
HVG
Vállalkozás
Kormányinfó: Harminc drogéria-termékcsoportra terjesztik ki az árrésstopot
A kormány szerint az árréstop bevált.
Egy tavalyi felméréssorozat eredménye szerint a hazai mobiltulajdonosok 12 százaléka legalább hetente egyszer mobilja segítségével rendezi számláját. Az IBM közleménye szerint a bankkártya-helyettesítő mobilfizetést legtöbben a sárga csekkek befizetésére használják.
Egyre több bank használ ügyféladatbázis-elemző programokat, egy részük jövőre már az ügyfelek közösségimédia-használatát is figyelné, így is kerülvén a bedőlt hitelek jelentette kockázatot.
A CIO.com webfejlesztők, weblap-tervezők és vásárlói élmény specialisták bevonásával végzett felmérése után csokorba szedte a leggyakoribb hibákat, amiket a weboldalak készítésekor el szoktak követni a vállalatok.
A Tesco és az Auchan is webshopot indít jövőre Magyarországon - számol be a Világgazdaság.
Az FBI 14 személyt állított elő, akik a vád szerint a több mint 220 millió forintnak megfelelő 1 millió dollárral kopasztották meg a Citibankot, kihasználva a pénzintézet elektronikus rendszerének szoftverhibáját.
Duplázta a harmadik generációs iPad nyitóhétvégi eredményét az Apple - igaz, ehhez már két új modell egyidejű bevezetése kellett.
Belépni, így tranzakciókat végrehajtani sem tudnak az internetes banki felületen az OTP ügyfelei a mobilos aláírási rendszer problémája miatt.
A Javelin kutatása szerint a banki ügyfelek is egyre nagyobb igényt támasztanak a biometrikus azonosítással szemben, 10-ből 7 ügyfélt érdekelné ilyen hitelesítési megoldás, 35%-uk az ujjlenyomat-olvasást preferálná.
Napjaink vírusirtó szoftverei a legjobb és legnépszerűbb IT biztonsági megoldásokat kínálják a szervezeteknek, mindezek ellenére a vállalatok harmada (33 százalék) még mindig nem rendelkezik teljeskörű védelmi rendszerrel.
A Sandy utáni kényszerszünet után újranyitó amerikai tőzsdén rosszul teljesített a Facebook. A papírok esése mögött a bennfentes kereskedőkre vonatkozó eladási tilalom lejárta állhat.
Bronzérmet nyert a Deloitte Magyarország IT-biztonsági szakembereiből álló gula.sh csapata a Cyberlympics nevű hackerversenyen, amely napjaink egyik legjelentősebb globális megmérettetése az etikus hackerek számára. A győzelmet a szintén a Deloitte színeiben induló holland csapat szerezte meg.
A legjobb három közé jelölték, de végül a a 145 ezer alkalmazottal dolgozó amerikai rivális kapta a Globális és Világszínvonalú Gyártás kategóriában a Strategic Manufacturing Awards idei díját.
Ki állt a Microsoft sikere mögött és hogyan működik az Apple mint vállalat? A Microsoft vagy az Apple stratégiája lesz hosszú távon sikeres? A tech szféra és az üzleti világ iránt érdeklődők is sokmindent megtudhatnak a két cég kulisszatitkait fejtegető, most megjelent könyvekből.
Nemzetközi szinten terjeszkedik tovább a MobilEngine, a cég 116 milliós támogatást kapott a Széchenyi Tőkebefektetési Alaptól.
A korábban az Apple jövendőbeli vezetőjeként is szóba hozott Scott Forstall volt felelős az Apple számára legtöbb hasznot hozó mobil eszközökön futó iOS operációs rendszerért, de két kudarcot is hozzá köthetünk. Szintén megy az Apple Store-okért felelős vezető.
Több nemzetközi nagybank egy egy felhő alapú pénzügyi szolgáltató hálózat kiépítését kezdte meg, ami támogatja a kockázatkezelést és a pénzügyi ellenőrzést.
Egy amerikai cég a napokban lép piacra új okostelefonos alkalmazásával, amely a papír alapú számlák gyors, egyszerű befizetését teszi lehetővé.
A Cora üzleteiből mára eltűntek a régi logók, a felvásárló Auchan szakemberei pedig a weben található corás nyomoktól is igyekeztek megválni.
Bár a kis- és középvállalatok többet szenvednek a rosszindulatú programoktól, mint nagyobb társaik, tudatosságban még sokszor elmaradnak tőlük - állapította meg a Kaspersky.
Az Apple magyar idő szerint csütörtökön éjszaka nyilvánosságra hozott pénzügyi jelentéséből kiderül: a cég több iPhone-t adott el, mint azt elemzők várták, az iPad viszont nem fogy túl jól.
A politikus arról beszélt, "a baloldal nélkül nincs kormányváltás, nincs országgyűlés". Azt is közölte: idén is ott lesz a Pride-on, és kiáll a melegek mellett.
Az ukrán elnök a nagyhatalmak szombati követeléséhez köti a tárgyalást.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.