Denis Villeneuve egyébként is jól csengő nevét gyorsan memorizálja, aki még nem tette, mert hamarosan Spielberggel és Nolannel együtt emlegeti majd mindenki, amikor okos közönségfilmről vagy zseniális sci-firől van szó. A kanadai zsánermester 2010 óta csak elképesztően jó filmeket készített, és nem is tétovázott sokat: az elmúlt hat évben öt rendezését mutatták be a mozikban, ráadásul jövőre érkezik a hatodik is, méghozzá az éppen Budapesten forgó, óriási várakozás övezte Szárnyas fejvadász 2049.

Persze nincs azon mit csodálkozni, hogy idei alkotása, a minden létező díjat bezsebelt sci-fi-novella (Ted Chiang: Életed története) alapján készült Érkezés elsősorban az emberekre, és nem a látványos csaliként használt idegenekre fókuszál: a rendező első filmjei (A sivatag románca, Maelström, Polytechnique) valamelyest sci-fis címei ellenére kőkemény élet-halál drámák voltak. Az áttörést a 2010-es, a legjobb idegen nyelvű film Oscarjára jelölt Felperzselt föld jelentette, ami egy görög tragédiát idéző, rejtélyes családi sztori volt, majd jöttek a zsánerbravúrok: a gyerekrablás-krimi Fogságban, a hasonmás-thriller Ellenség és az akciódús drogháború-film Sicario.

Denis Villeneuve rendező

AFP / Kobalt Pictures / The Picture Desk / Richard Jr. Foreman

Konkrét sci-fit azonban eddig még nem készített, de ha az Érkezést csak bemelegítésnek szánta a Szárnyas fejvadász 2049 előtt, akkor el sem tudom képzelni, mekkora királyság lesz a jövő ősszel érkező film.

Sokat emlegetett, de iszonyú találó hasonlat, hogy az Érkezés tulajdonképpen A függetlenség napja tökéletes ellentéte. Pedig itt is jönnek a földönkívüliek a hatalmas hajóikkal, a céljukat itt sem tudni sokáig – mégis, az akció, a robbanások, a várospusztítás, a gyilokorgia elmarad, azt a butaságot pedig, ami árad az egyébként kétségtelenül szórakoztató Will Smith-blockbusterből, felváltja egy olyan intelligens sztori, ami bonyolultsága ellenére végtelenül érdekfeszítő és székbe bilincselő.

Ha azt gondolta, hogy a Fel! könnyfakasztó nyitójelenetét meg sem lehet közelíteni érzelmileg, várja meg, míg túllesz az Érkezés első öt-tíz percén. Dr. Louise Banks (Amy Adams) személyes drámája természetesen az egész életét meghatározza, ebben a válságban kell megbirkóznia azzal a helyzettel, amikor tanítás közben jön a hír: ismeretlen eredetű, majd’ 500 méter magas tárgyak lepték el a Földet, egészen pontosan 12 darab, a bolygó 12 különböző pontján. Nem is várat sokat magára a kormány: Louise-t mint az USA egyik legelismertebb nyelvészét keresik meg, mert sikerült hangmintát venni tőlük – a felvétel viszont semmilyen ismert kommunikációs formára nem hasonlít.

Amy Adams az Érkezés c. filmben

Paramount Pictures

A hadsereg, személy szerint Weber ezredes (Forest Whitaker) kérésére összeáll egy Ian Donnelly nevű elméleti fizikussal (Jeremy Renner), hogy kihasználják a tojásszerű hajó ciklikus beengedési időszakát, és belülről próbáljanak rájönni, hogy milyen céllal érkeztek a váratlanul megjelenő, és azóta egy helyben állomásozó idegenek. De a különös gravitációs térrel rendelkező járművekben nehezebb dolguk akad a szakembereknek, mint gondolnák: egy üvegfal mögül kell kihámozni valamit a polipszerű lények sikító hangjából és Rorschach-tesztet idéző írásjeleiből.

A tudományos, kreatív szempontból izgalmas folyamatba persze hamar belerondítanak a nagyok: a hadsereg és a CIA-t képviselő Halpern ügynök (a mindig zseni Michael Stuhlbarg) már azon agyalnak, hogyan járhatnának egy lépéssel Kína és az oroszok előtt, és egyre tarthatatlanabb határidők elé állítják Louise-ékat. Nem segíti a tudósok ügyét, hogy az elég lassan haladó procedúra közben úgy tűnik, a „fegyver” szót lehet kiolvasni az egyik írásjelükből, ami – a jelentés ismeretének hiánya ellenére – világszintű paranoiát eredményez.

Bár nem hangzik túl vonzóan, de az Érkezés elsősorban a kommunikációról szól – persze, ahogy a legjobb kommunikációról szóló filmek esetében (pl. Bábel), ezt anélkül érteti meg a nézővel, hogy a képébe nyomná. A filmben csak futólag említik meg, de nagyon fontos a sztori megértésében a Sapir–Whorf-hipotézis, ami azt mondja ki, hogy az anyanyelv nemcsak a gondolataink kifejezésére szolgáló eszköz, hanem magát a gondolkodásmódunkat is meghatározza, azt, hogy hogyan érzékeljük a világot. Ahogy egyre többet tudunk meg az idegenek nyelvéről (és ezzel együtt a gondolkodásukról), úgy zárkóznak el az egymással való kommunikációtól a nem szövetséges országok hadseregei. Épülnek a falak – még ha ez esetben csak képletesen is.

Jeremy Renner és Amy Adams az Érkezés c. filmben

Paramount Pictures

A film utolsó harmadában pedig minden új értelmet nyer, zseniálisan játszották ki az alkotók az önmagában eléggé megfilmesíthetetlennek tűnő novellában rejlő lehetőségeket. És azok is örülni fognak, akik utálják a nyitva hagyott sci-fiket, az Érkezés ugyanis – ha a maga nehezen megfogható módján is, de – megpróbál válaszokat adni a tényleg lélegzetelállító fináléban.

Abszolút Spielberg-tempóról beszélünk, de nem Világok harca, hanem Harmadik típusú találkozások vonalon. És azokra a nézőkre is számíthat a film, akik érdekesnek, de túl giccsesnek találták a Csillagok között végkifejletét – látványban kevésbé túltolt, mégis hasonlóan grandiózus ötletekkel; visszafogottabban kezelt, mégis hihetetlen erejű érzelmekkel dolgozik az Érkezés. Igaz, egy dolog közös Nolan és Villeneuve remekművében: mindkettőt bátran lehet nevezni az adott év legjobb sci-fijének.

De nem lehet egyedül a Kubrick-párhuzamokkal felvértezett Denis Villeneuve nyakába varrni ezt a sikert: 2016 egyik legegyedibb, kolosszális, mégis letisztult képi világáért Bradford Young (Selma, Han Solo-film) operatőr legalább annyira felelős, és óriásit dobott atmoszférateremtésben a most már Villeneuve házi zeneszerzőjének mondható izlandi Jóhann Jóhannsson is. Amy Adams pedig ismét megmutatja, miért kapkodnak utána kézzel-lábbal Hollywoodban – kevés színésznő találta volna meg azt az egyensúlyt, amely nem viszi el sem csöpögős, sem száraz technikai irányba a karakterét. Ha nem lenne Emma Stone és Natalie Portman, akár sima ügy lehetne az első Oscar-díja.

A rendezővel készített – hamarosan megjelenő – interjúnkban konkrétan is elhangzik a legnagyobb inspiráció: Villeneuve nagy rajongója Jonathan Glazer A felszín alatt (Under the Skin) című filmjének – a Scarlett Johansson főszereplésével készült, meglehetősen egyedi hangulatú film egyszerre hideg és távolságtartó, mégis bizsergetően izgalmas.

„Egyfajta belső melegség, öröm öntött el, miközben a filmet néztem” – mondja Villeneuve A felszín alattról. Na, mi is valami ilyesmit érezhetünk az Érkezés közben.

Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!