Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Kult

A New York-i magyar intézet új koncepciót ígér

mutatkozó Egyesült Államokban Orsós László Jakab a New York-i magyar kulturális központ új igazgatója, aki áprilisban foglalta el
kihívást látott, hiszen bővelkedik ismeretekben a kultúra számos területén, amelyeknek részben szereplője, részben

MTI Világ

Kínai oltóanyag a madárinfluenza ellen

Kínai szakemberek olyan oltóanyagot fejlesztettek ki, amely meggátolja a madárinfluenza veszedelemesebb változatának terjedését a madarak és az
A hivatalos hírügynökség beszámolója szerint a kísérleti eredmények azt mutatják, hogy az új vakcina száz százalékos biztonsággal képes
... hozzá az Új Kína, amely arról nem tett említést, hogy az újfajta oltóanyagot külföldön is kipróbálták-e.     A vakcinából már küldtek

hvg.hu Golden Blog

A blogverseny első hete - számok, ajándékok

Közel 500 blogra több mint ezer jelölés érkezett az első héten. A Golden Blog-díj szakmai zsűrije újabb személlyel bővült, a verseny
ki a díjakat. S ha már az ítészekről esett szó: az elmúlt héten kihirdetett tízfős zsűri újabb személlyel bővült: sikerült megnyernünk
... blogszolgáltató lelkét és motorját, Mr.A -t, aki - reményeink szerint – új megközelítést jelenít meg a zsűriben azáltal, hogy nem csak
..., hanem a szolgáltatásfejlesztő szemével is értékeli a benevezett webnaplókat. Új és jó hír az is, hogy a megnyerhető ajándékok listája

MTI Gazdaság

Márkafrissítés a KBC itteni cégeinél

Új logó és szlogen jeleníti meg a K and H márkát június 1-jétől, az új vizuális világ megegyezik majd a KBC-csoport
Június 1-től új logó és szlogen ("Dönts okosan!") jeleníti meg a K and H márkát, az új vizuális világ megegyezik majd a

MTI/hvg.hu Itthon

Hetente legalább egy nőt öl meg partnere

Az Amnesty International (AI) idei jelentése szerint Magyarországon továbbra is aggodalomra adnak a részben a romákkal szembeni
"Továbbra is aggodalomra adnak okot a - részben a romákkal szembeni - rendőrségi bántalmazások és a fogva tartás körülményei. A
... védelme még mindig nem biztosított" - olvasható a Fodor Márk által készített összefoglalóban. A jelentés Magyarországot érintő része

MTI Itthon

Katasztrófavédelmi tanfolyam polgármestereknek

Ez évtől kötelező a polgármestereknek védelmi és ehhez kapcsolódó igazgatási felkészítésen részt venni - közölte Pátyi Sándor
A képzés célja, hogy az önkormányzatok vezetői katasztrófahelyzetben részt tudjanak venni a honvédelmi törvény módosítása nyomán a
... képzettségük szerinti feladatokkal vállalnak részt a baj elhárításában. A polgármesterek az ő tevékenységüket is összehangolják, s a

MTI Világ

Túszdráma a Fülöp-szigeteken: kiszabadultak a foglyok

embert egy menetrendszerű autóbuszjáraton az ország déli részén fekvő Mindanao szigetén
azt mondta a hatóságokkal folytatott tárgyaláson, hogy a kommunista Új Népi Hadsereg tagjai. Az ország déli részén fekvő
... nyugati részén fekvő Tigbao városban. Ennek fejében kaptak egy kisteherautót, és azon menekültek a hatalmukban maradt túszokkal, akiket

Itthon

Két államfőjelölt lesz?

Bár a Fidesz a tegnapi négypárti, a köztársaságielnök-jelölésről tartott megbeszélésen újból Mádl Ferencet javasolta a tisztségre, az
” tegnap felesleges körüket az egyeztetésen - tette hozzá a lap.  Miután a jelenlegi államfő újabb jelölése meghiúsult, a
... köztársasági elnök legitimitása is függ attól, hogy milyen biztos eljárási szabályokat alakítanak ki. A Fidesz azonban elzárkózott az
... képviselő nem tud jelölni. Közölte: az SZDSZ nevében azt javasolta, hogy a négy párt a köztársasági elnökválasztás első fordulója után üljön le

Vélemény

"Meg kellene emelni a kilépés árát"

Válságban van-e a 35 éves atomsorompó-egyezmény, amelynek jelentős részben köszönhető, hogy Nagaszaki óta nem vetettek be atomfegyvert a
nem teszi lehetővé, a részes államoknak pedig nem áll szándékukban ily módon átalakítani a szerződést. Izrael pedig csak úgy válhatna
... dolgozza bele magát a leszerelési kérdésekbe. Miután Phenjan kilépését az atomsorompó-egyezményből a részes államok egyik fele
... az idén olyan megállapodás - noha ennek érdekében a magam részéről mindent megteszek -, amely korrigálná az atomsorompó-egyezmény

Gazdaság

Késik az akadálymentesítés

akadálymentesítésére 2005-ben lejárt határidőhöz hasonlóan nem lehet betartani a kormányrendeletben előírt újabb, 2010-es terminust
az egyes épületcsoportokra szóló határidők, azok lejártakor legfeljebb újabb pereket indíthat a MEOSZ. Ettől függetlenül egy másik

MTI Itthon

Gyurcsány: bejelentés várható a lakótelepekről

A kormányfő a száz lépés program részeként a jövő héten a lakótelepeken élők helyzetét javító lépéseket kíván bejelenteni. Erről
lépés részeként szerdán újabb bejelentés várható a munka világával kapcsolatban - mondta Gyurcsány Ferenc, de olyan
... a figyelmet arra, hogy az ország északkeleti részén sokkal nagyobb a szegénység, tehát oda még több támogatást kell irányítania a

MTI Itthon

Kizárták Atkárit a fővárosi SZDSZ-frakcióból

Kizárta soraiból kedden délután a fővárosi SZDSZ-frakció Atkári János főpolgármester-helyettest; a feladatainak jó részétől novemberben
... városházi politikus a ciklus hátralévő részében független liberálisként kíván tovább tevékenykedni a Fővárosi Közgyűlésben
János nem vett részt a szavazáson, ahol ketten nemmel voksoltak, egy szavazólap pedig üresen maradt. Atkári János közölte, hogy a két

hvg.hu Gazdaság

Többet költenek a szülők, ha elköltöztek a gyerekek

saját magukra, ezért új termékeket próbálnak ki. E csoport tagjai a következő öt év során átlagosan 2,5 százalékkal többet fognak
igényeikre, ez az összeg 2009-ig évente 2,5 százalékkal nőhet. A gyermekek elköltözése után az elemzés szerint a szülők örömmel fogadják az
... és növekszik elkölthető jövedelmük is - fogalmaz a jelentés. Az újra gyermekük nélkül élő európaiak és amerikaiak 54 százaléka
... kipróbált valamilyen új élelmiszert, esetleg üdítő- vagy alkoholos italt - írja a Datamonitor. Az új termékekkel előálló

MTI Itthon

A hétvégén 43 ezren írják újra a matek érettségit

A végleges adatok szerint 43290 diák írja újra a matematika középszintű írásbeli érettségit szombaton és vasárnap - közölte az oktatási
közvetlenül beszámít a felvételijébe mindenképpen újra kell írnia az érettségit, a többiek eldönthették, hogy ismételnek, vagy év évégi

MTI Tech

Fantasztikus felvételek a Szaturnusz gyűrűiről

Minden idők legrészletesebb felvételeit küldte a Szaturnusz híres gyűrűiről a Cassini űrszonda a Földre, de számos új adat is napvilágot
ízben látható a bolygó B-gyűrűje, amely mindeddig nem került képbe egyetlen kutatóexpedíció során sem. Ezenkívül a szonda új adatokkal

MTI Itthon

Nincs négypárti megállapodás az elnökjelöltről

fel újra Mádl Ferencet, míg az MSZP Szili Katalin jelölésének támogatását kérte
hogy minél nagyobb támogatottságú új köztársasági elnökre van szükség, és jelezték, hogy erre az MSZP alkalmasnak tartja Szili
... válaszolva hozzátette: nem tervezik, hogy újra összehívják a kongresszust a jelölés kapcsán. Rogán Antal, a Fidesz kampányfőnöke
...: azt javasolták a négypárti egyeztetésen, hogy a négy parlamenti párt közösen kérje fel Mádl Ferencet, vállalja el egy újabb ciklusra a

MTI Itthon

A keleti megyék félhetnek leginkább a tbc-től

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a múlt évben 227 új tbc-s beteget vettek nyilvántartásba - hangzott el tüdőgyógyászok értekezletén
209 új tbc-s gyógyítását kezdték meg a régióban. "Fontos lenne, hogy a lakosság évente rendszeresen részt vegyen a
... is. A tüdőgyógyász főorvos megemlítette, hogy a Nyírségben az 1996-os év volt a legkritikusabb a tuberkulózis szempontjából, 400 új

Rendőrség: a keddi tüntetés után vonuló tömegből egy férfi megrongált egy kisteherautót az Erzsébet hídnál

Rendőrség: a keddi tüntetés után vonuló tömegből egy férfi megrongált egy kisteherautót az Erzsébet hídnál

Nem sok vidámságot ígér a Squid Game 3. évadának vériszamos előzetese

Nem sok vidámságot ígér a Squid Game 3. évadának vériszamos előzetese

Videón, ahogy egy medve kinyitja egy parkoló autó ajtaját, és bemászik a kocsiba

Videón, ahogy egy medve kinyitja egy parkoló autó ajtaját, és bemászik a kocsiba

Nagyon büdös ez a béka, de egészen új gyógyszereket adhat az emberiség kezébe

Nagyon büdös ez a béka, de egészen új gyógyszereket adhat az emberiség kezébe

Gyurcsány Ferenc legjobb pillanatai négy percben

Gyurcsány Ferenc legjobb pillanatai négy percben

Igen komoly villanyhatótávval debütált a vadonatúj plugin hibrid Audi A6

Igen komoly villanyhatótávval debütált a vadonatúj plugin hibrid Audi A6

Milyen hatótáv-para? Fogyasztásversenyen jártunk az 1125 kilométert ígérő új BYD-val

Milyen hatótáv-para? Fogyasztásversenyen jártunk az 1125 kilométert ígérő új BYD-val

Bűn, szerelem, száguldás: befutott a GTA 6 második előzetese (videó)

Bűn, szerelem, száguldás: befutott a GTA 6 második előzetese (videó)

Nem hozta meg a vásárlási kedvet az árréssapka, csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Nem hozta meg a vásárlási kedvet az árréssapka, csökkent a kiskereskedelmi forgalom

A címlapról ajánljuk