Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#áramtermelés

MTI Gazdaság

Kiderült, miért állt le a Mátrai Erőmű

Még tart a Mátrai Erőmű Zrt. 5. blokkjának tervezett éves nagyjavítása, amely mellett a 3. és 4. blokk leállásával is meg kellett birkózni az elmúlt napokban az erőmű személyzetének - tájékoztatta a Mátrai Erőmű Zrt. az MTI-t szombaton.

Szabó M. István Gazdaság

Atom mellé a Napot - napelemprojekttel házal Lázár

Ha még nem tudta volna: a kormány „a lehető legtöbb naperőmű létrehozását támogatja Magyarországon”. Mindezt 8 hónap alatt, részletekben jelentette be Lázár János, és a szeme se rebbent. Körbejártuk, mit hozhat jövőre a magyar nemzeti napelemforradalom.

hvg.hu Gazdaság

Nem tart Orbánnal már Vietnam sem

Elkaszálták a vietnami Paks II.-t, amit a feltörekvő ázsiai országban éppen úgy 2009 óta terveznek megépíteni, mint nálunk, éppenséggel pont orosz segítséggel. De a nemzetgyűlés most úgy döntött, hogy több szempontból sem éri meg nekik a projekt. Például azért, mert drágán termelné meg az amúgy igencsak szükséges áramot.

hvg.hu Gazdaság

Széllel szemben pisilne Orbán az új paksi erőművel

Szemléletessé tett adathalmazzal mutatta meg a Bloomberg, merre tart a világ az energetikai beruházásokkal. A grafikonokból nem csak az nyilvánvaló, hogy 2040-ig épülnek még szénerőművek, hanem az is, hogy Paks II.-vel Orbánék évtizedekre tévútra terelhetik Magyarországot.

hvg.hu Vállalkozás

Jöhet az önfeltöltő akkumulátor kora

A világ egyik legismertebb innovációcentrikus szemléletmódú egyetemén, a startupok katapultjának számító Massachusetts Institute of Technologynál (MIT) kidolgoztak egy olyan akkumulátort, ami saját magát képes feltölteni.

hvg.hu Gazdaság

Begyújtotta a zöld rakétáit Amerika

Amerikában is energiaforradalom zajlik: az áramtermelő kapacitást összegző lista éléről letaszították a széntüzelésű erőműveket. Újból meg jórészt csak szeles és napos épül.

MTI Gazdaság

Zöld rekordot hozott Costa Ricának a szakadó eső

Idén csak megújuló energiából fedezte már energiaszükségletét Costa Rica. A közép-amerikai állam áramszolgáltatójától hétfőn közölték, hogy az év első 75 napján energiaellátáshoz csak megújuló forrásokat használtak, és ez rekordnak számít a Föld bármely országa esetében.

1 2 3
10 év múlva nem lesz iPhone? Meglepő kijelentések a tárgyalóteremben

10 év múlva nem lesz iPhone? Meglepő kijelentések a tárgyalóteremben

Közvetítőnek ajánlkozott Trump az India és Pakisztán közötti konfliktusban

Közvetítőnek ajánlkozott Trump az India és Pakisztán közötti konfliktusban

Növelte az eredményét a Mol az első negyedévben

Növelte az eredményét a Mol az első negyedévben

Videón a V6 mellett kitartó vadonatúj Audi RS5

Videón a V6 mellett kitartó vadonatúj Audi RS5

Közel 20 milliárd forintból gazdálkodott a Fradi 2024-ben

Közel 20 milliárd forintból gazdálkodott a Fradi 2024-ben

Kínai hátterű cég bonyolítja a magyar honvédség vasúti szállításait

Kínai hátterű cég bonyolítja a magyar honvédség vasúti szállításait

Egyre közelebb a bűvös határidő: Ön már mindent tud a külföldi befektetések bevallásáról?

Egyre közelebb a bűvös határidő: Ön már mindent tud a külföldi befektetések bevallásáról?

Polt Pétert és Hende Csabát jelölte alkotmánybírónak a Fidesz

Polt Pétert és Hende Csabát jelölte alkotmánybírónak a Fidesz

Fekete-Győr András: „Harcostársaimat ne küldjék vágóhídra, a Momentum tud sikeres lenni a parlamenten kívül is”

Fekete-Győr András: „Harcostársaimat ne küldjék vágóhídra, a Momentum tud sikeres lenni a parlamenten kívül is”

A címlapról ajánljuk