Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Gazdaság

Milyen hatása lesz Magyarországra a német választásoknak?

a legnagyobb exportpiacon, vagy újra kell gondolni a magyar gazdasági stratégiát, végső következtetést korai levonni - vélekedett Rácz
szerint újra kellene gondolni a magyar gazdasági stratégiát. Végezetül a kutató arra hívta fel a figyelmet, hogy a héten sorra kerülő

MTI Világ

Visszatérnek az atomellenőrök Észak-Koreába

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezetője szerint Észak-Korea ismét csatlakozik az atomsorompó-szerződéshez, így újból beenged a
nem tudja kinyilvánítani, hogy Irán nukleáris területen folytatott minden tevékenységét bejelentette, ezért újabb bizalomerősítő

MTI Világ

A német sajtó a bizonytalanságtól tart leginkább

egy harmadikat középen, amely mindenhova vezethet, még új választásokhoz is - írta hétfői vezércikkében a Die
A jobboldali berlini lap szerint még sohasem fordult elő Németországban, hogy egyszerre két párt is magának követelje a
..., a liberálisokból és a zöldekből állna. A Handelsblatt című gazdasági-pénzügyi lap szerint figyelemre méltó választási kampány
... Allgemeine Zeitung úgy vélekedett, hogy a játék csak most kezdődik. A konzervatív lap szerint az a tény, hogy sem a CDU, sem a CSU nem

hvg.hu Gazdaság

Betemetheti a cégeket az adóbevallás januártól


be a hozzá fűzött reményeket: nagyon kevesen éltek ezzel a lehetőséggel. A jelenlegi rendszert sok kritika érte. Főleg azt sérelmezik
... kialakításával ezt a két problémát kívánja orvosolni, illetve az egészségügyi kiadások kontrollálását próbálja megoldani. Az új
... társadalombiztosítási adatszolgáltatást (pl. a NYENYI-lapot) kiváltsa. A nagyobb részletezettségű bevallás várhatóan nagyon nagy

MTI Itthon

SME: Sólyom természetvédő aktivistát játszott

Címoldalon számol be a SME című szlovák liberális lap hétfőn arról, hogy Sólyom László magyar államfő szombaton részt vett a zöld
minőségben a Zengőn túrázott. A hvg.hu szerkesztőségi blogja mindkét helyre követte. A lap szerint "az elnök szombaton ismét
... kabinet nem szeretne semmilyen botrányt, amely rontaná az újraválasztásának egyébként is csökkenő esélyeit" – teszi hozzá a lap
... referendum során a választók elvetették" – fejezi be írását a szlovák liberális lap.

MTI/hvg.hu Világ

Merkel vagy Schröder?

Németország háború utáni történelmének legrövidebb választási kampánya után a közel 62 millió választásra jogosult többsége vasárnap új

Világ

Gáza: szabad határ, Hamász-erőfitogtatások

az egyiptomi határ. Amíg a törvényes rend nem áll helyre, Izrael nem hajlandó újabb tárgyalásokra a palesztinokkal
után. A harc tétje a januári parlamenti választás, ahol várhatóan újraosztják a kártyákat, megszűnik a Fatah hegemóniája és az új
... harcosok. Az utóbbi napok történései hatására az izraeli kormány sebtében újabb határőr egységeket küld a térségbe és költségvetési

hvg.hu Tech

Kovács Zoltánt beválasztották az EICTA elnökségébe

Londonban tartotta közgyűlését az Európai Digitális Technológiaipari Szövetség (EICTA) közgyűlésére, ahol Kovács Zoltánt, az Informatikai
Az új EU-tagállamok nemzeti szövetségei közül a magyar mellett a cseh és a lengyel elnököt is beválasztották az új
... Provoost-ot (aki egyébként a Philips Consumer Electronics vezérigazgatója) szintén két évre választották újra, az alelnöki posztra

MTI Világ

Az UEFA a bírók érdekeit védi a játékosokkal szemben

United Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen második sárga lappal büntetve kiállította az őt megtapsoló Wayne
lappal kell büntetni. Rooney fantasztikus tehetség, de nem sok időt fog a pályán tölteni, ha nem tanul meg viselkedni." A
... támadója a Villarreal elleni mérkőzésen egy szabálytalanságért sárga lapot kapott. Rooney megtapsolta a bírót, aki ezért második sárga

Gazdaság

Átigazolási piac az európai futballban

Az angol Premier League klubjai költötték a legtöbb pénzt új játékosokra az idei nyári átigazolási szezonban is. A kontinens csapatainak
fordulójában a bajnoki címvédő Chelsea, mire José Mourinho edző három cserével igyekezett új lendületet adni a csapatnak. Bejött az
... belül is a feneketlennek tűnő kasszájú Chelsea költötte új játékosokra Európában az augusztus 31-én lezárult idei átigazolási szezonban
... tavasszal pontosan fél évszázad után nyert újra angol bajnoki címet. HVG Eltorzította az európai átigazolási piacot

MTI Gazdaság

A Magyar Hírlap iránt érdeklődik egy külföldi befektető

az MTI-nek a Napi Gazdaság című lapban csütörtökön megjelent információra
"Emellett természetesen sok más, Magyarországon is tevékenykedő kiadóval, vagy a lap iránt érdeklődő személlyel, céggel folyt
... Gazdaság "Médiabirodalmat hoz létre Széles Gábor" című cikkében azt írta, hogy az üzletember az Echo TV elindítása után "újabb csatorna
... indítását, valamint az egyik közéleti napilap megvásárlását tervezi". Az újság azt valószínűsítette, hogy Széles Gábor "a Magyar

MTI Gazdaság

23 ezer pont felett zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 361,98 pontos erősödéssel 23107,72 ponton, új történelmi csúcson zárt

MTI Világ

Új magyar nagykövet a bécsi ENSZ-központban

A magyar állandó képviseletet vezet új magyar nagykövet kezdte meg tevékenységét a bécsi
főigazgatójának. Az új magyar nagykövet hivatalba lépésével teljessé vált az osztrák fővárosban működő magyar diplomáciai

Gazdaság

A nagy adok-kapok

Könnyítéseket és szigorításokat, sőt a júniusban meghirdetetthez képest újabb kellemes és kellemetlen meglepetéseket egyaránt tartalmaz
a jövőre bevezetendő új adónem, a művészeti és médiaszakmákban dolgozók által választható egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulás
... az azt kiváltó - még kidolgozás előtt álló - új adót ugyancsak a vállalkozásoknak kell megfizetniük. Egyelőre úgy tűnik, sikeresen

Világ

Drágulnak a lakások Izraelben

Többéves pangás után újra emelkednek az ingatlanárak Izraelben: fellendülőben a gazdaság, derűlátóbb a lakósság, és egyre több külföldi
A 90-es évek közepén az egekbe szöktek az árak az izraeli lakáspiacon, az egykori Szovjetunióból bevándorolt mintegy 1 millió
... folyamatosan csökkent az érdeklődés az új lakások iránt, és a használt lakások ára is egyre csökkent. Az idén azonban váratlanul
.... Emellett a kiköltöztetett telepeseknek mintegy 8ooo új lakásra lesz szükségük, ami főleg délen, Ashkelon, Ashdód és a Negev sivatag

Világ

Eddig 708 halottja van a Katrina hurrikánnak

A legfrissebb hivatalos adatok szerint 708-ra emelkedett a Katrina hurrikán halálos áldozatainak száma az Egyesült Államokban, Észak-Carolina
vagy a több tonnányi iszap alá kerültek. Ahol újabb holttestet találnak, négy mentőből és egy lelkipásztorból álló különleges osztagot

Világ

Új kormány Ukrajnában

Napokon belül megalakulhat ugyan Ukrajnában a Juscsenko államfő embereként számon tartott Jurij Jehanurov vezette új kormány, ám az
a hatalomba, az 57 éves burját nemzetiségű Jurij Jehanurovot bízta meg az új kormány megalakításával, és a HVG értesülései szerint a
... már a jövő héten jóváhagyhatja az új kabinetet. A közgazdász végzettségű Jehanurov elsősorban abban különbözik majd elődjétől, hogy
... arra, hogy az államfő a minap több olyan kijelentést is tett, amely arra utalt, az új hatalom már nem akarja firtatni a magánvagyonok

A Taxisofőr írója a HVG-nek: Senki nem veszi komolyan az Oscart

A Taxisofőr írója a HVG-nek: Senki nem veszi komolyan az Oscart

Trump heteken belül ledobja az atombombát a vámháborúban

Trump heteken belül ledobja az atombombát a vámháborúban

FIFA: A Coldplay-jel szervezik a 2026-os vb-döntő félidei show-ját

FIFA: A Coldplay-jel szervezik a 2026-os vb-döntő félidei show-ját

36 órát élt túl a lavina alatt többtucatnyi munkás a Himalájában

36 órát élt túl a lavina alatt többtucatnyi munkás a Himalájában

Mit keres a matematikus a háziorvosi rendelőben, ha nincs panasza? Hatalmas változások jöhetnek az EESZT-ben

Mit keres a matematikus a háziorvosi rendelőben, ha nincs panasza? Hatalmas változások jöhetnek az EESZT-ben

Itt a válasz Trump gázai terveire Egyiptomból: a Hamászt kizárnák a kormányzásból, a lakosság marad

Itt a válasz Trump gázai terveire Egyiptomból: a Hamászt kizárnák a kormányzásból, a lakosság marad

Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy bukaresti diákot, a kiadatását kérik

Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy bukaresti diákot, a kiadatását kérik

Lengyel állampolgár lett Jesse Eisenberg

Lengyel állampolgár lett Jesse Eisenberg

Hal Brands: Ha eddig nem volt veszélyes az ukrajnai megállapodás, most az lett

Hal Brands: Ha eddig nem volt veszélyes az ukrajnai megállapodás, most az lett

A címlapról ajánljuk