szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Starbucks nem bank, hanem a világ legnagyobb kávélánca, mégis 1,2 milliárd dollárt kezel, összesen ennyi pénzt tartanak ugyanis a törzsvásárlói kártyákon. Igaz, kamatot nem fizet, de mindez leiható.

A Starbucks szolgáltatásai között ugyan nincs bankszámlavezetés, az emberek mégis több pénzt tárolnak a cégnél, mint egyes bankokban – írja a Fortune.

A dolog egyszerű, a cég hűségprogramjához egyre többen csatlakoznak, már most 12 millió tag fizet úgynevezett Starbucks-kártyával. A kártyára – ami lehet klasszik plasztik, de egy mobil appon keresztül is használható – pénzt lehet feltölteni, amihez nyilván jár egy bónusz rendszer is, de a végén persze kávézni lehet belőle. És a hűséges vásárlók eddig 1,2 milliárd dollárt töltöttek fel így.

Ez pedig több, mint sok bankban a kezelt betétek összege. Ráadásul az összeg gyorsan növekszik, 2014-ben még „csak” 621 millió dollár volt. Éppen ezért a Starbucksé az egyik legsikeresebb mobil pénztárca és az sem elképzelhetetlen, hogy a Visával közösen egy hitelkártyaprogramba is beszáll a kávézólánc.

Túl sok jég volt a kávéjában, 5 millió dollárra perli a Starbucksot

Ezek után kétszer is meggondolják, mennyi jeget tesznek a jegeskávéba.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Egy 116 éves brazil apáca most a világ legidősebb embere

Egy 116 éves brazil apáca most a világ legidősebb embere

Valós időben olvassa a gondolatokat egy új kínai chip, amit az agyba kell beültetni

Valós időben olvassa a gondolatokat egy új kínai chip, amit az agyba kell beültetni

Íme 7 alaptipp a tökéletes rizottó elkészítéséhez

Íme 7 alaptipp a tökéletes rizottó elkészítéséhez

Gattyán-üzlettárs ájurvédikus gyógyító kísérte el Orbán Viktort Indiába

Gattyán-üzlettárs ájurvédikus gyógyító kísérte el Orbán Viktort Indiába