Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Medipress Plázs

Megtervezett babák várhatók?

Azok a kutatók, akik állítólag elsőként módosították egy emberi embrió genetikai állományát, eloszlatták az aggályokat, hogy ez az első lépés lett volna a különböző specifikus gének beültetésével megtervezett babák születéséhez.

Bari Máriusz Tech

Egy mágnessel is megzavarható az emberi beszéd

Mágneses besugárzással megzavarható az emberi beszédközpont, derül ki a brit The Telegraph híradásából. A videóra is rögzített demonstráció során a Daily Telegraph tudományos szerkesztője, Roger Highfield dadog.

MTI Plázs

Bal fülbe suttogjuk a szerelmes szavakat

Jobb a bal szerelmi vallomáshoz, mármint ha a szavakat kedvesünk bal fülébe suttogjuk el, nem pedig a jobba, mert így nagyobb az esély kedvező válaszra - ezt látszanak bizonyítani amerikai, brit és olasz pszichológiai tesztek.

hvg.hu Tech

48 éves a lézer

79 éves korában hunyt el ritka genetikai betegség áldozataként Theodore Maiman fizikus, a világ első működő lézerének megalkotója.

MTI Tech

Vita kezdődött a bioüzemanyagról az Európai Parlamentben

Az Európai Unió nagyszabású energia- és klímacsomagja kapcsán újra a viták fókuszába kerültek a bioüzemanyagok, és az Európai Szocialista Párt parlamenti frakciója több napos vitában alakította ki álláspontját a megújuló energiaforrásokról - közölte Hegyi Gyula szocialista európai parlamenti (EP-) képviselő pénteken.

MTI Plázs

Az elhízásnak is szerepe van a klímaváltozásban

Az elhízott és túlsúlyos emberek szállítása több üzemanyagot igényel, ráadásul többet is esznek másoknál, és a helyzet csak romlik, hiszen egyre többen küzdenek súlyproblémával - érveltek a London School of Hygiene and Tropical Medicine kutatócsoportjának tagjai, akik a Lancet című szakfolyóirat pénteken megjelenő számában publikálták tanulmányukat.

Bari Máriusz Tech

Részeg üzenetet küldtek az űrbe, hét év múlva jöhet válasz

Hét év múlva már válasz is érkezhet arra az üzenetre, amelyet 1983-ban küldtek japán csillagászok az Altair csillag irányába, írja a Sankei hírügynökség. Az űrbe küldött ábrák között azonban olyanok is szerepelnek, amiket a kutatók azt sugallják idegen civilizációknak: alkohollal koccintani jó.

Medipress Plázs

Hogyan működnek érzékeink?

A Johns Hopkins kutatói úgy tűnik egy lépéssel közelebb kerültek a fájdalomérzékelés működésének megértéséhez, különösen ahhoz, hogy a fájdalom érzékelése miért nem állandó. Felfedeztek egy új gént, amely a hőre érzékeny molekuláris szenzorokat irányítja.

hvg.hu Tech

Lakható területek után kutat a Marson rövidesen landoló űrszonda

A NASA kutatói aggódva figyelik a Phoenix Mars-szondát, amely megkezdi a végső manővert, mielőtt május 25-én a vörös bolygó sarkvidéki régiójában landolna. A tudósok szorongását fokozza, hogy egyelőre nem tudják, az űrjármű túléli-e egyáltalán a leszállást.

MTI Shake

Az ufókban és Istenben egyszerre is lehet hinni

„Hihetünk Istenben és a földönkívüliekben. El lehet fogadni más világok és más életek létezését, akár olyanokét is, amelyek fejlettebbek a miénknél anélkül, hogy megkérdezőjeleznénk a teremtésbe, a megtestesülésbe és a megváltásba vetett hitünket” – így vélekedik José Gabriel Funés, a Specola Vaticana, a Szentszék Castel Gandolfo-i csillagvizsgálójának igazgatója.

hvg.hu Tech

Öt napig élhetett az első genetikailag módosított emberi embrió

A világ első, genetikailag módosított emberi embrióját hozták létre a New York-i Cornell Egyetemen, adta hírül a Times Online. Az embriót öt nap után azonban el kellett pusztítani, a kutatócsoportnak ugyanis nem volt engedélye ahhoz, hogy további kísérleteket végezhessen rajta.

hvg.hu Tech

Víz és élet is lehetett a Marson

Arról tárgyal a NASA és az ausztrál CSIRO kutatószervezet, hogy egyes ásványbányászati vizsgálati technológiákat a Holdon és a Marson is használnának. A kőzetek életkorának megállapításával arra is lehetne következtetni, hogy mikor volt szerves élet az egyes bolygókon.

MTI Tech

Már nem egy kiló az egy kiló

Ezerötszázan dolgoznak a braunschweigi országos méréstani intézetben a kilogramm pontos prototípusának létrehozásán azután, hogy a franciaországi Sévres-ben, a súlyok és mértékek nemzetközi hivatalában széfben és dupla üvegbúra alatt őrzött, egyetlen hivatalosan elismert mérce 50 mikrogrammot veszített súlyából és ezért újra van szükség.

1
192 193 194 195 196
220
Ezek most a legsportosabb új Skodák

Ezek most a legsportosabb új Skodák

A Szent Imre Kórház kápolnájában lett öngyilkos egy 50 év körüli férfi

A Szent Imre Kórház kápolnájában lett öngyilkos egy 50 év körüli férfi

146 millió forintból új sürgősségi osztályt indított a Bethesda Gyermekkórház

146 millió forintból új sürgősségi osztályt indított a Bethesda Gyermekkórház

Nincs 1 kg, és 32 órát is kibír egy töltéssel az Asus új laptopja

Nincs 1 kg, és 32 órát is kibír egy töltéssel az Asus új laptopja

Orbán Balázs már tényként közli, hogy 2025-ben béke lesz Ukrajnában

Orbán Balázs már tényként közli, hogy 2025-ben béke lesz Ukrajnában

Több áram és gáz fogyott itthon tavaly, mint egy évvel előtte

Több áram és gáz fogyott itthon tavaly, mint egy évvel előtte

Az ősi élet nyomait rejthetik a marsi minták, így hozná vissza őket a NASA a Földre

Az ősi élet nyomait rejthetik a marsi minták, így hozná vissza őket a NASA a Földre

Reagált a rendőrség a zagyvarékasi férfi halálával kapcsolatos vádakra

Reagált a rendőrség a zagyvarékasi férfi halálával kapcsolatos vádakra

Mel Gibson háza is leégett a Los Angeles-i tűzvészben, a  színész egy másik sztárról is beszámolt

Mel Gibson háza is leégett a Los Angeles-i tűzvészben, a színész egy másik sztárról is beszámolt

A címlapról ajánljuk