Dr. Roland Ennos a Journal of Experimental Biology szaklapban publikálta kutatásának eredményeit:  készített egy hordozható gépet, amely a súrlódás mértékét figyelte az ujjbegy és egy másik felület között. Ezt követően egy tanítványának mutatóujjára helyezte a készüléket, majd egy darab akrilüveget húzott el ujjbegyén. A mérések azonban cáfolták a várt eredményeket: a súrlódás mértéke nem nőtt egyenes arányban azzal az erővel, amivel az ujjat az akrilüveghez szorították.

A kísérletek azt mutatják, hogy a bőr nem normális szilárd felületként, hanem gumiszerűen viselkedik: a  súrlódás nem az erőhatás mértékétől függ, hanem a két érintkező felület közötti kapcsolódási felülettel arányos. Ennos az érintkezési felületek nagyságát is változtatta azzal, hogy vékonyabb vagy vastagabb üvegcsíkokat húzott el az ujjbegyen: minél több ujjbegy került kontaktusba az akrilüveg felületével, annál jobban növekedett a súrlódás. Több vizsgálat bizonyította azt, hogy ha az ujjbegyek teljesen simák (és így maximális érintkezési felületet biztosítanánk), az akrilüveggel kapcsolatba kerülő bőrfelület mindig 33%-kal nagyobb.

Erezett ujjbegyeink tehát nem segítenek abban, hogy szorosabb legyen a fogásunk egy tárgyon. Ennos véleménye szerint az evolúció szempontjában talán annyiban segíthetnek, hogy könnyebben foghassunk meg durva felületeket vagy a gumiszerűen deformálódó és nyúló bőrünk jobban védjen minket a sérülésektől - más vélemények szerint ujjbegyeink érintésünk érzékenységéért felelősek, írja a BBC.