az osztrák házelnök titkai és a szkíták nyomába
hallgatója az Elvitelrének, vagy bármely HVG-s podcastnak? Töltse ki a HVG Podcastok 2023-as hallgatói kérdőívét, és vegyen részt

MTI Sport

Egy jó félidő kevés volt, elúszott a negyeddöntő a kézilabda-vébén

A magyar válogatott 26-22-re kikapott a svédektől a dán-norvég-svéd közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság középdöntőjében, így
svédek számára a győzelem nyolc közé kerülést ért. A magyarok 18 fős keretéből ezúttal a beálló Füzi-Tóvizi Petra, illetve a Szenegál
... térdsérülést szenvedett kapus, Szemerey Zsófia maradt ki. A hangulat és a közel telt ház nem fogta meg a magyar válogatottat
... ziccert és hétméterest fogott, a kiegyenlített első tíz perc elteltével 5-3-ra vezetett a nemzeti csapat, a maroknyi magyar

Kovács Bálint Kult

Két magyar film esélyes, két magyar már most örülhet – ma adják át az Európai Filmdíjat

Egy magyar rendező olyan díjat vehet át ma este, amit előtte csak hatan kaptak meg, két magyar vonatkozású film esélyes
Az Európai Filmakadémia (EFA) szombat este 36. alkalommal adja át rangos díjait, amelyet a magyarok nagy része akkor
... azt a képet, hogy az EFA díja az „európai Oscar-díj”. A hvg.hu a helyszínről tudósít, így ha valamelyik jelölést díjra váltják a magyar
... értesülhetnek majd először. Idén két magyar vonatkozású film esélyes az Európai Filmdíjra. Európa Legjobb rövidfilmje lehet Buda

Magyar Suzuki Zrt.

Kisterepjáróból egy életrevaló SUV

óta gyártott modellje eredetileg terepjárónak indult, de városi crossoverként tudott kiteljesedni: ez a Vitara történetének első része
lökhárítót picit megemelték, hogy jusson hely a radaros szenzoroknak, amelyek az említett vezetőtámogató csomag részeként az adaptív
.... A fenntarthatóbb közlekedés jegyében a Suzuki 2022 januárjában mutatta be az első öntöltő hibrid Vitarát, többek között a magyar, a

HVG360 hvg360

Nemzetközi lapszemle: Scholznak nagyon is megfelel, hogy Orbán gáncsolja Ukrajna EU-s felvételét?

A Frankfurter Allgemeine Zeitung és a Politico is a jövő heti uniós csúcs előtti helyzetet elemzi. A német lap és a Guardian a kárpátaljai
... helyzetéről és az ukrán-magyar viszonyt megterhelő nyelvtörvényről, illetve annak megváltoztatásáról is ír. A Washington Post szerzője
FAZ A magyar kormányfő a francia elnöknél próbál támaszt találni az Ukrajna elleni blokádpolitikához, ám ott nem sok viszonzásra
... sem érvénye a részükről arra, amit a vendég az EU-bővítés kérdésében képvisel. Ezzel együtt Párizsban nem kívánták úgy
... álláspontját. Mert az alapító államoknak történelmi pillanatokban mindent meg kell próbálniuk az ellentétek áthidalására. Emmanuel Macron

hvg.hu Gazdaság

Ítéletet mondott az S&P Magyarország felett: a kilátások miatt nem aggódik, de visszaesést jósol a hitelminősítő

A jövő évi növekedési prognózist arra alapozzák, hogy Magyarország végre hozzájuthat az uniós források egy
Megerősítette a magyar államadóssági kockázat besorolását ütemezett felülvizsgálata során a Standard & Poor’s. A hitelminősítőnél így
... gyorsabb leküzdését említette. A hitelminősítő mindenesetre emelte a magyar deficitre vonatkozó várakozását: most 5,2 százalékos
... eshet vissza. Ez volt a hitelminősítő idei harmadik értékelése a magyar szuverén államadósságról, az első során, január végén az S&P

hvg.hu Itthon

Donald Tusk: Orbán Viktor nyíltan oroszbarát

A lengyel kormányfői poszt várományosa reményei szerint az unión belül megpróbálja majd tompítani a magyar miniszterelnök döntéseivel
adna az Ukrajnának szállított fegyverekért cserébe. Hozzátette, meggyőzni nem tudja Orbánt, de az unión belül igyekszik majd egyensúlyba hozni a
... miniszterelnök hozzállásának negatív következményeit. Kérdés, hogy a jövőben hogyan hat ez az egyébként sem fényes állapotban lévő

hvg.hu Világ

Tucatjával terelték a gatyára vetkőztetett palesztin férfiakat izraeli fegyveresek Észak-Gázában

Az övezet legészakibb részén található Beit Lahiában történt eseményről videó is
magyarázták a BBC szerint izraeli katonák, miért tereltek az utcára  gatyára vetkőztetett palesztin férfiakat Észak-Gázában. Az övezet legészakibb
... található Beit Lahiában történt eseményről videó is készült. A portál úgy értesült, hogy a férfiak egy részét azóta elengedték

MTI / hvg.hu Itthon

Orbán támogatja a koszovói szerbeket, bár nemrég magyar katonákat támadtak meg

A magyar miniszterelnök egy szerb lapnak adott interjújában a migrációt a 150 éves török megszálláshoz
Magyar kisebbség számos országban él, és tudjuk, hogyan tudja a többség provokálni a kisebbséget. Tehát értem, hogyan működik ez azon
... tüntetők támadtak rá a többségében magyar KFOR-katonákra, kellemetlen helyzetbe hozva a magyar kormányzatot, amely
... sunnyogása után ismerte el végül Böröndi Gábor vezérkari főnök, hogy két magyar honvédnek is amputálni kellett a lábát az összecsapást

Interjút adott Milák Kristóf, az elmúlt másfél évről is beszél benne

Interjút adott Milák Kristóf, az elmúlt másfél évről is beszél benne

Így került rá Jaden Smith fejére a fekete vámpírkastély – interjú a tervezővel, Abodi Dórával

Így került rá Jaden Smith fejére a fekete vámpírkastély – interjú a tervezővel, Abodi Dórával

Az Oscar-díjra jelölt Jancsó Dávid A brutalistáról: Tudtam, hogy ott ülök majd a vágószobában, és szenvedek, hogy ez így nem jó

Az Oscar-díjra jelölt Jancsó Dávid A brutalistáról: Tudtam, hogy ott ülök majd a vágószobában, és szenvedek, hogy ez így nem jó

Élményautózás kimaxolva: megnéztük a legújabb Porsche 911 GT3-at

Élményautózás kimaxolva: megnéztük a legújabb Porsche 911 GT3-at

„Ha nem mozgunk, a csontjaink elporladnak, az izmaink leépülnek, és renyhül a bélrendszerünk”

„Ha nem mozgunk, a csontjaink elporladnak, az izmaink leépülnek, és renyhül a bélrendszerünk”

Hiába vétózott a győri polgármester, a Fidesz megszavazta a fizetésemelést

Hiába vétózott a győri polgármester, a Fidesz megszavazta a fizetésemelést

Szarvasok rohantak fényes nappal a nógrádi Kisterenye utcáin – videó

Szarvasok rohantak fényes nappal a nógrádi Kisterenye utcáin – videó

Náci őrjöngésbe kezdett Kanye West, horogkeresztes pólót is bemutatott

Náci őrjöngésbe kezdett Kanye West, horogkeresztes pólót is bemutatott

Megvannak a hatos lottó nyerőszámai

Megvannak a hatos lottó nyerőszámai

A címlapról ajánljuk