Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Itthon

Vízum nélkül Amerikába?

Jövő januárig megszülethet a döntés arról, hogy a magyar állampolgárok is vízum nélkül utazhatnak az Egyesült Államokba - mondta egy
 Az Egyesült Államok budapesti nagykövete szerint az amerikai törvényhozás az év végéig megszüntetheti a vízumkényszert a magyarok

hvg.hu Tippek és trükkök

Csehül sem állunk a kormányzati negyed terén?

A rendszerváltás óta számos ötlet született már a magyar kormányzati negyed megvalósítására, melyek eddig kivétel nélkül életképtelennek
és megvalósítani – mutat rá a magyar kormányzati negyeddel kapcsolatos mizériákra Smithing.

MTI Itthon

Fed Kupa: Szávay egyenlített a britek ellen

Szávay Ágnes két sima játszmában nyert Katie O,Brien ellen és ezzel a magyar női teniszválogatott egyenlített a britek ellen a Fed Kupa
A világranglistán 20. magyar teniszező végig nagyon magabiztosan játszott, a pályán azt történt, amit ő akart és a rangsorban 123
... esélye sem volt a szorosabb meccsre. Következik a mindent eldöntő párosmérkőzés, amelyen várhatóan Szávay Ágnes és Arn Gréta képviseli a

hvg.hu Gazdaság

Januárban a forint volt a régió egyik gyenge láncszeme

A közép-európai régió devizái közül a forintnál csak a román lej nyújtott rosszabb teljesítményt az idei év első hónapja alatt, a magyar
A következő hetekben sok múlhat a helyi híreken, például a márciusi magyar népszavazáson, középtávon pedig a szlovák konverziós ráta

hvg.hu Plázs

Futballszurkolók életveszélyben

Az elkerülhetetlen csalódások mellett még egy ok, ami miatt lehetőleg ne drukkoljunk végig magyar futballmeccseket: halálosak lehetnek

Vállalkozás

Simlis nyíregyházi adórevizorok

Az adóhivatal működésének hiányosságait és a magyar adófizetői morált lovagolta meg az álrevíziók elsimításáért valódi milliókat kaszáló
a rettegett vagyonosodási ellenőrzést, ami hűen tükrözi a magyar adózási morált. "Ha egy bábut leszúrnak, hiába hiszik az elkövetők

Csikász Brigitta Itthon

Hibázott az igazságszolgáltatás?

A magyar igazságszolgáltatás visszásságai a Tánczos-ügy által jól bemutathatók – állította a hvg.hu-nak dr. Somos Zoltán, a január

MTI Itthon

Kórházi nem a várólistákra

a minisztert a Magyar Kórház Szövetség, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete és a Medicina 2000 Szakorvosi Szövetség - írta
a kórházaknak. Honlapjukon február elseje után fel kellene tüntetniük a várólistákat. Aki ennek nem tesz eleget, büntetésre számíthat. Varga

MTI Világ

Vízilabda Eb: nehéz csoportban a férfiak

A magyar férfi válogatott Spanyolország, Horvátország, Szlovákia, Görögország és Montenegró, míg a női együttes Olaszország
szövetség, a LEN magyar igazgatója ismertette. Az olimpiai bajnoki címvédő, világbajnoki ezüstérmes férficsapat kétségtelenül az
... és Montenegrónak is. A nőknél megismétlődik a korábbi évek "megszokott" pólós párbaja az olaszok és a magyarok között, alighanem e két

MTI Világ

Szerbia: a magyarok Tadics mellé állnak, Kostunica nem

A három pártból alakult vajdasági Magyar Koalíció Borisz Tadics jelenlegi államfőt támogatja a szerbiai elnökválasztás második
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, egyben a koalíció elnökjelöltje elmondta, hogy az elmúlt tíz napban
... a választás első fordulójának az eredményét Ágoston Andrással, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, és Páll Sándorral, a Vajdasági
... eredmény. Rácáfol ugyanis azokra a közelmúltbeli feltételezésekre, hogy lassan vége a vajdasági magyar kisebbségi politizálásnak. Épp

MTI Shake

Olasz állampolgár lett olimpiai bajnok vizipólósunk

Olasz állampolgárságot kapott Varga I. Zsolt, a 2000-ben, Sydneyben olimpiai bajnokságot nyert magyar vízilabda-válogatott
A hírt az itáliai sportági szövetség honlapja tette közzé, megemlítve, hogy a balkezes kiválóság 295-ször játszott a magyar nemzeti
... elvben akár új hazája válogatottjában is helyet kaphatna. A weboldalon meg is szólaltatták a 35 éves magyar-olasz pólóst - aki 2006
..., még akkor is, ha magyar színekben lettem olimpiai bajnok. Ám az a helyzet, hogy ma már családapa vagyok, és tán túl öreg is a

MTI Shake

Még mindig tabu a Mély torok

jelentőségűvé vált Mély torok című filmet is. A vetítés azonban politikai viharokat
tabudöngető filmekhez, hiszen Hollandiában láthattak először teljesen meztelen nőt a képernyőn főműsoridőben, még a hatvanas években.
... is partnere, azt állítja, hogy a Mély torok a nők elnyomását dicsőíti. „A film történelmi szimbóluma a szégyentelen szexuális
... és a perverz mohóságnak. 600 millió dollárt hozott a mozikban, de tönkretette egy emberi lény életét. A film úgynevezett sztárja, Linda

MTI Plázs

Mellrák: kiknél hatékonyabb a digitális vizsgálat?

A digitális mammográfia fiatalabb nők esetében hatékonyabban mutatja ki az emlődaganatot, mint a hagyományos filmes vizsgálat - közölték
azt próbálták meghatározni, hogy kiknél előnyösebb a korszerűbb, ám sokkal költségesebb digitális technika, s kiknél célszerűbb a hagyományos
... alkalmazása.   A hagyományos filmes mammográfiával szemben a digitális technika által nyert adatok komputeren tárolhatók
...-négyszer annyiba kerül, mint a filmes mammográfia. A tudósok az életkor, és az emlőszövet radiológiai képe szerint is csoportosították

Több mint ezer településen ihatatlan a csapvíz, van, ahol még tisztálkodáshoz sem javasolják

Több mint ezer településen ihatatlan a csapvíz, van, ahol még tisztálkodáshoz sem javasolják

Központi Nyomozó Főügyészség: Kiss Lászlót többször is megpróbálták kihallgatni, de ő megtagadta a vallomástételt

Központi Nyomozó Főügyészség: Kiss Lászlót többször is megpróbálták kihallgatni, de ő megtagadta a vallomástételt

Jön az Opera újdonsága, ami átveszi az irányítást a böngésző felett (videó)

Jön az Opera újdonsága, ami átveszi az irányítást a böngésző felett (videó)

A magyar külügyi államtitkár gépét nem engedte be az országba a bosnyák kormány

A magyar külügyi államtitkár gépét nem engedte be az országba a bosnyák kormány

Rendőrt hívtak egy diákra egy XII. kerületi gimnáziumban, mert Elf Bart találtak nála

Rendőrt hívtak egy diákra egy XII. kerületi gimnáziumban, mert Elf Bart találtak nála

Rejtélyes forrásból 1,5 milliárd forintot pumpáltak Tiborcz István luxusszállodájába

Rejtélyes forrásból 1,5 milliárd forintot pumpáltak Tiborcz István luxusszállodájába

Igazoltatás közben próbált meglógni autójával, elütött egy rendőrt

Igazoltatás közben próbált meglógni autójával, elütött egy rendőrt

Szolgál és véd: megnéztük a villogós-szirénás legújabb Tesla Cybertruckot

Szolgál és véd: megnéztük a villogós-szirénás legújabb Tesla Cybertruckot

Ennyivel növekednek az OTP-nél átlagosan a havi számlavezetési költségek

Ennyivel növekednek az OTP-nél átlagosan a havi számlavezetési költségek

A címlapról ajánljuk