Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Itthon

Schiffer levonta a Simon-ügy tanulságát

Az ilyen ügyek kezelésére nem elég a vagyonnyilatkozat-tételi eljárás, a politikai elittel szemben meghatározott esetekben vagyonosodási
az - hangsúlyozta -, hogy az ilyen ügyek kezelésére nem elég a vagyonnyilatkozat-tételi eljárás, a politikai elittel szemben

MTI / hvg.hu Itthon

MN: újabb Simon-számlákra bukkantak


előzetes letartóztatásban van. Először a Magyar Nemzet február 4-én írt arról, hogy Simon Gábornak egy bécsi számlán több száz millió forintja van

MTI Itthon

Nem hagyják annyiban, hogy Rogán átírta a vagyonnyilatkozatát


minden vagyona közös, és azt is hangsúlyozta: a vagyonnyilatkozat utólagos javítása teljesen jogszerű. Az Együtt-PM szövetség MTI-hez
... , a kormánypárti politikus március 21-én kézzel javította januárban leadott vagyonnyilatkozatát. Ebből kiderült, hogy a korábbi
... minden vagyona közös. Ami pedig a vagyonnyilatkozatot illeti: annak utólagos javítása teljesen jogszerű, például Lendvai Ildikó, Kolber

hvg.hu Itthon

Rogán utólag, kézzel írta át a vagyonnyilatkozatát


Március 21-én kézzel javította a Parlamentben januárban leadott vagyonnyilatkozatát Rogán Antal - írja a 444.hu . A javítás szerint
... lakáson kívül van egy balatonlellei nyaralója is. Rogán tavaly ugyanakkor bővítette műkincs-gyűjteményét , a vagyonnyilatkozat alapján

MTI Itthon

Rács mögött marad Simon Gábor


Simon Gábornak több százmillió forintja van, amit nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában. A képviselő, aki az MSZP elnökhelyettese

hvg.hu Itthon

Zsigó négyszer megkerülte a földet szolgálati autójával


vagyonnyilatkozataiból az egyik legjobban kereső parlamenti képviselő. Havi 1,66 millió forintos jövedelme részben abból származik
...-s országgyűlési képviselő közleményében arra szólította fel Zsigó Róbertet, hogy álljon a mentelmi bizottság elé és módosítsa

1
56 57 58 59 60
82
Megosztó a film, amelyben Daniel Craig nem Bond

Megosztó a film, amelyben Daniel Craig nem Bond

A CÖF szerint a feljelentésük nyomán rendőrségi nyomozás indult Magyar Péterék népszavazása ügyében

A CÖF szerint a feljelentésük nyomán rendőrségi nyomozás indult Magyar Péterék népszavazása ügyében

Feri, eljött az idő, hogy megírd azokat a könyveket! – Kéri László mondta el a Fülkében, mikor kellett volna lemondania Gyurcsánynak

Feri, eljött az idő, hogy megírd azokat a könyveket! – Kéri László mondta el a Fülkében, mikor kellett volna lemondania Gyurcsánynak

George Simion köszöni Orbán üzenetét és azt mondja, közös harc áll előttük

George Simion köszöni Orbán üzenetét és azt mondja, közös harc áll előttük

A HVG megtalálta: bejegyezték Matolcsy György legújabb alapítványát

A HVG megtalálta: bejegyezték Matolcsy György legújabb alapítványát

Áttörés a diagnosztikában: egy új módszerrel órák alatt azonosíthatók a kórokozók

Áttörés a diagnosztikában: egy új módszerrel órák alatt azonosíthatók a kórokozók

Időt nyertek az autógyártók: enyhít az EU a kibocsátási szigoron

Időt nyertek az autógyártók: enyhít az EU a kibocsátási szigoron

Újabb járvány jelent meg a szomszédban, a  magyar gazdák miniszteri üzenetet kaptak

Újabb járvány jelent meg a szomszédban, a magyar gazdák miniszteri üzenetet kaptak

Így szállta meg a NER a magyar igazságszolgáltatást – Laczó Adrienn a Fülkében

Így szállta meg a NER a magyar igazságszolgáltatást – Laczó Adrienn a Fülkében

A címlapról ajánljuk