Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Gazdaság

Egyre több külföldi dolgozik a sógoroknál

Ausztriában már negyvenötezerre nőtt a német vendégmunkások száma - adta hírül legfrissebb számában a News című osztrák hetilap. Tavaly szeptemberben
magyar, akiket az idénymunkákra vonatkozó kétoldalú megállapodás alapján foglalkoztathattak. A legtöbb külföldi munkavállaló a volt
... érkezett Ausztriába, számuk meghaladta a 160 ezret. Számukat tekintve őket követték a törökök, majd a németek, azt követően pedig a

Panoráma Tech

Lax Péter nyerte az Abel-díjat

Peter D. Lax magyar származású amerikai matematikusnak ítélte oda csütörtökön a Norvég Tudományos Akadémia a „matematikai Nobel-díjként"
díjra, amelyet először 2002-ben osztottak ki. A neves matematikus 1993 óta a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja. A

hvg.hu Itthon

Gallup: csökkent a Fidesz előnye

A Magyar Gallup Intézet március 2. és 8. között végzett kutatása szerint a biztos szavazók körében a Fidesznek 50, az MSZP-nek 41, az

MTI Gazdaság

Rekordosztalékot fizet a Raiffeisen Bank

A tavalyi 12,621 milliárd forintos adózott nyereségéből 7,049 milliárd forint osztalékot fizet a Raiffeisen Bank - tette közzé a bank tulajdonosa
még nem készítette el a magyar számviteli szabályok szerint készült konszolidált mérlegét. A nemzetközi számviteli szabályok szerint a

Itthon

Medián: nőtt a Fidesz előnye

Elbizonytalanodott az MSZP tábora, nőtt a Fidesz előnye március elején – derül ki a Mediánnak a Magyar Hírlap által közölt
elkötelezettségét – derül ki a Magyar Hírlapban közölt felmérés szerint. A szocialisták szavazatvesztése együtt járt a megmaradt

MTI Itthon

Mégsem Óbudán épül fel az új MTV székház?

A kerületi önkormányzat visszavonta az építési engedélyt, így elképzelhető, hogy nem a korábban tervezett óbudai helyszínen épül fel a
  A kormány tavaly június 30-án döntött úgy, hogy magántőke bevonásával épül fel a Magyar Televízió új székháza Budapesten, az
... a modern magyar köztelevíziózás megteremtéséhez"; arról, hogy mikor lehet "kulcsrakész" az MTV új gyártóbázisa, úgy nyilatkozott, "mi
... a Magyar Televízió új székháza építési és üzemeltetési pályázatának kiírása; a dokumentum az MTI mostani értesülései szerint "tárcaközi

MTI Gazdaság

Az Auchan cáfolja a szlovák kötözött sonkát ért vádakat

A fogyasztóvédelmi hatósághoz és a versenyhivatalhoz fordul az Auchan jogorvoslatért, amennyiben a Magyar Húsiparosok Szövetsége
mint kilenc százaléka az ebben az időszakban forgalmazott országos mennyiségnek. Az Auchan Magyarország Kft. 1998 óta van jelen a

hvg.hu Kult

Kontroll és Koltai az Aranycsirke tízes listáján

Egy hónappal ezelőtt jelentette be az RTL Klub vezetése, hogy a legjobb magyar közönségfilmek és főszereplőik elismerésére
a Kontroll, a Magyar vándor, az Üvegtigris és a Valami Amerika című filmek jutottak. A színészek közül Csányi Sándor (Kontroll
..., Magyar vándor) verseng a továbbiakban a szavazatokért. A tervek szerint évente megrendezendő versenyben az utóbbi nyolc év húsz
... a pénzkeretből finanszírozza a kereskedelmi csatorna, amelyet a médiatörvény szerint magyar alkotások támogatására kell fordítania.  A

MTI Gazdaság

Csányi beszállt a Pickbe

A Dél-magyarországi Húsipari Rt. (Délhús) 31,21 százalékos részesedést vásárolt a Pick Szeged Rt.-ben az Arago Holdingtól - közölte a Pick Rt. a

MTI Gazdaság

Átfogó reformra szorul az adórendszer a kamara szerint

A magyar vállalkozások versenyképessége, a gazdaság fejlődése nagymértékben függ attól, hogy milyen mértékben és ütemezéssel sikerül
kockázatot, sőt többletbevételt hoz - mondta a kamarai vezető. Véleménye szerint az iparűzési adó megszüntetése indokolt, de

Gazdaság

Késhet az euró

Ashoka Modyval, az IMF európai osztálya helyettes igazgatójával. A szakember a hvg.hu-nak adott exkluzív interjúban felvillantotta, milyen lépéseket
erősítették. Most azonban a magyar gazdaság egy új, döntő szakaszba lépett. Ismét időszerűvé vált a gazdasági növekedés felgyorsítása –
... meg tárgyalópartnereim, mind a kormány, mind a Magyar Nemzeti Bank részéről. Legalább 3-4 százalékos, de talán még gyorsabb gazdasági
... vállalkozókat a versenyből. A. M.: Kétségtelenül előtérbe kellene helyezni a fiskális fegyelem erősítését. A magyar költségvetési

hvg.hu Kult

Az operaház fantomjától a Jungle Funkig

kiállítása a Magyar Természettudományi Múzeumban, Barbara Hendricks, napjaink egyik legünnepeltebb operacsillaga, valamint a Jungle
Ladjánszki Márta: „Ladies first” - táncelőadás Ladjánszki Márta legújabb munkájához a magyar kortárs tánc négy fiatal
... a Magyar Természettudományi Múzeumban. A világon egyedülálló kiállítás több mint 6800 csiszolt példánnyal dicsekedik, amelyek összesen
.... Az első állomása lesz a Magyar Természettudományi Múzeum. A kollekció olyan drágaköveket is magában foglal, melyek a maguk nemében a

MTI Itthon

Fogyatékosokkal foglalkozó tematikus műsorhét az MTV-n

A fogyatékossággal élők helyzetét és problémáit hangsúlyosan megjelenítő műsorokkal jelentkezik a jövő héten a Magyar Televízió (MTV); a
él fogyatékossággal, családtagjaikkal együtt mintegy 2,5-3 milliós csoportot alkotva. Rudi Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy "a

MTI Gazdaság

Megtévesztheti a fogyasztókat az Auchanban kapható szlovák sonka

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséghez fordul a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség), miután szerdán megkapta a Húsipari
hogy a magyar fogyasztók és a hazai feldolgozó üzemek érdekei ne sérüljenek. A szakember hozzátette: a múlt évben a 450 milliárd
... a belföldi árbevétel aránya 75-80 százalék körül mozgott. A magyar húsfeldolgozóknak tehát létérdeke a magyar piac
... titkára szerint annál is fontosabb, mivel az utóbbi időben a magyar cégek export-árbevétele csökkent. Mindezt az is mutatja, hogy a

MTI Gazdaság

Kóka: egymilliárd dollárosra nőhet a hazai szoftveripar 2010-re

A magyar szoftveriparban jelentős növekedési potenciál rejlik, amelynek kiaknázása koreai hardvergyártókkal közösen sikerrel
A szerdán megrendezett Magyar-Koreai Fórumon tartott előadásában a miniszter azt mondta, hogy a magyar szoftveripar
... kulcsszerepe lehet annak az együttműködési lehetőségnek, amelyet a magyar kormánydelegáció múlt héten vetett fel koreai

MTI Világ

Adevarul: lehurrogták Gyurcsány üzenetét Erdélyben

Nem a magyar politika ellentétei gyűrűztek be az erdélyi közéletbe, hanem az erdélyiekhez intézett szó cinikus eszköziesítése kapott
Miközben a romániai magyar napilapok az egész Erdélyt átfogó, sőt az ó-romániai területekre is figyelő helyszíni tudósításokban
... be az 1848-1849-es magyar forradalom és szabadságharc 157. évfordulójának megünnepléséről, a bukaresti román újságok közül csak
... szóló fényképes riport a következő négyhasábos címmel: "A magyar kormányt Erdély-szerte lehurrogták a magyarság ünnepén"

Ferenc pápa még mindig tudja, hogyan kell felbosszantani Donald Trumpot

Ferenc pápa még mindig tudja, hogyan kell felbosszantani Donald Trumpot

Otthagyta a Metát a sztárügyvéd, mert a cégen és Mark Zuckerbergen is „neonáci őrület lett úrrá”

Otthagyta a Metát a sztárügyvéd, mert a cégen és Mark Zuckerbergen is „neonáci őrület lett úrrá”

Szijjártó szerint az EU megsértette a Magyarország felé vállalt energiabiztonsági garanciáit

Szijjártó szerint az EU megsértette a Magyarország felé vállalt energiabiztonsági garanciáit

Kizsebelik a várost, majd ott a cetli, hogy bocs – Karácsony jobbkeze a Fülkében a főváros és a kormány csatájáról

Kizsebelik a várost, majd ott a cetli, hogy bocs – Karácsony jobbkeze a Fülkében a főváros és a kormány csatájáról

Ha ön érzéketlen, önző nagyvállalat, akkor jól vigyázzon, mert beperli Gyurcsány

Ha ön érzéketlen, önző nagyvállalat, akkor jól vigyázzon, mert beperli Gyurcsány

FT: Egy volt Stasi-tiszt amerikai befektetőkkel indítaná újra az Északi Áramlat 2 gázvezetéket

FT: Egy volt Stasi-tiszt amerikai befektetőkkel indítaná újra az Északi Áramlat 2 gázvezetéket

Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?

Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?

Egy egyszerű beállítással megnövelheti iPhone-ja üzemidejét

Egy egyszerű beállítással megnövelheti iPhone-ja üzemidejét

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nem csatlakozik az orvosok szombati tüntetéséhez

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nem csatlakozik az orvosok szombati tüntetéséhez

A címlapról ajánljuk