Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Világ

Kétezer éves lefejezett holttestek a Hold-piramisban

Külföldi harcosok áldozati szertatás során, közel kétezer éve lefejezett holttestére bukkantak régészek a mexikói Teotihuacan-vidék
... belsejében – jelentette be a helyszínen hat éve kutató nemzetközi
alagút kitisztítása folyamán újabb és újabb emberi csontok, és áldozati kések kerülnek elő. A mexikói feltárás

Gazdaság

Nyolc százalékkal nőtt a budapestiek átlagkeresete

Egy szellemi foglalkozású fővárosi havi 232 500, egy fizikai munkakörben dolgozó pedig havi 105 700 forintot vihetetett haza az év első
A Budapesten alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete az év első kilenc hónapjában 178 200 forint volt, 8 százalékkal magasabb az
... országosan 141 200 forint volt az idén január-szeptemberben. A bruttó nominális keresetek a nemzetgazdaságban egy év alatt 7,9

Média

Tilos lesz a nem kívánt házalás

A tisztességtelen kereskedelmi praktikáktól védi majd meg a fogyasztókat az az új törvény, amely hamarosan az Európai Parlament elé
a határozott elutasítás ellenére újra és újra otthonában zaklassa lehetséges ügyfelét. Tiltott lesz a félrevezető

Gazdaság

Ismét lesz kapu a metróban, jön a chipkártya is

Másfél éven belül az eddigi jegykezelős gyakorlatot felváltja a kapus rendszer a budapesti metróban, a BKV Rt. már megkezdte a kapuk
rendszert is bevezet másfél éven belül. A telefonkártyákhoz hasonló, feltölthető kártyák váltják a manapság használt jegyeket és

Gazdaság

Draskovics nem aggódik, teljesíthető a hiánycél

Draskovics Tibor magyar pénzügyminiszter szerint sikerül teljesíteni az idei évre előirányzott 5-5,3 százalékos GDP-arányos
azokat az elemzői véleményeket, amelyek szerint Magyarország a következő három évben nem tudja annyira csökkenti az államháztartási

Gazdaság

Zöldhasmars: tovább gyengült a dollár

Sokéves mélypontra zuhant az elmúlt napokban a dollár a világ valutáival szemben. Ami a forintot illeti, hét és fél éve nem volt olyan
dollárban között ügyletei jelentősen csökkentek az elmúlt években. E cégek úgynevezett fedezeti ügyletekkel (amelyek során előre

Világ

Madridi robbantások: megszületett az első ítélet

A 191 ember életét követelő, március 11-i madridi merényletsorozat ügyében egy fővárosi bíróság hat évi szabadságvesztésre ítélte azt a
börtönében letöltendő hat évi szabadságvesztést kért, és indítványozta, hogy e büntetés letöltése után további öt évre

Itthon

Kétszintű érettségi: fizetni kell az új vizsgákért

Fizetniük kell jövőre azoknak a felvételizőknek, akik korábban érettségiztek, és nem kerültek be egyetemre, főiskolára és az új
bizonyítvány nem évül el. Az akkori érettségi osztályzatot középszintű érettségi osztályzatként számítják át. Egy régi négyessel akár
... érettségire. Akik korábban érettségiztek, annak idején ezt még ingyen tehették. A szaktárca most az életbe lépő új érettségi
... költségeivel indokolja a változtatást. "Az új vizsga szervezése nagyon sok pluszköltséggel jár" - mondta a helyettes államtitkár

Adó

KPMG: adórendszerünk nem erősíti versenyképességünket

A KPMG könyvvizsgáló és tanácsadó cég tapasztalatai szerint biztató Magyarország uniós tagságának első féléve. A jövő évi adóváltozások
hogy a KPMG-nél jelentkező, befektetni kívánó új ügyfelek jelentős hányada az elmúlt évben Ausztriából érkezett. A
... ügyletek és a zöldmezős beruházások után egyre jelentősebb méreteket ölt a magyarországi versenyképes cégek felvásárlása is. „Egy
... azt jósoltuk, hogy az uniós csatlakozással újabb külföldi befektetési hullám indulhat el. Pénzügyi tanácsadással foglalkozó csoportunk

Kult

Nyilatkozat a Művészetek Palotájában épülő orgonáról

A Werkstätte für Orgelbau Mühleisen GmbH és a Pécsi Orgonaépítő manufaktúra 10 éve dolgozik
A Werkstätte für Orgelbau Mühleisen GmbH és a Pécsi Orgonaépítő manufaktúra 10 éve dolgozik együtt. Ez alatt az idő alatt a Pécsett
... év legfontosabb referenciamunkái: -Stuttgart, evangélikus Stiftskirche -Hamburg-Volksdorf -Keitum, St-Severin -Braunschweig
.... Az, hogy a fasípok „akár 10 év alatt is tönkremehetnek” egyszerűen rágalom. E kijelentés szakmai és tartalmi szempontból

MTI Karrier

Az átlagos bruttó kereset 141200 forint

Az idén január-szeptemberben a bruttó nominális átlagkereset 7,9 százalékkal, a nettó 6,9 százalékkal haladta meg az egy évvel
Az idén az első kilenc hónapban a bruttó nominális átlagkereset 8 százalékkal, a nettó átlagkereset 7 százalékkal haladta meg az egy
... - 12,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél
... a nemzetgazdaságban átlagosan 2 millió 792 ezer volt 2004. január-szeptemberben, ami 0,9 százalékos növekedés az előző év azonos

Interjú

Interjú Fassang László orgonaművésszel

Harminc éves, de már elhozta a világ két legnagyobb orgonaversenyének első díját. Többéves párizsi tanulmányok után hazaköltözött
Hvg.hu: Szeptemberben megnyerte a világon egyik legrangosabbnak számító chartres-i orgonaversenyt, előtte két éve viszont egy
... volt, de nem indultam rajta. Két éve Kanadában az improvizáció forduló különlegessége volt, hogy némafilmre is kellett improvizálni
... évekre visszamenő hagyománya van, Amerikában ugyanis a moziorgona rendkívül népszerű hangszer volt. Szinte a szintetizátor elődje

Sajtó

Új cég adja ki A Pontot

Új céget alapít a Magyar Hírlap (MH) volt stábja A Pont című napilap kiadására. A hvg.hu információi szerint a jövőben a Pont Kiadói
Az új vállalatban az MH egykori újságírói által tulajdonolt Zsurnaliszták Bt. 16 százalékos részesedéssel bír majd, a maradékot pedig A
... is kapnak. Mint ismert, az MH volt újságírói ingyen vállalták az új lap elkészítését. A Vegyépszer Rt. és az általa képviselt
... mondott társaság megvizsgálta a befektetésben rejlő lehetőségeket, s túl kockázatosnak találta azt. Timár szerint egy-másfél évre

Itthon

Magyarország eltűnt a Microsoft-térképről

A Microsoft évenként kiadja az Autoroute-ot, mellyel megtervezhetjük a legrövidebb vagy éppen a leggyorsabb utat nyaralásunkhoz. A
Luxemburg, Németország, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svédország, Svájc, Egyesült Királyság. A program pár éves
... évesek, melyek már elavultnak számítanak. Az illetékesek szerint azonban van jó hír is, hiszen a Microsoft tervei között szerepel, hogy

A londoni csúcstalálkozón egy új szövetségesi rendszer alapjait rakták le – Magyarország nélkül

A londoni csúcstalálkozón egy új szövetségesi rendszer alapjait rakták le – Magyarország nélkül

Komoly problémák vannak az Apple-nél, egyes MI-funkciókra lehet, hogy még éveket kell várni

Komoly problémák vannak az Apple-nél, egyes MI-funkciókra lehet, hogy még éveket kell várni

Călin Georgescu is együttműködött a Soros Alapítvánnyal, így önmagát is listázhatná

Călin Georgescu is együttműködött a Soros Alapítvánnyal, így önmagát is listázhatná

A Telekom előállt az idei legnagyobb újdonságával, a Magenta AI-tól nagyon sokat vár a szolgáltató

A Telekom előállt az idei legnagyobb újdonságával, a Magenta AI-tól nagyon sokat vár a szolgáltató

Elvitelre #108: Pénzeső és ukrán menekültek Magyarországon

Elvitelre #108: Pénzeső és ukrán menekültek Magyarországon

Felhős, enyhe időnk lesz, de van, ahol az ég is leszakadhat

Felhős, enyhe időnk lesz, de van, ahol az ég is leszakadhat

Sokkal korábban visszatérhet a Manchester City aranylabdás játékosa, mint az várható volt

Sokkal korábban visszatérhet a Manchester City aranylabdás játékosa, mint az várható volt

Kedvenc zenésze üzent Orbánnak és nem dicsérte meg, amiért Trump mellé állt Zelenszkijjel szemben

Kedvenc zenésze üzent Orbánnak és nem dicsérte meg, amiért Trump mellé állt Zelenszkijjel szemben

Mégis mi a gond Zelenszkij öltözetével?

Mégis mi a gond Zelenszkij öltözetével?

A címlapról ajánljuk