Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Világ

Névsor Srebrenica környéki szerb áldozatokról

Közzétette több mint háromezer olyan boszniai szerb személy nevét egy belgrádi lap, akik Srebrenicában és környékén vesztették
mellettük születésük és haláluk dátuma látható, de nem derül ki, hogy hol és miként vesztették életüket a felsorolt személyek.    

MTI Világ

Életét vesztette az al-Kaida egyik szaúdi vezetője

Amerikai katonákkal vívott harcokban Irakban életét vesztette Abdullah ar-Rosud, Szaúd-Arábia egyik legismertebb és leginkább keresett
hogy csatlakozzon az iraki felkelőkhöz, s a közelmúltban a nyugat-iraki Káim városnál amerikai katonákkal vívott harcok közben, légicsapásban

hvg.hu Itthon

ÉS: "a bíróság belesétált a csapdába"

„Csalódott vagyok” – mondta a hvg.hu-nak Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom (ÉS) főszerkesztője a lapot a Tokaj-ügyben helyreigazításra
marasztalta el a Szijjártó Péter fideszes képviselőt két perben is, amely csütörtökön helyreigazításra kötelezte az Élet és Irodalom

MTI Itthon

Másodfokon veszített az ÉS Tokaj-ügyben

A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön másodfokon, jogerősen helyreigazításra kötelezte az Élet és Irodalom című hetilapot a Tokajhegyalja
is elhangzott a véleménye.  "A Tokaj Kereskedőház a mi számunkra valóban szent tehén - ezt valóban mondhattam. Nem szabad eladni, és
... bizonyítékokkal rendelkeznek, hogy melyekkel, arról nem kívánt többet elárulni. A Fidesz szóvivője szerint az Élet és Irodalom című

Itthon

Rend a lelke

Batthyány Köre által készített Szent István-tervet. Az "elvi alapvetést" Orbán Viktor rendelte meg, és azt sugallja, amit a pártelnök
egyéves futamidővel vállalták az exkormányfő javaslata alapján Szent István-tervnek nevezett anyag szállítását, amit végül is csak a
..., mint amilyen a Szent István-terv, "pártkormány" nem tud végrehajtani. Ehhez olyan "nemzeti kormányra van szükség", amely a
... megnyerni a tervben elképzelt jövő ügyének. Mégis aligha lesz kormányprogram a Szent István-tervből. Nem csak azért, mert a konkrét, a

MTI Itthon

Mi dühíti a magyarokat?

Az európai országok lakossága meglepő egységet mutat sok olyan bosszúságforrás megítélésében, amelyek megkeserítik mindennapi életünket

Hack Péter Vélemény

Kétpártrendszer

? Azok a tényezők, amelyek a politikai élet dinamikáját meghatározzák mind ebbe az irányba mutatnak
mesterséges fenntartása , az ellenféllel szembeni "élet-halál harc", mert így lehet a lehető legnagyobb számú szavazót mozgósítani. A

Gazdaság

Új adószabályok júliustól

A következő időszakban több változás lép életbe az adójogszabályokban. A képviselők májusban az úgynevezett akadálymentesítő adócsomag

MTI Itthon

Orbán: pártkormány helyett nemzeti kormány

A Professzorok Batthyány Köre bemutatta a Szent István Tervet, amelynek elkészítésére Orbán Viktor még 2002-ben kérte fel a testületet
a Fidesz elnöke a Professzorok Batthyány Köre rendezvényén Budapesten. A pártelnök, aki 2002-ben kérte fel a szervezetet a most bemutatott
... a Professzorok Batthyány Körének tagjait, hogy segítsenek minél több emberrel megismertetni a Szent István Tervet, juttassák el az

MTI/hvg.hu Kult

Maradona Kusturicával forgat Belgrádban

Emir Kusturica világhírű bosnyák rendező Belgrádban folytatja dokumentumfilmjének forgatását Diego Maradona életéről: az argentin
Kusturica a belgárdi Crvena Zvezda stadionjában filmez Maradonával, aki 1982-ben egy emlékezetes meccsen, még az FC Barcelona játékosaként

MTI Világ

Huszonketten meghaltak Irakban két merényletben

Huszonkét ember vesztette életét Irakban két robbantásos merénylet
északra fekvő város az ország gazdasági életének egyik központja. Sokan tartanak attól, hogy a város súlyos etnikai villongások
... lépett működésbe, amikor egy rendőrjárőr elhaladt mellette. Biztonsági és kórházi források szerint két rendőr és négy civil, köztük két tíz év

1
957 958 959 960 961
992
Napsütés után borult, ködös idő lesz a héten

Napsütés után borult, ködös idő lesz a héten

Sándor-palota: Az olimpiai foglalás már nem volt sem észszerűen lemondható, sem módosítható

Sándor-palota: Az olimpiai foglalás már nem volt sem észszerűen lemondható, sem módosítható

Többen átléptek az újraélesztésre szoruló betegen, a mentők az emberek közönye miatt kongatják a vészharangot

Többen átléptek az újraélesztésre szoruló betegen, a mentők az emberek közönye miatt kongatják a vészharangot

Tizenhatra emelkedett a Los Angeles-i tűzvész áldozatainak száma

Tizenhatra emelkedett a Los Angeles-i tűzvész áldozatainak száma

Nemzetközi lapszemle: Trump Kanadával kapcsolatban pont azt mondja, mint amit Putyin is mondott Ukrajnáról

Nemzetközi lapszemle: Trump Kanadával kapcsolatban pont azt mondja, mint amit Putyin is mondott Ukrajnáról

Rózsaszín ragaccsal próbálják megfékezni a Los Angeles-i lángokat

Rózsaszín ragaccsal próbálják megfékezni a Los Angeles-i lángokat

Jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező dubaji cég leányvállalata fog kendertéglát gyártani Szegeden

Jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező dubaji cég leányvállalata fog kendertéglát gyártani Szegeden

A Samsung kifizet 73 500 000 000 forintot és létrehozta a Jövő Robotikai Hivatalát

A Samsung kifizet 73 500 000 000 forintot és létrehozta a Jövő Robotikai Hivatalát

Olimpiai létesítmények is leéghetnek a Los Angeles-i tűzvészben

Olimpiai létesítmények is leéghetnek a Los Angeles-i tűzvészben

A címlapról ajánljuk